Sikerült bepörgetni a várost, reméljük ezután ez évről évre csak ismétlődni fog – hangzott el szerdán este a Vásárhelyi Forgatag megnyitóján, célozva arra, hogy még a Kultúrpalota kakasülőjén is ültek.
Nagy port kavart a marosvásárhelyi Mioriţa Kulturális Társaság és állítólag pár önkéntes által szervezett Împreuna–Együtt rendezvénysorozat. Megpróbáltunk utána járni, hogy ki vezeti a társaságot és milyen költségetése van a hétvégi rendezvénynek.
A csíkfalvi rendőrőrsöt kedden értesítette egy helybeli asszony, hogy egy ismeretlen férfi kereste fel lakásán azzal, hogy ő az E.On Gaz szolgáltató vállalat alkalmazottja, és azért jött, hogy a gázvezetékeket ellenőrizze.
Különböző árucikkeket próbált kilopni egy vásásrhelyi üzletből egy nő.
Tíz napja magyar feliratozású helységnévtáblák jelentek meg Hármasfaluban: immár külön-külön is meg van jelölve Csókfalva, Székelyszentistván és Atosfalva.
A hétvégén ismét Jobbágyfalván rendezte ifjúsági konferenciáját az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE).
Tűzoltósági és rohammentős bemutatót tartottak a marosvásárhelyi főtéren, ahol a közönség a mentésnél használt eszközökkel, felszerelésekkel ismerkedhetett.
Összeütközött két autó, majd mindkettő egy vendéglátóhely terászán kötött ki hétfőn este Marosváráshelyen. Senki sem sérült meg.
Bár már néhány esemény hamarabb megkezdődik, szerdán 19 órakor nyílik hivatalosan a Vásárhelyi Forgatag. A rendezvénysorozat öt napon át kilenc helyszínen 161 programmal várja az érdeklődőket.
Nem lép fel az Edda Művek a marosvásárhelyi Împreună-Együtt hétvégi rendezvényen. A Vásárhelyi Forgatag tervezett ellenrendezvénye a fő fellépője nélkül maradt.
Többnyelvű telefonos ügyfélszolgálatokat igényel a Székelyföldért Társaság Közhasznú Egyesület, amely arra biztatja a magyar ügyfeleket, hogy a velük szerződésben álló telefontársaságtól írásban kérjék a magyar nyelvű tudakozó bevezetését.
A nyárádszentlászlói unitárius templom értékes építészettörténeti emlékei mellett számos olyan régészeti leletet rejt, amely közelebb visz minket a tizenharmadik századi Erdélyhez. A 2010-ben végzett ásatásokkor kiderült, hogy a jelenlegi templom előtt még egy nemzetségi monostor is állt itt a 12. századból, amiből az akkori Magyarország területén is csupán néhány volt – mesélte Kiss Mihály nyugalmazott unitárius lelkész, miközben körbevezetett minket.
Kerekasztal-beszélgetést szerveztek az elmúlt hétvégén a krónikus betegek érdekeit képviselő szervezetek és a közegészségügyért felelős intézmények képviselői.
Súlyos és fájdalmas pofon a magyar közösségnek, hogy a marosvásárhelyi városháza nem adott helyet a főtéren a Vásárhelyi Forgatagnak. A Ligetben szervezett ellenrendezvény konfliktusgerjesztő – hangzott el hétfőn a forgatag programfüzetének bemutatásán.
Az árokba borult járművével szombaton Erdőlibánfalva külterületén egy szászrégeni férfi. Mint kiderült ittas volt, ráadásul nincs jogosítványa.
Az ősz közeledtében veszélybe került a gazdálkodók termése – elkezdődtek a mezőgazdasági terménylopások.
A helyszínre érkező rendőrök azonosították a 19 éves helybeli fiatalembert, aki a károsulttal együtt tartózkodott az éjszakai lokálban.
A közel kétéves huzavona után a marosvásárhelyi képviselő-testület megszavazta a 2-es számú általános iskola átnevezését, így Bernády György nevét viselheti a tanintézet.
Ismertette a hétvégén az amerikai székhelyű Előfutár Szövetség a 2013. évi Székely Előfutár Ösztöndíj kedvezményezetteinek névsorát.