
Az Oltszemi Mikó-kastély. Háziállatokkal bővült a mintagazdasága. Archív
Fotó: Henning János
Több háziállatot adományoztak a Bodok, és a községhez tartozó Oltszem falu lakói a Kovászna megyei és a község önkormányzatának tulajdonában levő Mikó-kastély mellett levő mintagazdaságnak.
2018. június 07., 20:012018. június 07., 20:01
Fodor István Bodok polgármestere lapunknak elmondta, meghirdették a községben, és így több szárnyast, sertés, juhot, sőt két lovat is adományoztak a falusiak a kastély mintagazdaságának.
„Ha sikerül bekapcsolni a helyszínt a turisztikai körforgásba, azt szeretnénk, ha a vendégeiket helyben előállított élelemmel kínálhatnánk, ezért hoztuk létre a gazdaságot, a kastélyhoz tartozó tíz hektár terület egy részén” – részletezte a polgármester. Ez egy többéves folyamat, de időben rá kell készülni – fogalmazott. „Már most a melegházban megterem a hagyma, paradicsom, és folyamatosan növeljük a háziállatok számát” – részletezte az elöljáró.
Emlékeztetett, hogy tavaly átadták az Európa, és világviszonylatban is egyedinek számító fogathajtó-pályát a a kastély mellett, ahol májusban lebonyolították az első országos versenyt, júliusban pedig nemzetközi 2 és 3 csillagos versenyeket szerveznek, amellyel
Fodor István elmondta, felkutatták az oltszemi kastély mellett a múlt század elején működő egykori Schmutzler-féle lovarda hátasló-vérvonalát, az oltszemi Lobogó nevű fedezőmént 1939-ben szállították a Komárom-Esztergom megyei Kisbérre, a mai magyar lótenyésztés fellegvásárába. Lobogó két génbirtokló kancáját is adományba kapták, így a vérvonal hetven év után „visszakanyarodhat” Oltszemre. A polgármester abban bízik, hogy a község néhány év múlva saját fogattal nevezhet be a versenyekbe.
A sepsiszentgyörgyi hasonló profilú tanintézet bővítésére pályáztak, de ezzel párhuzamosan az 1827-ben épített kastély restaurálására a terveket is elkészíttetik.
Tűz ütött ki vasárnapra virradóan a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Hașdeu diáknegyedbeli 17-es számú bentlakásának egyik ötödik emeleti szobájában. A hallgatókat kimenekítették az épületből, senki nem szorult kórházi ellátásra.
Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.
A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
szóljon hozzá!