
Befejezetlen munka. Bezárt a gyár, nem engedték a dolgozókat a gépekhez. Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
Hiába indultak dolgozni a kovásznai nadrággyár alkalmazottai, belépni tilos tábla fogadta őket, még az öltözőben tartott személyes tárgyaikhoz sem fértek hozzá. Egy részük a májusi fizetését sem kapta meg.
2019. július 03., 21:542019. július 03., 21:54
Harminc feljelentés futott be a Kovászna megyei munkaügyi felügyelőséghez, miután a kovásznai TBW (Textile Blue Wash) nadrággyárat egy héttel ezelőtt minden előzetes értesítés nélkül bezárták, a kapura lakat került, az alkalmazottak egy része pedig az elmaradt fizetést sem kapta meg.
A kovásznai nadrággyár alkalmazottai június 27-én a megszokott program szerint megjelentek a munkahelyükön, ám
A helyzet teljesen váratlanul érte az alkalmazottakat, hiszen korábban sem szóban, sem írásban nem figyelmeztették őket, hogy a gyár bezár. Az elmúlt napokban a munkaprogram szerint rendszeresen megjelentek a gyárkapunál, listát is készítettek a jelenlévőkről. Közben többen feljelentést tettek a munkafelügyelőségen, a gazdasági rendőrségen, az ügyészségen, hiszen a 67 alkalmazott közül 27 a májusi fizetését sem kapta meg, ugyanakkor
Kedden megjelent a helyszínen a cég személyzeti osztályának vezetője, aki arról tájékoztatta az alkalmazottakat, hogy kényszerszabadságra küldik őket, azután megkapják az elbocsátásról szóló határozatot. Az alkalmazottak szerint már a múlt héten volt egy kisebb tiltakozás, mert nem mindenki kapta kézhez a májusi fizetését.
Mint Ördög Lajos, a munkaügyi felügyelőség vezetője lapunknak elmondta, egyértelmű törvénytelenség történt, hiszen a munkaszerződést nem lehet következmények, előzetes értesítés nélkül érvényteleníteni. Ezért ők a panaszokat továbbították a Brassó megyei munkaügyi felügyelőséghez, mert a gyárat működtető cégnek ott van a székhelye, továbbá az országos felügyelőséget is értesítették a kialakult helyzetről.
„Összetett a helyzet, hiszen az alkalmazottak egy része nem kapta meg a fizetését, ugyanakkor nem engedték be őket a munkahelyükre, sőt a személyes tárgyaikat sem tudják elvenni. Ez nyilván jogi következményekkel jár, a panaszokat egyelőre kivizsgálják” – szögezte le a főfelügyelő.
A TBW egyébként 2008-ban alakult, és olyan neves külföldi partnerei voltak többek között, mint az Alberto, Hugo Boss, Paul & Shark, Marc Cain, Benetton, Balko.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!