
Majdnem két évig állt üresen az új építmény
Fotó: Kisgyörgy Sándor Facebook-oldala
A kicsik helyett még jó ideig iskolás gyerekek fognak tanulni a sepsikőröspataki korszerű óvoda épületében, amíg sor nem kerül a község általános iskolájának felújítására. A tanulóknak decemberben kellett költözniük, miután a korábbi létesítménynek megvonták a működési engedélyét kétséges szerkezeti állapota miatt.
2024. január 31., 09:292024. január 31., 09:29
2024. január 31., 09:332024. január 31., 09:33
Az impozáns épületre 2018-ban nyert pályázatot a helyi önkormányzat, az építést azonban csak két évvel később tudták elkezdeni.
Az intézményt azonban azóta sem vehette igénybe a község 40 óvodása, helyüket a Kálnoky Ludmilla Általános Iskola 150 tanulója vette át egyelőre meghatározatlan időre.
A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásának összeomlása után Háromszéken is szigorú ellenőrzésnek vetették alá a tanintézmények épületeit, a Kovászna Megyei Népegészségügyi Igazgatóság ezért a sepsikőröspataki iskola engedélyét is megvonta.
– nyilatkozott Kisgyörgy Sándor polgármester, aki szerint az 1891-től fennálló létesítményt már rég fel kellett volna újítani, a folyamatot pedig el is indították, az viszont kudarcba fulladt.
Mint elmondta,
A polgármester szerint jelen pillanatban előnyt élveznek az iskolások, mert sokkal többen vannak, mint az óvodás korú gyerekek, az oktatás pedig nem állhat le. A diákokat egy hét alatt költöztették át az új épületbe, ami megfelelően tágas ahhoz, hogy kényelmesen, modern körülmények között tanulhassanak.
– számolt be Kisgyörgy Sándor, kiemelve, már az is siker, hogy a régóta felépített intézménynek végre hasznát vehetik a gyerekek.
Nyolc éve várat magára az iskola felújítása
Fotó: Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség
„Előkészítettük az új tervet, és ha sikerül megnyerni a támogatást, hozzá fogunk látni a kivitelezéshez” – fogalmazott a község elöljárója,
Az óvodások ugyanis nem foglalhatják el a nekik szánt épületet egészen addig, ameddig a tanulók ki nem költöznek onnan.
A jelenlegi szerepétől függetlenül az óvodát kifejezetten a kicsik oktatására tervezték, így is lett elkészítve.
– sorolta az korszerű építmény adottságait. Reméli, hogy a kisebbek a lehető leghamarabb birtokba vehetik a nekik szánt intézményt és az iskolások is biztonságosan visszatérhetnek majd a padokba.
A munkába önként visszatérő szülők a gyermek életkorától függően további három vagy hat hónapig megkaphatnák a gyermekgondozási díjat, a két év alatti gyermeket nevelő anyákat pedig mentesítenék az egészségbiztosítási járulék (CASS) fizetése alól.
Mi a feladata egy történelmi filmnek, milyen várt és váratlan hatásai voltak a Hunyadi-filmsorozatnak? – többek között erről is beszélt Bán János, írói nevén Bán Mór, a film alapjául szolgáló történelmi regényciklus szerzője Sepsiszentgyörgyön.
A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.
Hétfőn és kedden hallgatják meg a parlamenti szakbizottságok a Luca Niculescu-kormány miniszterjelöltjeit, az új kabinet beiktatásáról pedig kedden 14 órától kezdődő együttes ülésén szavaz a képviselőház és a szenátus.
Elvileg ugyan számos helyi adó és illeték kifizethető online, a gyakorlatban sok településen a virtuális ügyfélszolgálati ablakig sem jut el az adófizető, az ablak ugyanis nem létezik. Sok pénzt veszíthetnek ez miatt az önkormányzatok.
Nagy volt az érdeklődés a pénzügyminisztérium csütörtöki állampapír-aukcióján: a befektetők a meghirdetett összeg ötszörösére, mintegy 2,5 milliárd lejre nyújtottak be ajánlatot – számolt be Facebook-oldalán Alexandru Nazare.
Székelyföldi értékmentőket és értékteremtőket tüntettek ki Orbán Balázs-díjjal Marosvásárhelyen. Bocskay Vince szovátai szobrászművész, Vargha Mihály sepsiszentgyörgyi intézményvezető és dr. Bernád Rita Magdolna levéltáros vette át az elismerést.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét.
Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök csütörtökön benyújtotta a parlamentnek az általa javasolt kormány névsorát és a kormányprogramot. A kabinet 17 miniszterből áll, közülük ketten tárca nélküli, külön feladatkörrel megbízott miniszterek.
A legrosszabb, amit tehetünk egy tehetetlen embertársunkkal szemben, ha nem teszünk semmit. Az Európai Újraélesztési Nap alkalmából a Hargita megyei tűzoltóság bemutatta az újraélesztés legfontosabb lépéseit és az új protokoll szerinti változásokat.
szóljon hozzá!