Kocsifeltörések időszaka

A Maros Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőző és elemző osztálya tanácsokat ad a nyári idényben személygépkocsijukat használóknak.

Szennyvízzel fertőzött csorgók

Nemcsak a melegtől és sétától elfáradt járókelő „vándorok”, a marosvásárhelyiek egy része is rendszeresen fogyasztja a városbéli csorgók vizét. Pedig a közegészségügyi igazgatóság mérései szerint jelenleg csupán a Királykút vize fogyasztható.

Szennyvízzel fertőzött csorgók
Szennyvízzel fertőzött csorgók
2015. augusztus 07., péntek

Szennyvízzel fertőzött csorgók

2015. augusztus 07., péntek

Falunapok, fesztiválok hétvégéje Marosszéken és Maros-Mezőségen

Amint az már lassan több éve megszokottá vált, ha nyár és hétvége: akkor falunapok. Most sincs ez másként, több településen is falunapokat, fesztiválokat tartanak. Hétvégi kedvcsinálóként ezeket foglaltuk össze.

Falunapok, fesztiválok hétvégéje Marosszéken és Maros-Mezőségen
2015. augusztus 06., csütörtök

Látó Irodalmi Játékok Czinki Ferenccel és Totth Benedekkel

A Látó szépirodalmi folyóirat a 63. Látó Irodalmi Játékok elnevezésű irodalmi estjét tartotta közösen a József Attila Körrel szerda este a G-caféban, ahol Czinki Ferenc és Totth Benedek meghívottakkal Szabó Róbert Csaba beszélgetett.

Látó Irodalmi Játékok Czinki Ferenccel és Totth Benedekkel
2015. augusztus 06., csütörtök

Zárult a református gyerektábor

Múlt vasárnap kezdődött és csütörtökön ért véget a Nyárádszentlászlón évente szervezett református gyerektábor. Ezúttal nemcsak közép-nyárádmenti gyerekek, ifjak vettek részt, hanem más erdélyi és magyarországi csoportok is.

Zárult a református gyerektábor
Zárult a református gyerektábor
2015. augusztus 06., csütörtök

Zárult a református gyerektábor

2015. augusztus 06., csütörtök

Kenyérszentelés az összetartozás jegyében

Idén is megszervezik a Szent István-napi ünnepséget Marosvásárhelyen. Az augusztus 20-án tartandó ünnepségről a kezdeményező Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei elnökét, Cseh Gábor számolt be.

Kenyérszentelés az összetartozás jegyében
Kenyérszentelés az összetartozás jegyében
2015. augusztus 06., csütörtök

Kenyérszentelés az összetartozás jegyében

2015. augusztus 06., csütörtök

Megrongálták a „titánok kardját”

Az elmúlt héten Segesváron lezajlott Középkori Fesztivál egyik legnagyobb hírű attrakciója az volt, hogy négy világrekorddal is be kívánnak kerülni a rekordok könyvébe. Köztük volt a világ legnagyobb középkori kardja is.

Megrongálták a „titánok kardját”
Megrongálták a „titánok kardját”
2015. augusztus 06., csütörtök

Megrongálták a „titánok kardját”

2015. augusztus 06., csütörtök

Helyenként aszfaltszőnyegre is lehet számítani

A napokban a székelyhodosi letérő és Deményháza közötti szakaszon dolgoznak az utászok a 153A jelzésű, Ernye–Nyárádremete útvonalon, ezért forgalomkorlátozásra kell számítani az erre utazóknak.

Helyenként aszfaltszőnyegre is lehet számítani
Helyenként aszfaltszőnyegre is lehet számítani
2015. augusztus 06., csütörtök

Helyenként aszfaltszőnyegre is lehet számítani

2015. augusztus 06., csütörtök

Mikházára érkeznek a barbárok, légiósok

Javában zajlanak az előkészületek a szombati mikházi 3R fesztiválra. A régészeti lelőhelyek körül is fúrnak-faragnak, építenek a munkások.

Mikházára érkeznek a barbárok, légiósok
Mikházára érkeznek a barbárok, légiósok
2015. augusztus 06., csütörtök

Mikházára érkeznek a barbárok, légiósok

2015. augusztus 06., csütörtök

Zarándoklat a békéért

Zarándoklatot szervez a Mária Út Egyesület, amelyhez Marosvásárhelyről és környékéről is várják a jelentkezőket, tájékoztatott Szénégető István, a marosvásárhelyi Szentcsalád plébániatemplom plébánosa.

Zarándoklat a békéért
Zarándoklat a békéért
2015. augusztus 06., csütörtök

Zarándoklat a békéért

2015. augusztus 06., csütörtök

Ötven éves a gálfalvi iskola

Hármas ünnepet ülnek a hónap végén a nyárádgálfalvi általános iskolában – adta hírül Gáspár Ildikó igazgató. 

Ötven éves a gálfalvi iskola
Ötven éves a gálfalvi iskola
2015. augusztus 06., csütörtök

Ötven éves a gálfalvi iskola

Milyen egészségügyi problémákon enyhíthet a piócakezelés?
Megnyitás

Milyen egészségügyi problémákon enyhíthet a piócakezelés?

Székelyföldön is egyre többen fedezik fel a keleti gyógyítás ősi formáit, köztük az orvosi piócakezelést. Ez a természetes terápia évszázadok óta ismert, és máig alkalmazzák különböző egészségügyi panaszok enyhítésére – a vérkeringési zavaroktól kezdve a gyulladásokon át egészen az ízületi problémákig. Albert Zsuzsánna gyógymasszőrt és alternatív gyógyászt kérdeztük a kezelés pozitív mellékhatásairól is, valamint arról, mire kell figyelni, ha valaki ezt a terápiát választja.

2015. augusztus 06., csütörtök

Nyolc képzőművész a csejdi alkotótáborban

A napokban zajlik a negyedik alkalommal megszervezett csejdi alkotótábor. A tábor szervezője, Bíró Jenő lelkipásztor reméli, az anyagi akadályokat leküzdve egyszer csak teljesül az álma, és táborozóközpont nyílhat a faluban.

Nyolc képzőművész a csejdi alkotótáborban
Nyolc képzőművész a csejdi alkotótáborban
2015. augusztus 06., csütörtök

Nyolc képzőművész a csejdi alkotótáborban

2015. augusztus 05., szerda

Barabás István-tárlat nyílt a Bolyai téren

Madaras Sándor idegsebész műgyűjteményének egy részéből, Barabás István festményeiből nyílt kiállítás kedden délután az unitárius egyház Bolyai téri tanácstermében.

Barabás István-tárlat nyílt a Bolyai téren
2015. augusztus 05., szerda

„Végterméket” halásztak a Víkenden

Miután a napokban emberi ürüléket kellett kihalászniuk a marosvásárhelyi Víkendtelep egyik medencéjéből, a szabadidőközpont vezetősége úgy döntött, hogy megfigyelőkamerákat szerelnek fel a létesítményben.

„Végterméket” halásztak a Víkenden
„Végterméket” halásztak a Víkenden
2015. augusztus 05., szerda

„Végterméket” halásztak a Víkenden

2015. augusztus 05., szerda

Tíz nap, tíz szabály a biztonságért

A Biztonságért tízes elnevezésű rendőrségi kampány arra szolgál, hogy felfrissítse a lakosság emlékezetét a gyermek- és családvédelem szabályait illetően.

Tíz nap, tíz szabály a biztonságért
Tíz nap, tíz szabály a biztonságért
2015. augusztus 05., szerda

Tíz nap, tíz szabály a biztonságért

2015. augusztus 05., szerda

Dizájner drogot kerestek

Két házkutatást tartottak Marosvásárhelyen a Szervezett Bűnözés Elleni Rendőrségi Brigád és a Szervezett Bűnözés és Terrorizmusellenes Országos Igazgatóság ügyészei olyan személyek lakásán, akiket dizájner drogok előállításával gyanúsítanak.

Dizájner drogot kerestek
Dizájner drogot kerestek
2015. augusztus 05., szerda

Dizájner drogot kerestek

2015. augusztus 05., szerda

Nem Florea elképzelése szerint szavaztak csarnokügyben

Félretájékoztatták a marosvásárhelyi önkormányzati képviselőket, ezért rosszul szavaztak az ajándékba kapott, a szakiskolai műhelynek átalakítandó csarnok ügyében – nyilatkozta sajtótájékoztatón Marosvásárhely polgármestere, Dorin Florea.

Nem Florea elképzelése szerint szavaztak csarnokügyben
2015. augusztus 05., szerda

Konferencia a pirostarkákról

A pirostarka, Simmetal típusú szarvasmarha fajta első nemzetközi konferenciáját augusztus 7–8-án tartják meg Marosvásárhelyen.

Konferencia a pirostarkákról
Konferencia a pirostarkákról
2015. augusztus 05., szerda

Konferencia a pirostarkákról

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye