Gomba módra szaporodnak a román személyiségeknek emléket állító szobrok Marosvásárhelyen. A napokban szobor került a volt Iskola utca sarkára is. Igaz, a kis mellszobor fején egyelőre „csuklya” van, de azért kiderült, hogy Aurel Filimont ábrázolja.
Önmaga tanítója volt a mezőkölpényi Szabó Teréz, akit nemrég Népművészet mestere címmel tüntettek ki Magyarországon. Ahogy ő mondja, a rádióból tanult énekelni, táncolni meg a tehén szarvánál kezdett.
Tokában a 313 A házszám alatt – a tulajdonos beleegyezésével – végzett ellenőrzés során kiderült, hogy a ház lakói engedély nélkül csatlakoztak rá a fővezetékre.
A törvény szerint a közterületekről befogott kóbor kutyákat tizennégy nap után el lehet altatni. Ez utóbbiról a városháza illetékesei döntenek, mi pedig arra voltunk kíváncsiak, mi történik Marosvásárhelyen és Szászrégenben a gazdátlan ebekkel.
Megkezdődött az egyetemi élet, Marosvásárhely ismét megfiatalodott. Az új tanév új kihívásokkal várja a diákokat, ugyanakkor megmaradnak a megszokott elintéznivalók, papírmunkák.
Dokumentumfilm-fesztivált szerveznek a marosvásárhelyi Ariel Színházban október 9-13. között. A Why Democracy? elnevezésű rendezvényen olyan alkotásokat vetítenek, amelyek az emberi jogok, a jogállamiság és a demokrácia kérdéskörét járják körül.
Marosszékről mintegy húszezer résztvevőt várnak Kézdivásárhelyre, Csernátonba és Bereckre, a Székelyek Nagy Menetelésére.
A marosvásárhelyi Egyesülés lakótelepen működő óvoda igazgatónője az önkormányzati képviselők döntésére vár, s annak függvényében maradhatnak a magyar gyermekek az egyház épületében, vagy kénytelenek visszaköltözni a garzonlakásba.
A marosvásárhelyi RMDSZ vezetőségének féléves tevékenységi beszámolójára reagált Pap Mária, aki a kilencvenes években a szervezet egyik alelnöke volt.
Eddig nyolcvanhét autóbuszt foglaltak le, amelyekkel Marosszékről a Székelyek Nagy Menetelésére szállítják azokat a személyeket, akik idejében feliratkoznak az utaslistákra – számoltak be a szervezők a Marosszéki Székely Tanács keddi ülésén.
Hétfőtől a Maroskeresztúrt és Nyárádtőt kiszolgáló tömegközlekedési járművek (maxi-taxik) nem állnak meg minden buszmegállóban. Ez főként az említett helységekről, vagy településekre ingázókat rendkívül hátrányosan érinti.

Csaknem tíz év alatt közel hétezer gazda részesült támogatásban, mintegy 120 nagyberuházás valósult meg, élelmiszer-feldolgozók, raktárak, szállodák épültek az erdélyi gazdaságfejlesztési program keretében.
Kétnyelvű táblák jelzik a termékek nevét szombattól a marosvásárhelyi volt November 7 utcai piacon. A kezdeményezők egyszerű vásárhelyi lakosok, akik a tervek szerint Marosvásárhely minden piacát „kétnyelvűsítik” az elkövetkezőkben.
Csütörtöktől a néptánc veszi át a terepet a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, ott tartják ugyanis azt a vándortalálkozót, amelyre Erdély minden hivatásos néptáncegyüttese hivatalos.
Közel négy és fél millió eurós pályázat révén készül felújítani a Maros megyei önkormányzat a marosvásárhelyi sürgősségi kórház, valamint a fül-orr-gégészet járóbeteg-rendelőit.
Hangverseny, humor és operettgála is szerepel a 100 éves Kultúrpalota rendezvénysorozat e heti programjában, s közben még egy megemlékezésre is sor kerül – hol máshol, ha nem az ünnepelt épületben.
Ötödik alkalommal szervezik meg Marosvásárhelyen a Mures Fly elnevezésű siklóernyő-fesztivált, amelyre idén minden ultrakönnyű repülő-alkalmatosság „bűvölőjét” meghívták. A rendezvénynek a marosvásárhelyi sportrepülőtér ad otthont október 19-én.
A marosvásárhelyi Mures Fly klub sportolója, Iamina Ilea az idei X Contest versenyen a nők között országos szinten első, a nemzetközi mezőnyben pedig hatodik lett.
A Magyar Népmese Napjára a VÉDEM Egyesület színes programot szervezett Marosvásárhelyen. A gyerekeknek rajzpályázatot hirdettek, a díjazásra a rendezvényen került sor.