Nagyszabású szemétgyűjtési akcióra hívják Kovászna megye lakosságát, közintéményeket és különböző szervezeteket a Let’s do it Romania! elnevezésű, az egész országra kiterjedő szemétgyűjtés során.
Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ szeptember 17–19. között rendezi meg a Kulturális Örökség Napjait. A szervezők gazdag programot állítottak össze.
Az ügyészség elrendelte 29 napos előzetes fogságba helyezését annak a férfinak, aki megerőszakolt egy 14 éves, kézdivásárhelyi lányt.
Kisebb nyugdíjat kapnak a kézdivásárhelyi csavargyár nyugdíjasai, ugyanis nem lehet hozzáférni a vállalat levéltárához. Az ügyről most már a szenátusban is szó esett.
A hétfői iskolakezdésre befejezték a neves sepsiszentgyörgyi kollégium kisépületének munkálatait, így át is vehette az intézmény vezetősége. A Székely Mikó Kollégium felújítása a Regionális Operatív Program révén valósul meg.
Tanácsülés keretében szavazták meg hétfőn a városi képviselők, hogy az önkormányzat saját költségén bérbe veszi a Romtelecom által felújítandó épületet, mely Sepsiszentgyörgy központjában található, és évek óta elhanyagolt állapotban van.
Kovászna megyében 13 helyszínen kell azonnal helyreállítani az árvíz okozta károkat, ezekre a megye 13,7 millió lejt kapott a kormány sürgősségi alapjából.
Nyílt kapukkal, felvonulással és fúvószenekarral ünneplték Sepsiszentgyörgyön a tűzoltók napját. Kovászna megyében az első tűzoltó-alakulat Kökösben jött létre, 1856-ban.
Jó és rossz hírekkel egyaránt szolgált György Ervin, Kovászna megye prefektusa az iskolakezdéssel kapcsolatban. A megyében olyan helység is van, ahol még a nyári árvízkárok eltakarítása zajlik az iskolában.
Vasárnap este egy kiskorú megerőszakolása miatt riasztották a kézdivásárhelyi rendőrséget a 112-es sürgősségi telefonszámon. A rend őreinek pár óra alatt sikerült elfogniuk a tettest.
A Református Egyházközség szervezésében családos hetet tartottak Kézdivásárhelyen, a református egyházpalotában működő Kálvin Központban. A rendezvény meghívottja volt dr. Pálhegyi Ferenc, aki naponta 19 órától tartott előadásokat.
Több mint kétszázötven résztvevő nevezett szombaton a tizenötödik alkalommal megrendezett Tusnád Marathonra, amely mára közösségi és kulturális eseménnyé nőtte ki magát. Tusnádfürdő központjából rajtoltak, és a Szent Anna-tó partjáig szaladtak.
Az idei nyár esőzései komoly károkat okoztak Sepsiszentgyörgyön – ennek legfőbb oka pedig a Debren medrében összegyűlt többéves hordalék volt. Most megkezdték a takarítást, a városnak 30 milliárd régi lejt utalt ki a kormány, mely összegből a hosszú távú árvízvédelmi munkálatokat is elkezdik.
Tizenkét lány versenyzett az Erdély Arca szépségversenyen a királynői címért. A koronát idén is egy nagyváradi lány viselheti.
:a gyűjtemény című kiállítás nyílik meg a sepsiszentgyörgyi Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben. Ezenkívül bőven lesz még olyan esemény Háromszéken, amin érdemes lesz résztvenni.
Tizenkét lány jutott tovább az Erdély Arca szépségverseny döntőjébe. A felkészülés során sokat tanultak, szórakoztak és most már izgulhatnak is: péntek este kiderül, hogy ki lesz Erdély Arca 2010-ben.
Zsúfolt napjuk volt csütörtökön a háromszéki forgalmi rendőröknek: Dálnok és Kézdivásárhely között pár óra leforgása alatt három baleset történt. Riasztani kellett a SMURD helikopterét is.
Rácz Károly kézdivásárhelyi polgármester szerint a Conrek Kft.-nek nincs mit követelnie tőlük, és idő kérdése, amíg végrehajtják a céget. Az elöljáró szerint a kft. védőügyvédjei, illetve a rendőrség is tévedett.
Miután az alkalmazottak negyedét elbocsátották, a Kovászna Megyei Nyugdíj- és Társadalombiztosítási Pénztár szeptember 8-ától módosítani kényszerül ügyfélfogadási programját.