Az erdőszentgyörgyi tanintézetben közel ezer diák számára próbálnak megfelelő szinten, az elvárásoknak megfelelő szakterületen tudást és szakmát adni a pedagógusok. A külföldi tapasztalatok elől sem zárkóznak el.
Esőre, lehűlésre lehet számítani az elkövetkező napokban országszerte – olvasható a Mediafax hírügynökség által idézett Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
Kerámiaégető kemencét, a kerámiaműhely majdani működésének módozatait mutatják be csütörtökön a Knöpfler Vilmos (Brăila) utcai Kortárs Művészetek Házában.
Teljesen tönkretették a szászkézdi középkori temetőt és a mellette lévő körtemplom ossariumát – számolt be nemrég a történelmi helyeket kutató és felleltározó Radu Oltean.
Klaus Johannis államfő nem fogja visszavonni azt az elnöki határozatot, mellyel visszavonta Tőkés László Románia Csillaga érdemrendjét. Az Elnöki Hivatal válaszlevelében fogalmazottak szerint, nem is tehetne másként.
Jedd, a magyarországi Kamond, a felvidéki Szap és a kárpátaljai Palágykomoróci községek közötti megállapodás aláírására került sor a hétvégén, mely dokumentum európai irányelvek alapján foglalja össze az együttműködés tartalmát.
Az Erdélyi Kárpát Egyesület és a Caritas szervezi, jelöli ki és tartja karban a Mária-út erdélyi szakaszát, ők vezetik a zarándokokat, túrázókat. Az út népszerűsítése céljából a hétvégén a nyárádmenti szakaszra hívták gyalogolni az érdeklődőket.
Megvan a marosszentgyörgyi autós tüntetésnek az első részeredménye: pénteken kiszálltak ellenőrizni a 15-ös országút állapotát az útügyi hatóságok, a kivitelező, a regionális vízszolgáltató képviselői. A prefektúrán is tárgyaltak az állapotokról.
Zászlóavató ünnepséget tartottak a Nyárádremetei Önkéntes Tűzoltók vasárnap. Az eseményen a helyi plébános felszentelte újdonsült zászlajukat, illetve ugyancsak ebből az alkalomból ölthették magukra először új egyenruhájukat az önkéntesek.
A tragikus eseményre emlékeztek szombaton este a marosvásárhelyi Deus Providebit Házban a Marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület (MÖMKE) szervezésében.
Aszfaltot (bitument) szállító Brassó megyében bejegyzett 24 tonnás tartálykocsi borult fel pénteken Héjjasfalvánál. A jármű a nedves úton kicsúszott az úttestről, átszakította a nemzetközi út szalagkorlátját, egy kerítést, és felborult egy udvaron.
Bármilyen nőgyógyászati műtétet el tudnak végezni a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban, hiszen rendelkezésre áll a szakmai tudás és a korszerű felszereltség. A nőgyógyászat aktuális kérdéseiről, a szűrővizsgálatok fontosságáról és a műtéti lehetőségekről dr. Horvát Zalán szülész-nőgyógyász szakorvossal beszélgettünk.
Többször is átgyúrták a marosvásárhelyi tanácsosi listáját az RMDSZ illetékesei. A legérdekesebb mozgást Portik Vilmos lemondott néppárti vezér megjelenésével okozták. A bonyodalom miatt Peti András és Vass Levente Brassai Zsomor lemondását követelik.
A kerékpárosok biztonsága volt a központi témája az idei Critical Mass biciklis rendezvénynek Marosvásárhelyen. Az érdeklődő gyerekek és felnőttek számára kvíz- és ügyességi versenyeket szerveztek, információs bemutatókat tartottak.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem elődjének, a hetven évvel ezelőtt Kolozsváron megalakult magyar zene- és színművészeti konzervatórium születési évfordulóját ünnepelték Marosvásárhelyen.
A hétvégén Marosvásárhelyre költözött a társasjáték-rajongók királysága, itt szervezték meg ugyanis a JátékNapot. Az érdeklődők a legújabb játékokkal ismerkedhettek meg, és vásárolhattak is az Ifjúsági Házban.
Az idei tanévben érvényes iskolahálózat megerősítéséről szóló határozatot fogadott el a marosvásárhelyi önkormányzat. A tanfelügyelőség szerint dönthet bármit a tanács, ők már továbbították a minisztériumhoz az összevonásokat tartalmazó dokumentumot.
Először szerveznek társasjátéknapokat Marosvásárhelyen, ahol az ifjúsági házban péntektől vasárnapig 11 órától 20 óráig várják az érdeklődőket.
Marosvásárhelyen már évek óta hagyomány a Critical Mass elnevezésű kerékpáros felvonulás, amelyet folyamatosan bővítenek különböző részrendezvényekkel. Idén először pedig a résztvevők este, kivilágítva tekernek a városban.