Pontozóban mérkőztek meg az első Erdélyi Legényes és Verbunkverseny résztvevői a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. Ahogy a tánctípus nevében is benne van: egy pontos legényes táncrészletet kellett minél hitelesebben visszaadni.
Az idén második alkalommal megszervezett Vásárhelyi Forgatag egyik újdonsága a gasztronómiai programkínálat volt. A vásártér felső felében levő sátornál több százan fordultak meg a négy nap alatt, és barátságok is köttettek.
A marosvásárhelyi rendőrség a tavalyi jó tapasztalatok után idén is megszervezte a marosvásárhelyi Víkendtelep fokozott vagyonvédelmét a nyári idényben. Eredmény: mindössze egy gépkocsiból loptak egész nyáron.
A nyolcadik osztályt végzettek utolsó középiskolába való elosztására kerül sor a hét folyamán. Maros megyében több mint négyszáz hely van még a szakközépiskolák kilencedik osztályaiban.
Az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) marosvásárhelyi szolgálata közleményben tudatta, hogy megvesztegetés gyanújával indítottak bűnügyi vizsgálatot Valentin Pescari, a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője ellen.
Tizenhárom kiadó történelmi vonatkozású könyvei várják a látogatókat és a vásárlókat a Teleki Téka udvarán, ahol második alkalommal nyitották meg a Történelmi Könyvek Vásárát. A Vásárhelyi Forgatag keretében zajló rendezvény nem csak a kereskedésről szól.
Marosvásárhely polgármestere, Dorin Florea úgy véli, hogy már a legközelebbi önkormányzati ülésen napirendre lehet tűzni a Gheorghe Marinescu Egészségügyi Gimnázium átvételéről szóló határozattervezetet.
A Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság szakemberei szeptember elsejétől, hétfőtől kezdik a helyszíni terepszemlét a megye oktatási intézményeiben. Előző években nagy gondok a vidéki óvodákban, iskolákban voltak.
Nemzet Színészéből összesen tizenkettő van Magyarországon. Mindig. Ha egy eltávozik közülük, csak akkor választanak újat a helyére. A tizenkettő egyike Haumann Péter, aki keddtől Marosvásárhelyen tartózkodik, s a Nemzetiben is színpadra lépett.
A nehéz sorsú családok iskolakezdését kívánja segíteni nálunk is a magyarországi Ökumenikus Segélyszervezet, amelynek nagykövete, Lévai Anikó maga adott át csütörtökön százötven tanszercsomagot a Maros megyei rászoruló családoknak.
Árva Bethlen Kata életét, sokoldalú munkásságát hivatott bemutatni az a kiállítás, amelyet pénteken és szombaton lehet megtekinteni a marosvásárhelyi Posta utcában, a volt bábszínház udvarán.
Az államalapítás idején Szent István püspökséget alapított és székesegyházat építtetett Győrben. A mai Győr történelmi belvárosban, a Mosoni-Duna és a Rába találkozásánál, a Káptalandomb legmagasabb pontján épült fel a mindenkori győri püspök lakóhelye, a Püspökvár.
Az idei nyár utolsó hétvégéje is igen gazdag és érdekes programmal vár minden szórakozni vágyót: a Nyárád és a Kis-Küküllő mentén egyaránt faluünnepeket rendeznek.
Még nem is váltott át szeptemberre a naptár, de az áruházak tele vannak tanfelszerelésekkel. A szülők is nézelődnek már, főként az olyan általános dolgokat vásárolják meg, mint például az iskolatáska vagy tolltartó.
Szeptember közepére már teljesen kész lesz a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi bentlakása. Eddig körülbelül száz diák jelentkezett, de van még hely bőven. Az elbírálás fő szempontjai a szociális helyzet és a tanulmányi átlag.
A marosvásárhelyi tornyos városháza dísztermében találkoztak a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) megyei kirendeltségének képviselői a községi polgármesterekkel és jegyzőkkel csütörtökön.
Megnyílt a kézműves- és gasztronómiai vásár a Maros-parton, és a civil szervezetek is felállították a sátraikat, a lacikonyhán is készülnek már a magyaros finomságok: beindult a nagyüzem a Forgatagon.
A turbinaárok vizében találták meg az eltűnt marosvásárhelyi fiatalembert. Egyelőre nem tudják, mi okozta a 18 éves fiú halálát.
A Forgatag társrendezvényeként tartják meg augusztus 29-én és 30-án Marosvécsen a Helikon találkozót.