Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo

Fotó: nemzeti szinhaz tompa miklos tarsulat

Múlt év szeptemberében Földes László Hobo megígérte a hálás marosvásárhelyi közönségnek, hogy minden előadását elhozza nekik. Így nem csoda, hogy pár hónap után ismét a Spectrum Színház vendége a Kossuth-díjas előadóművész, aki most két különböző előadásával érkezik. Főszerepben Hobo példaképei lesznek mindkét este.

Szász Cs. Emese

2017. március 10., 17:172017. március 10., 17:17

Erdélyi koncertkörútját szervezve jutott el Földes László a marosvásárhelyi Spectrum Színházhoz, de annyira megtetszett neki a kis magántársulat intim tere, hogy visszatérő vendég lett.

„Szeptemberben, amikor közkívánatra két előadást is kellett játszania a Halj meg, és nagy leszel! című előadásából, már ismerős arcok fogadták a közönség soraiban, olyan jól érezte magát, hogy megígérte, minden előadását elhozza hozzánk” – mondja a Spectrum Színház művészeti vezetője, Török Viola. Hozzáteszi: Hobo egy teljesen egyéni stílusú előadóművész, az előadásai átmenetet jelentenek a koncert és a színház között. „Zenészként dramatizálja a verseket, de előadásaiból mindig kicsit őt is megismerhetjük, a versekben, dalokban az ő saját életútja is benne van. Ezúttal is a példaképeinek tekintett költőket hozza el hozzánk” – fogalmaz Török Viola.

A Kossuth-díjas előadóművész március 21-én és 22-én lép fel a Spectrum színpadán. Március 21-én, kedden 19 órától a hosszú évek óta sikeresen futó József Attila-estjét adja elő. A Tudod, hogy nincs bocsánat című műsort Földes László 2005-ben mutatta be Vidnyánszky Attila rendezésében az Új Színházban. Az előadót régóta foglalkoztatja József Attila költészete, már első koncertjein is előadta a költő megzenésített verseit.

„József Attila műveit úgy olvasom, mint a szent könyveket, és néha, mintha a saját gondolataimat látnám leírva. Az előadással az volt a célom, hogy bevonjam és továbbgondolkodásra késztessem a nézőt” – vallja Hobo, aki a bemutató óta bejárta egész Magyarországot és a határon túli magyarlakta vidékeket is az előadással, és több mint négyszáz alkalommal tolmácsolta a költő gondolatait. A műsorban 34 vers hangzik el, amelynek a zenéjét Hárs Viktor, Márta István és Nagy Szabolcs szerezték.

Március 22-én, szerdán 19 órától Hobo Hármasoltár című önálló estjét láthatja a Spectrum színpadán a közönség. Az előadásban Földes László annak a három géniusznak állít emléket, akik nagy hatással voltak rá. József Attila versei, Jim Morrison, a Doors együttes egykori szövegíró-énekesének dalai, valamint Vlagyimir Viszockij, orosz énekes-színész szerzeményei hangzanak el a műsorban. A mintegy hetvenperces előadásban Hobo költészetet és zenét ötvözve tiszteleg mesterei előtt. Mindhármukban elementáris szabadságvágy van, ezért is kapcsolta össze őket egy műsorban Földes László.

Az előadásokra jegyet váltani a www.biletmaster.ro oldalon lehet, illetve a Spectrum Színház Rózsák tere 13. szám alatti helyszínén, hétköznapokon 8.30 és 11.30 között. Telefonos helyfoglalás is lehetséges a 0744-301 875-ös számon, naponta 8.30 és 18 óra között.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Portugál: több szálon futó történet a Csíki Játékszínnél

Egressy Zoltán Portugál című darabját tűzte műsorára március végére az évad harmadik nagyszínpadi bemutatójaként a Csíki Játékszín. Az előadást Victor Ioan Frunză rendezi, akivel a Portugálban megmutatott világról beszélgettünk.

Portugál: több szálon futó történet a Csíki Játékszínnél
2017. március 09., csütörtök

Migránsok az udvarhelyi színpadon

A migráció jelenségét feldolgozó új előadását mutatja be szombaton a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. A teátrum a produkcióval egy kulturális unikumot teremtene.

Migránsok az udvarhelyi színpadon
Migránsok az udvarhelyi színpadon
2017. március 09., csütörtök

Migránsok az udvarhelyi színpadon

2017. március 08., szerda

Az újrakezdés darabja a Nemzeti Színháztól

Székelyföldi turnéra érkezik a budapesti Nemzeti Színház a Vidnyánszky Attila rendezte Tamási Áron Vitéz lélek című előadással. A négyállomásos turné utolsó állomása Csíkszereda, itt március 23-án 19 órától lehet megtekinteni az előadást Csíkszeredában.

Az újrakezdés darabja a Nemzeti Színháztól
2017. március 07., kedd

Litvániában alkothat a szárhegyi grafikusművész

Kettős lehetőségre nyílik alkalom egy projekt kapcsán Ferencz Zoltán (Bütyök) számára. A szárhegyi Művészeti és Kulturális Központ művészeti vezetője partnerkapcsolatokat épít, és Litvániában alkot európai képzőművésztársaival április 2–30. között.

Litvániában alkothat a szárhegyi grafikusművész
2017. március 07., kedd

Ünnepel a színház: olyan fotókat várnak, amik el sem készülhettek volna

Az köztudott, hogy a színházi előadást fotózni nem szabad, de a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház most mégis várja azokat a felvételeket, amelyeket a nézők az előadás alatt készítettek.

Ünnepel a színház: olyan fotókat várnak, amik el sem készülhettek volna
2017. március 05., vasárnap

Életműdíjat kapott Albert Ernő

A kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság életműdíjjal tüntette ki Albert Ernő sepsiszentgyörgyi néprajzkutatót, a társaság tagját.

Életműdíjat kapott Albert Ernő
Életműdíjat kapott Albert Ernő
2017. március 05., vasárnap

Életműdíjat kapott Albert Ernő

2017. március 04., szombat

Hímzés a legmagasabb szinten

Nincs már messze az a pillanat, amikor a Gránátalma Egyesület munkájának eredményét, az úrihímzést hungarikummá nyilvánítják.

Hímzés a legmagasabb szinten
Hímzés a legmagasabb szinten
2017. március 04., szombat

Hímzés a legmagasabb szinten

2017. március 04., szombat

Ízelítő Orosz Annabella grafikus alkotásaiból

Zsúfolásig telt érdeklődővel pénteken este a gyergyószentmiklósi városi könyvtár emeleti nagyterme, ahol Orosz Annabella grafikus illusztrációkiállítását nyitották meg, illetve három, általa illusztrált könyvet is bemutattak.

Ízelítő Orosz Annabella grafikus alkotásaiból
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

A Prisma fotóklub női tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtök délután a Nagy István Művészeti Iskola aulájában Nők fókuszában címmel.

Fotók nők fókuszából
Fotók nők fókuszából
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

2017. március 02., csütörtök

Tamási-darabbal turnézik Székelyföldön a budapesti Nemzeti Színház

2013 szeptemberében, a Vidnyánszky Attila által vezetett budapesti Nemzeti Színház nyitóelőadása a Vitéz lélek volt. Azóta több mint félszázszor került színre Tamás Áron példázata a Nemzetiben. Most újra turnéra indulnak vele.

Tamási-darabbal turnézik Székelyföldön a budapesti Nemzeti Színház
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!