Kányádi Sándor örökifjú versei gyermekhangon élnek tovább

Megható pillanatokkal kezdődött Nagygalambfalván a Kányádi versmondó verseny: a kultúrháznyi rímkedvelő gyermek és felnőtt első alkalommal ülte Kányádi születési évfordulóját a költő nélkül. Archív hangfelvételről szólalt meg a Sándor bácsi által elmondott Előhang című vers, ami után egy perc csenddel adóztak a falu legnagyobb fia emléke előtt.

Harmincegy iskola ötvennégy diákja, kísérőik és a költőt tisztelő helybéliek töltötték meg a Feleki Miklós Művelődési Házat. Immár tizenhét éve Nagygalambfalva iskolájának ünnepe is Kányádi Sándor születésnapja. Bálint Hajnal igazgató köszöntötte a tavaly elhunyt költő húgát, Róza nénit. Kifejezte reményét, hogy a sok szép és ügyes gyermek, akik Kányádi-verseket szavalnak, vigasztalást nyújtanak számára a gyászban.

A megemlékező, megyeközi besorolású versmondó alkalomra iskolatörténeti kiállítást rendeztek be a színpad mellett. A régi padok, palatábla, a fa hátitáska és -tolltartó mellett néhány, a valahai kisdiák Kányádi iskolás éveire vonatkozó levéltári dokumentumot is – a nagygalambfalvi felekezeti magyar iskolából, illetve a román állami iskolából.

Az osztálynaplók bejegyzései tükrözik a kis Sándor tanulmányi előmenetelét: az 1940–41-es tanévben, a magyar állami iskola növendéke csupa jeles és kitűnő volt. Akkoriban 1-es volt a legmagasabb jegy – pontosította Bálint Hajnal. A kiállítás tartalmát egy-egy Kányádi visszaemlékezéssel, versrészlettel is szemléltette.

A költő addig él, míg a mai gyermekek megtanítják saját unokáiknak és azok is utódaiknak az örökifjú rímeket

– hangzott el a biztatás. Hiszen „a vers az, amit mondani kell” – idézte az igazgatónő az immár szállóigévé vált vallomást.

A Maros, Hargita és Brassó megyéből, illetve a testvértelepülés Szankról érkezett diákokat Gyerkó Levente polgármester köszöntötte. Felelevenítette kapcsolatát a Kárpát-medence egyik legnagyobb egyéniségével, akikre nagyon büszkék falusfelei, a nagygalambfalviak. Pár, Kányádi Sándortól származó gondolatot idézve fogalmazott útravalót a diákoknak.

A polgármester emlékeztetett, Kányádi Sándor halála óta szerte a nagyvilágból nagyon sokan felkeresték a sírját.

Fejleszteni szeretnék a falut, és még vonzóbbá tenni a költői hagyatékot. Leghamarabb a versben is megénekelt öreg kút eredeti, korabeli állapotát állítják vissza.

Rendhagyó pillanatokkal folytatódott a visszaemlékezés: Vetési Nándor színművész ezúttal nem szavalta a verseket. A halhatatlan rímeket megzenésített formában mutatta be. Végül együtt énekelte el gyermekekkel az Alma, alma kezdetűt.

A színművész reméli, hogy a versmondó vetélkedő kibővül majd a megzenésített formák előadásával is – erre biztatta a szavalni, énekelni egyaránt szerető gyermeknépet.

A vetélkedőn hallhattuk, láthattuk, mennyire közel állnak a gyermekekhez a veretes Kányádi-rímek. Nem volt könnyű dolga a zsűrinek rangsorolnia és jutalmaznia a nyerteseket. Míg ők ezen dolgoztak, a gyermekek és kísérőik a szemerkélő esőben Kányádi nyomdokain jártak. Megálltak az utca szádán, a kútnál, ahol Nagy Máté elszavalta az erről ihletődött verset, aztán a Kányádi-ház kapujánál elhangzott a Mi utcánk című költemény. A sírnál Róza néni dédunokája, Csíki Roland szavalta el Májusi szellő címűt, és Petre Jázmin énekelt.

Kányádi György Attila helybéli református lelkipásztor, a költő rokona beszélt arról is, hogy Sándor bácsi egyik költeménye alapján jelölték ki a sír helyét, és felolvasta a 90. zsoltárt. Botorok Annamária vezetésével a gyümölcsfás helyszínen a gyermekek együtt énekelték el az Alma, alma című megzenésített verset, végül pedig a nemzeti imánkat. Sok iskolából vittek virágot, koszorút. Végül meglátogatták a költő által épített házban berendezett emlékkiállítást.

A kultúrházba visszatérve a zsűri elnöke, Illyés Izabella magyar szakos tanár jó tanácsokat fogalmazott a pedagógusoknak, Dáné Szilárd szaktanfelügyelő pedig megköszönte a szavalóversenyre való felkészítést, a részvételt, és kiosztották a díjakat, különdíjakat, okleveleket, emléklapokat. Vetési Nándor színművész útravalója: az elért eredményektől függetlenül mondják tovább a költeményeket – legyenek a vers nagykövetei.