
Fotó: Kristó Róbert
Június 23-án tartják a Múzeumok éjszakáját, amely alkalmával a csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban is több programmal várják az érdeklődőket.
2018. június 19., 21:392018. június 19., 21:39
Aznap délután négy órakor tárlatvezetések kezdődnek az Aba-Novák Vilmos, Nagy Imre és művészbarátaik című időszakos kiállításra, csoportok indulnak minden egész órában a kiállítás bejáratától: négy órától a gyermekeket, öt órától a 14-18 éveseket, hat órától a felnőtteket várják.
Öt órától a csíkrákosi templom építéstörténetével ismerkedhetnek meg az érdeklődők Botár István régész vezetésével. A rendezvényre autóbusz indul fél ötkor a múzeum parkolójából. A Mikó-várban közben két előadás hangzik el, öt órától Csíkszereda pusztulása 1916-ban a korabeli sajtó tükrében címmel Daczó Katalin újságíró, hat órától „Kő kövön” – 10 év falkutatásai Csík régi egyházi épületein címmel Kósa Béla művészettörténész tartanak előadásokat.
Este fél kilenctől Slágerebbje címmel a Nagy István Művészeti Középiskola volt és jelenlegi diákjai adnak elő világslágereket, jó idő esetén pedig késő este, tizenegy órától a Trés Court – Nagyon Rövid Filmek Fesztiválja anyagából vetítenek válogatást. A belépődíj öt lej, a rendezvény ingyenes a hét éven aluliak számára.
A júniusi 10,42 százalékról júliusban 8,16 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az idei nyári szezonban már ötödször támadt fürdőzőkre egy álcserepesteknős a horvátországi Kastelai-öbölben, Split közelében – közölte a Jutarnji List című zágrábi napilap az internetes oldalán.
Megsemmisített Románia két vízben sodródó, pilóta nélküli repülő szerkezetet a Fekete-tenger Romániához tartozó exkluzív gazdasági övezetében, a Neptun Deep gázmező közelében – közölte kedden Radu Miruţă ügyvivő védelmi miniszter.
A betegszabadságok 85 százalékát a magánszektorban dolgozók számára írták fel, de ez nem jelenti azt, hogy az állami szférában dolgozók sokkal ritkábban betegednek meg. Az viszont valós különbség, hogy a közszférában hosszabbak a betegszabadságok.
Két személy meghalt kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
A Richter-skála szerint 4,3-as erősségű földrengés történt kedden 20 óra 21 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Nicușor Dan államfő gratulált Baka Andrásnak magyar köztársasági elnökké választásához kedden.
Új bázist nyit decemberben a Wizz Air légitársaság a Brassó–Vidombáki Nemzetközi Repülőtéren, és tizenötre bővíti a városból elérhető célállomások számát.
A román állampolgárok 2026. szeptember 4-től közvetlen repülőjárattal utazhatnak a Kínai Népköztársaságba a Peking és Bukarest közötti, az Air China által üzemeltetett járat elindításával.
A tartós szárazság miatt megugrott a vízfogyasztás, ami megnehezíti gyergyószentmiklósi, és környékbeli vízellátást is. Egyelőre még csak kérik az embereket, hogy takarékoskodjanak a vízzel, de ha a helyzet nem javul, korlátozásokra is szükség lesz.
szóljon hozzá!