Közös táborozás a szórványvidéki és háromszéki gyerekeknek

Először levélben majd személyesen erősítették meg barátságukat a sepsiszentgyörgyi és Hunyad megyei diákok. A Kovászna megyei Benedek-mezőn egy hétig táboroznak együtt a gyerekek.

A falakon túl

A roma gyerekek integrálását vette tervbe a HÁRIT, erre a kormány etnikumközi kapcsolatokkal foglalkozó hivatalától nyertek 25 ezer lejes támogatást. Első lépésként nyári tábort szerveznek az őrkői roma gyerekek számára.

A falakon túl
A falakon túl
2010. június 17., csütörtök

A falakon túl

2010. június 17., csütörtök

Sepsiszentgyörgy is jelen lesz a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján

Idén 22. alkalommal zajlik a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja, melyen a Tamási Áron Színház társulata mellett az M Studio is részt vesz. A sepsiszentgyörgyi társulat tavaly elnyerte a fesztivál fődíját.

Sepsiszentgyörgy is jelen lesz a  Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján
2010. június 17., csütörtök

Közös tér – közös örökség

Hétvégén kerül sor Sepsiszentgyörgyön az idei Székelyföldi Civil Napok rendezvénysorozatra. A nyolcadik alkalommal megszervezett rendezvénysorozat ideje alatt több színes programmal is várják az érdeklődőket.

Közös tér – közös örökség
Közös tér – közös örökség
2010. június 17., csütörtök

Közös tér – közös örökség

2010. június 17., csütörtök

20 éves a Caritas

Idén lett 20 éves a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Caritas segélyszervezete. Ezt ünnepelte meg a sepsiszentgyörgyi kirendeltség is, bemutatva a szervezet tevékenységét, és méltatva a munkatársak mindennapi munkáját.

20 éves a Caritas
20 éves a Caritas
2010. június 17., csütörtök

20 éves a Caritas

2010. június 16., szerda

Korrupt rendőrök Háromszéken

Korrupt rendőröket buktattak le Kovászna megyében a rendőrség és a korrupcióellenes Igazgatóság közös akciója során.

Korrupt rendőrök Háromszéken
Korrupt rendőrök Háromszéken
2010. június 16., szerda

Korrupt rendőrök Háromszéken

2010. június 16., szerda

Az összefogás sikere

Gratulált Tőkés Lászlónak,Temesvár hősének Olosz Gergely, RMDSZ-es képviselőházi frakcióvezető, és a magyar összefogás győzelmének nevezte a történelmi jelentőségű eseményt. Az RMDSZ és Tőkés László hosszú távú építő politikája a záloga megmaradásunknak, fejlődésünknek – mondta Olosz Gergely.

Az összefogás sikere
Az összefogás sikere
2010. június 16., szerda

Az összefogás sikere

2010. június 16., szerda

Szobrásztábor Sepsiszentgyörgy központjában

Idén nyáron második alkalommal kerül sor Sepsiszentgyörgyön az Erzsébet-parkban szobrásztáborra, melyen több hazai és nemzetközi alkotó is részt vesz. Az itt elkészült faszobrokat a város különböző pontjain állítják majd ki.

Szobrásztábor Sepsiszentgyörgy központjában
2010. június 15., kedd

Huszadik századi naplók kerestetnek

Naplók és írásos visszaemlékezések gyűjtését kezdte meg a közelmúltban a miskolci illetőségű Kunt Gergely. A fiatal történész érdeklődése az erdélyi naplókra is kiterjed.

Huszadik századi naplók kerestetnek
2010. június 15., kedd

Athlone, az árulás helye

Emlékszem, pörögtek a képek a fekete-fehér tévé képernyőjén, fekete fiatalokat gumibotoztak fehér rendőrök, a kommentár pedig a rasszizmus pokoli hazájában, Dél-Afrikában uralkodó állapotokat ecsetelte. És sűrűn elhangzott a szó: apartheid.

Athlone, az árulás helye
Athlone, az árulás helye
2010. június 15., kedd

Athlone, az árulás helye

2010. június 15., kedd

Segélyakció az árvízkárosultakért

Hétvégéig tart az az akció, melyet több háromszéki szervezet indított a magyarországi árvízkárosultak megsegítésére. A pénzösszegeket és természetbeni adományokat Sepsiszentgyörgy több pontján is elfogadják az önkéntesek.

Segélyakció az árvízkárosultakért
Kárpát-medence kincsei: a győri Püspökvár Székelyhon
Megnyitás

Kárpát-medence kincsei: a győri Püspökvár Székelyhon

Az államalapítás idején Szent István püspökséget alapított és székesegyházat építtetett Győrben. A mai Győr történelmi belvárosban, a Mosoni-Duna és a Rába találkozásánál, a Káptalandomb legmagasabb pontján épült fel a mindenkori győri püspök lakóhelye, a Püspökvár.

2010. június 15., kedd

XII. Kommandói Cigányfolklór tábor

Idén is megszervezik a  XII. Kommandói Cigányfolklór tábort, mely hagyományosan a sepsiszentgyörgyi Őrkő negyed meglátogatásával kezdődik, és a kommandói táborban folytatódik. A tábort a Lajtha László Alapítvány szervezi.

XII. Kommandói Cigányfolklór tábor
2010. június 15., kedd

Területet ajánlott Kovászna megyének a védelmi minisztérium

Öt hektárnyi területet ad át a honvédelmi minisztérium a sepsiszentgyörgyi önkormányzatnak a katonaság területéből. Bizonyos területekről azonban nem mond le a minisztérium.

Területet ajánlott Kovászna megyének a védelmi minisztérium
2010. június 15., kedd

Több ezer doboz cigarettát koboztak el

Több ezer csomag cigarettát koboztak el Kovászna megyében a közlekedésrendészek. Az árura egy rutinellenőrzés során bukkantak a rendőrök.

Több ezer doboz cigarettát koboztak el
2010. június 14., hétfő

Áradás Háromszéken

A vasárnap éjszakai esőzések nem múltak el nyomtalanul Kovászna megyében, hiszen Hídvégen több rendkívüli esethez is riasztották a Katasztrófaelhárítási Felügyelőséget. A medréből kilépett patak több házat és gazdaságot árasztott el.

Áradás Háromszéken
Áradás Háromszéken
2010. június 14., hétfő

Áradás Háromszéken

2010. június 14., hétfő

Téves volt a gázrobbanás riadó

Sepsibükszádról is riasztották hétvégén a tűzoltókat, hogy az állomás mellett négy-öt méteres lángokkal ég a gázvezeték. A riasztás hamisnak bizonyult, ugyanis a Transgaz szakemberei dolgoztak a vezetéknél.

Téves volt a gázrobbanás riadó
Téves volt a gázrobbanás riadó
2010. június 14., hétfő

Téves volt a gázrobbanás riadó

2010. június 14., hétfő

Zökkenőmentes lesz a kórházak átadása

Július elsejéig kell átvegyék a kórházakat a helyi önkormányzatok, Kovászna megyében pedig zökkenőmentes lesz a folyamat – mondta György Ervin prefektus.

Zökkenőmentes lesz a kórházak átadása
2010. június 14., hétfő

Véget ért az iskola!

Közel negyvenezer diák számára kezdődött meg a nagyvakáció Háromszéken, valamint a középiskolák is elbúcsúztatták végzőseiket a hétvégén.

Véget ért az iskola!
Véget ért az iskola!
2010. június 14., hétfő

Véget ért az iskola!

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye