December 14-től folyamatosan ellenőrzi a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség a szezonális árucikkeket, leginkább az édességeket, illetve az elektronikai cikkeket, például égőfüzéreket, tehát azokat a termékeket, amelyek a karácsony alkalmával a fára vagy a fa alá kerülnek majd.
2009. december 23., 10:012009. december 23., 10:01
2009. december 23., 10:402009. december 23., 10:40
A tematikus ellenőrzés december végéig tart – közölte Lázár Emília. A Hargita megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség vezetője ugyanakkor azt is közölte, hogy az említett időszakban a taxikat, taxitársaságokat is ellenőrzik, melynek során többek közt a számlázási rendszert, az alkalmazott tarifákat vizsgálják, illetve azt is, hogy ezekről megfelelő tájékoztatást kapnak-e az utasok.
Az útkarbantartók a sűrű havazás miatt egyelőre leállították a Transzfogarasi út hótalanítását, de biztosították a közvéleményt arról, hogy a hónap végéig megnyitják az utat a forgalomnak.
A közösség összefogása adott reményt a mindössze tízéves, Duchenne-szindrómával élő Tasnak és családjának. Az önzetlen segítőknek köszönhetően mostantól bárki követheti, segítheti őt a küzdelmében, és a kezelésében is új fejezet kezdődhet.
Pénteken a román deviza erősödött az euróval szemben, amelynek az értéke a Román Nemzeti Bank középárfolyama szerint 0,57 banival (0,11 százalékkal) 5,1165 lejre csökkent a csütörtöki 5,1222 lejről.
Létfontosságúnak tartják a romániai magyar történelmi egyházak, hogy híveik „hiánytalanul” részt vegyenek az elnökválasztás második fordulóján, és arra a jelöltre szavazzanak, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
Érvényesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.
Romániai középiskolásoknak és egyetemistáknak kínál lehetőséget az ING Hubs Romania és a Bukaresti Közösségi Alapítvány ösztöndíjprogramja, hogy pénzügyi támogatással vehessenek részt nemzetközi vagy országos versenyeken, illetve szakmai táborokban.
Ismét megszervezik a civil szervezetek vásárát Marosvásárhelyen május 10-én a város központjában. A 22. alkalommal megrendezendő esemény az évtizedek alatt fontos találkozóhellyé nőtte ki magát, ahol Maros megye civil szervezetei mutatkoznak be.
Jelentős lehűlés várható csütörtökig Románia nagy részében az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteki előrejelzése szerint.
Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni bánásmód „jó gyakorlatának modellje” – jelentette ki az elnökválasztás második fordulóba jutott két jelölt csütörtök esti tévévitáján Nicușor Dan.
Egyre gyakoribbak a forgalmi dugók Székelyudvarhelyen, amelyek az elmúlt napokban tovább fokozódtak. A kora reggeli és délutáni órákban rendre csúcsosodó forgalmi nehézségeket több, párhuzamosan zajló infrastrukturális fejlesztés okozza.