„Egy országon át visz az út Vásárhelyre” – Kántorné Engelhardt Annára emlékeznek

Pénteken lesz 160 éve annak, hogy Kántorné Engelhardt Anna, az egyik legnagyobb magyar tragika, Déryné, Jászai Mari és Laborfalvi Róza kor- és színésztársa Marosvásárhelyen elhunyt. Erre emlékeznek a katolikus temetőben levő sírjánál.

Nem tudnak már „alkudozni” a magyarokért

Az alacsony létszám miatt több iskola összevonására kerül sor, amelynek következtében pedagógusok veszítik el állásukat, a gyerekek pedig párhuzamos oktatásban tanulnak majd – derült ki a Maros megyei magyar oktatás helyzetét feszegető ülésen.

Nem tudnak már „alkudozni” a magyarokért
Nem tudnak már „alkudozni” a magyarokért
2014. február 27., csütörtök

Nem tudnak már „alkudozni” a magyarokért

2014. február 26., szerda

Adófizetés vásárlás közben

Marosvásárhelyen bevásárlás közben is ki lehet fizenti az adót március végéig.

Adófizetés vásárlás közben
Adófizetés vásárlás közben
2014. február 26., szerda

Adófizetés vásárlás közben

2014. február 26., szerda

Több csecsemőt lehetne megmenteni

Világméretű kampányt indított a csecsemőhalál megelőzése érdekében a Mentsétek meg a Gyermekeket nemzetközi szervezet.

Több csecsemőt lehetne megmenteni
Több csecsemőt lehetne megmenteni
2014. február 26., szerda

Több csecsemőt lehetne megmenteni

2014. február 26., szerda

Kétszázezer Színház téri vendéglőkre

Két közétkeztetési egységet akar építtetni a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal a Színház térre. Az önkormányzati képviselők csütörtöki ülésükön fognak szavazni arról, hogy érdemes-e 186 ezer lejt költeni a két leendő épületre.

Kétszázezer Színház téri vendéglőkre
2014. február 26., szerda

Misézőhely nélkül a hidegvölgyiek

Nem lesz hol miséket, keresztelőket, gyermekfoglalkozásokat tartaniuk a marosvásárhelyi Hidegvölgyben élő római katolikusoknak, ha a városi önkormányzat elfogadja a beterjesztett határozatot, és elveszi a számukra eddig kiutalt két lakrészt.

Misézőhely nélkül a hidegvölgyiek
Misézőhely nélkül a hidegvölgyiek
2014. február 26., szerda

Misézőhely nélkül a hidegvölgyiek

2014. február 26., szerda

Lázadás a sportigazgatóságnál

Az intézmény igazgatóhelyettesének, Anca Şandrunak a leváltását indítványozta a Maros Megyei Ifjúsági- és Sportigazgatóság alkalmazottjainak többsége.

Lázadás a sportigazgatóságnál
Lázadás a sportigazgatóságnál
2014. február 26., szerda

Lázadás a sportigazgatóságnál

2014. február 26., szerda

Terítéken a halál kérdései

Tanatológia konferenciát tartanak Marosvásárhelyen a Szent Balázs Alapítvány, a Stúdium Alapítvány és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szervezésében. A rendezvényre február 28. és március 2. között kerül sor.

Terítéken a halál kérdései
Terítéken a halál kérdései
2014. február 26., szerda

Terítéken a halál kérdései

2014. február 26., szerda

Nem depressziós a magányos Tánja

Két éve került a marosvásárhelyi állatkertbe Tánja, az indiai elefánt, az intézményt pedig azóta folyamatosan támadják az állat „jóakarói”, mondván, hogy depressziós, vagy beteg az állat, ugyanis folyamatosan lógatja az orrát és ringatja magát.

Nem depressziós a magányos Tánja
Nem depressziós a magányos Tánja
2014. február 26., szerda

Nem depressziós a magányos Tánja

2014. február 26., szerda

Kórházátszervezés Erdőszentgyörgyön

Az erdőszentgyörgyi kórház átszervezéséről szóló képviselő-testületi határozatot csütörtökön hagyják jóvá. A helyi önkormányzat alárendeltségébe tartozó intézménynek azért van szüksége átalakításra, mert pénzügyi mutatói siralmasak.

Kórházátszervezés Erdőszentgyörgyön
2014. február 26., szerda

A templomba tört be

Az egyik marosvásárhelyi ortodox templomba tört be egy marosszentkirályi férfi, aki eltulajdonította az épületben található szerszámgépeket, amelyeket később meg is találtak nála.

A templomba tört be
A templomba tört be
2014. február 26., szerda

A templomba tört be

Jégkorong-világbajnokság Székelyföldön a szurkolók és a játékosok szemével
Megnyitás

Jégkorong-világbajnokság Székelyföldön a szurkolók és a játékosok szemével

Több mint harmincötezren voltak kíváncsiak a divízió I/A jégkorong-világbajnokság mérkőzéseire a Sepsi Arénában. Videónkban szurkolókat, játékosokat és csapattagokat kérdeztünk a hangulatról, a szervezésről, és arról, mivel buzdítják kedvenceiket.

2014. február 26., szerda

Az éltető vidékről

A vidék ügyeiről, gondjairól és lehetőségeiről való beszélgetésre hívta a sajtó munkatársait a Maros megyei RMDSZ vidékfejlesztési szakbizottsága szerdán délelőtt. A találkozó üzenete: minél több információt eljuttatni a gazdákhoz, termelőkhöz.

Az éltető vidékről
Az éltető vidékről
2014. február 26., szerda

Az éltető vidékről

2014. február 26., szerda

Ha a papot hívják udvari bolondnak

Nem szabad túl komolyan venni az életet, akkor vagyunk a legnagyobb bajban, ha már nem tudunk saját magunkon nevetni – így gondolja Pásztori Kupán István református teológiai professzor, aki a hétvégén Marosvásárhelyen is tart egy humorleckét.

Ha a papot hívják udvari bolondnak
Ha a papot hívják udvari bolondnak
2014. február 26., szerda

Ha a papot hívják udvari bolondnak

2014. február 26., szerda

Ünnepelnek a Polgári Védelem Napján

A polgári védelem megalakulásának 81. évfordulóján pénteken, 11 órától a megyei felügyelőség telephelyén megemlékezést tartanak, amelyre a civil érdeklődőket is várják.

Ünnepelnek a Polgári Védelem Napján
Ünnepelnek a Polgári Védelem Napján
2014. február 26., szerda

Ünnepelnek a Polgári Védelem Napján

2014. február 26., szerda

Kántorné Engelhardt Anna színésznőre emlékeznek

Kántorné Engelhardt Annára emlékeznek péntek délelőtt, 11 órától, a marosvásárhelyi katolikus temetőben levő sírjánál, halálának 160. évfordulója alkalmából.

Kántorné Engelhardt Anna színésznőre emlékeznek
2014. február 26., szerda

Számonkérik, de nem tanítják

Idén először írnak országos ismeretfelmérő dolgozatot a második, negyedik, illetve hatodik osztályosok. Egyes feladatok több tudományágat is magukba foglalnak, azonban a romániai pedagógusok többsége különálló tárgyakban gondolkodik és tanít.

Számonkérik, de nem tanítják
Számonkérik, de nem tanítják
2014. február 26., szerda

Számonkérik, de nem tanítják

2014. február 26., szerda

Élményterápia a Manóknak is

Élményekkel is lehet gyógyítani, ezt nagyon jól tudják a Yuppi Tábor szervezői és résztvevői. Idén két táborra is sor kerül, ezért a szervezők önkénteseket keresnek, akiket ők csak Manóknak neveznek.

Élményterápia a Manóknak is
Élményterápia a Manóknak is
2014. február 26., szerda

Élményterápia a Manóknak is

2014. február 25., kedd

Nem csak játsszák, írták is a darabot

Hónapok óta lebegteti a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, hogy Radu Afrim rendező meglepetés-előadással jelentkezik. Most végre lehullt a lepel: színészek által improvizált darabot mutat be a társulat március 2-án.

Nem csak játsszák, írták is a darabot

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye