Eredeti módon próbált árleszállítást alkalmazni egy marosvásárhelyi, 23 éves fiatalember egy hipermarket cipőrészlegén.
Elutasította a Maros Megyei Törvényszék a Székely Nemzeti Tanács által Marosvásárhely polgármesterének a március 10-ei felvonulást tiltó határozata ellen benyújtott fellebbezését.
Maros megyében kilenc tűzesethez riasztották a tűzoltókat február 28. és március 2. között, ezek egy része bozót-, más részük takarmánytűz volt – tájékoztatott Gagyi Mihai alhadnagy, a vészhelyzeti felügyelőség szóvivője.
Egy, a szenátusban elfogadott törvényjavaslat 10-től 15 ezer lejig terjedő pénzbírságot helyez kilátásba azokra a személyekre vonatkozóan, akik kupeckedéssel próbálnak pénzhez jutni a zöldségpiacokon.
Szombaton a sáromberki Teleki-kastélyban működő Sáromberki Műszaki Gimnázium adott helyet a Monda- és regemondó verseny megyei szakaszának. A színvonalas megmérettetésen csaknem harminc tanuló bizonyította anyanyelvi ismereteit.
Felmerült az alapos gyanú, hogy egyes családok jogtalanul csatlakoznak rá az elektromos távvezetékre, amelyről ingyen „szívják le” az áramot, vagy a törvényesen csatlakozottak házi módszerekkel leállítják a mérőműszer működését.
Egy éve már, hogy a Marosvásárhelyi Rádió egész nap magyarul szól. Így idén nem csak az 56. születésnapot ünnepelték vasárnap, hanem azt is, hogy egy évvel ezelőtt évi 5423 órára emelkedett a magyar nyelvű műsorok időtartama.
A padlás, a garázs, a lakás mind hangrögzítő eszközökkel van tele Váry Istvánnál, aki az elmúlt negyven évben összegyűjtött minden olyan darabot, amit mások kidobtak volna. A gyűjtő saját kollekciójának kiállításával mutatta be a hangrögzítés történetét.
Tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Nyárádszeredai Kertésznapot szombaton. Bár a kínálat szegényesebbnek tűnt a tavalyinál, sok árut lehetett találni, és a látogatók, vásárlók zöme is elégedett volt.
Egyhangúlag a kormányra lépés mellett érveltek a felszólalók az RMDSZ szombati, marosvásárhelyi Szövetségi Képviselők Tanácsán, amely felhatalmazta a szövetség vezetőiből álló küldöttséget, hogy tárgyaljon Victor Ponta miniszterelnökkel és csapatával.
A Top Shop áruházlánc megjelent Marosvásárhelyen is első üzletével, a Lotus Centerben, a Dózsa György út 243 szám alatt (Promenada Mall).
Több mint harmincötezren voltak kíváncsiak a divízió I/A jégkorong-világbajnokság mérkőzéseire a Sepsi Arénában. Videónkban szurkolókat, játékosokat és csapattagokat kérdeztünk a hangulatról, a szervezésről, és arról, mivel buzdítják kedvenceiket.
A marosvásárhelyi Liviu Rebreanu Általános Iskola magyar tagozatos tanári kara és szülői bizottsága csütörtök estére hívta össze az iskolai egyesület ügyében való döntő gyűlést.
Alma és fája – mondják gyakran Kós Károlyról és lányáról, Kós Zsófiáról, ugyanis a világhírű építész, drámaíró, látványtervező lánya is fényes karriert futott be. Az erdélyi művészet páratlan kettőséről, apa és lánya művészetéről szólt a csütörtök este.
Távolról sem dőlt még el, melyik eredetelmélet lesz a székelyek esetében az uralkodó, derült ki Hermann Gusztáv csütörtöki marosvásárhelyi előadásán.
A kormányra lépés kérdését, az EP-választásokat, valamint az RMDSZ újjászervezett marosvásárhelyi szervezetének egyéves tevékenységét a szervezet elmúlt 25 éve szempontjából vázolták a felszólalók csütörtök délután Marosvásárhelyen.
Több bizonyítékot nyújtott be a bíróságra a marosvásárhelyi városháza annak alátámasztására, hogy jogos volt a március 10-ei Székely Szabadság Napja alkalmából szervezett felvonulás betiltása. Érdemi döntés hétfőn várható.
A Maros Megyei Tanács február 27-i ülésén elbúcsúzott az önkormányzattól és munkatársaitól Lokodi Edit Emőke alelnök, aki személyes okokra hivatkozva kérte, hogy március elsejétől kezdve mentsék fel tisztségéből.
Kiderülhet, hogy az egykori római katolikus zárda államosítása után a kommunista hatóságok megsemmisítették-e vagy csak befalazták a háromszögű oromzaton lévő szobrocskát.