A háború befejeződése után három évvel, 1948-ban kezdték el a középiskolai tanulmányaikat, s négy év múlva, 1952-ben elballagtak. Az akkori 75 diák közül pénteken 29-en jöttek el a marosvásárhelyi Laci csárdába ünnepelni.
Az őszi eltevések idejét éljük, meglátszik ez a piacokon is. A standok asztalai roskadoznak a mindenféle jótól: paradicsomot, paprikát, padlizsánt most mindenféle mennyiségben kínálnak, s persze vevő is akad.
Rangos és színes rendezvény helyszíne lesz a következő napokban Jobbágytelke, amely egyszerre tartja nagybúcsús ünnepét és emlékszik az elmúlt száz esztendőre.
Másfél évvel ezelőtt egyalkalmas kocsmai felolvasószínházat tervezett a Látó csapata, a közönség fogadtatásának köszönhetően azonban Havi dráma sorozat lett belőle. Pénteken este immár a nyolcadik előadást mutatják be.
Kikiáltásos, nyílt árverés keretében próbálja értékesíteni a két évvel ezelőtt felszámolt hőközpontok javait a marosvásárhelyi önkormányzat.
Megbeszélésre hívta össze a Natura 2000 gondnokságát, a Milvus állatvédőit, az erdészeti és vadgazdálkodási ellenőrző testületet, illetve a helyi vadásztársaság képviselőit, valamint a sajtót Makfalva polgármestere.
Több mint egy százalékkal nőtt a pótérettségin a sikeresen vizsgázók aránya az óvások elbírálását követően Maros megyében. A javítóbizottságoknak több mint kétszáz dolgozatot kellett újrajavítaniuk, a legtöbb román nyelv és irodalomból volt.
Hivatalos panaszt iktatott a marosvásárhelyi repülőtér vezetőségénél az intézmény közkapcsolati referense, amelyben a vezetőtanács ideiglenes alelnökének, Luminiţa Gherendinek a viselkedését kifogásolja.
A héten elkezdődtek az első olyan játékfilm forgatásai, amelyet teljes egészében Maros megyében készítenek. A Millió csillag hotel (Billion Star Hotel) című alkotás három hajléktalan barátságáról szól.
Az országos és a helyi felhívásoknak köszönhetően augusztusban a megszokottnál négy százalékkal többen adtak vért a marosvásárhelyi központban.
Maros megyében idén összesen több mint 114 ezer tonna búza termett, egyike volt ez az év az utolsó félszázad legjobb búzatermésének. A termelők gondja most, hogy mihez kezdjenek a sok kenyérgabonával.
Az államalapítás idején Szent István püspökséget alapított és székesegyházat építtetett Győrben. A mai Győr történelmi belvárosban, a Mosoni-Duna és a Rába találkozásánál, a Káptalandomb legmagasabb pontján épült fel a mindenkori győri püspök lakóhelye, a Püspökvár.
A 2012-ben vállalt 20 millió eurós környezetvédelmi beruházást további csaknem kétszázmillióval toldotta meg a marosvásárhelyi vegyipari kombinát, amely a jövő esztendő végére fejezi be korszerűsítési munkálatait – közölte az Azomureş vezetősége.
Az 1990–1991-es tanév óta folyamatos csökkenést figyelhetünk meg a Maros megyei oktatásban az óvodásoktól egészen az egyetemistákig. Mint kiderült, csaknem harmincezerrel csökkent Maros megyében a diákok száma az elmúlt negyed évszázadban.
Több mint hetven oldtimer és youngtimer autó tulajdonosa találkozik egy hétvége erejéig a marosvásárhelyi Ligetben. A Régi autók fesztiváljának a célja a találkozás, a szórakozás, de díjazni is fogják a négykerekűeket.
Bicikliseknek szóló versenyt hirdetett a Marosszék Közösségi Alapítvány MarosOnBike klubja: a győztes az lesz, aki a legtöbb kilométert tekeri le szeptember 1. és 22. között, ezt okostelefon-alkalmazással követik.
Bár minden olyan tanintézet, ahol magyar tagozat működik, rendelkezett magyar vezetőségi taggal, az új tanévtől három magyar igazgatóval gazdagodnak a Maros megyei iskolák. A magyar tagozatok számára biztonságot jelent a magyar vezető.
Három jelentős magyarországi borvidék néhány borát mutatták be a második Vásárhelyi Forgatagon – román nyelven. Emellett – természetesen – magyar nyelvű borkóstolók is zajlottak.
A hétvégén harmadik alkalommal szervezte meg Jobbágyfalván az évi ifjúsági konferenciáját az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE), amelyen a virtuális közösségek és kapcsolatok mellőzésére is felhívták a figyelmet.