
Világrekordot állított fel Pászka Lehel, aki kantár és nyereg nélkül ülte meg vágtázó lovát, és lovaglás közben 15 céltáblát talált el nyíllal. Az Óriáspince-tetőn hétfőn felállított rekordot rögzítették, a vágatlan felvételt a Guinness Világrekordok bizottsága számára is elküldik.
2015. július 07., 22:262015. július 07., 22:26
2015. július 07., 22:522015. július 07., 22:52
A lovas-íjász négyszáz méteres távon vágtázott, ezen felül a pályán több mint huszonöt méter távolságra és másfél méter magasba kihelyezett céltáblákra lőtt, miközben a lovon semmilyen felszerelés – még patkó – nem volt – mindezt pedig 37,74 másodperc alatt. Pászka a világrekord felállításával kapcsolatban érdeklődésünkre elmondta, azért bizonyult nehéznek a megvalósítás, mert a pálya alakja miatt a centrifugális erő miatt könnyen lesodródhatott volna a ló hátáról. Az állat ugyanis csatatempóban kellett vágtázzon, az esést ilyenkor elkerülni pedig csak úgy lehet, ha teljes harmóniában van egymással ló és lovas.
Emellett az íjazást nehezítette az is, hogy a töltés kézből történt. Emiatt a tizenöt vesszőt az íjhoz legyező formában fogta hozzá Pászka Lehel, ez pedig nagy sebességnél szélnyomást jelent, és minden töltésnél fennállt annak a lehetősége, hogy a megmaradt vesszőket elsodorja a szél. A nyílvesszőket ugyanakkor az íjat tartó kéz két-két ujja közé ötösével kellett legyezőhöz hasonló módon fogni, és onnan egyenként elővenni. A lovas-íjász hozzátette, minden lövés négy fázisból áll, azaz beállás, rátartás, célzás és végrehajtás, minderre pedig a céltáblák közötti távoknál alig két és fél másodperce volt.
A bravúrról videofelvétel is készült, ezt egy, a lovast követő terepjáróról rögzítették, illetve vágatlan változatát a teljes dokumentációval együtt a Guinness Világrekordok bizottságának is elküldik. Pászka Lehel különben az elmúlt évben már világrekordot döntött, az akkori és az idei közti különbség csupán annyi volt, hogy tavaly 15 céltábla helyett 14-re lőtt, ám teljesítményét nem hitelesítette a világrekordokat jóváhagyó bizottság. Akkor több hónapos felkészülés előzte meg a próbálkozást, ám az edzés azóta is folytatódott, hogy idén még jobb eredményt érhessen el. A hétfőn megvalósított produkciót a lovas-íjász a hétvégi Székely Vágta alkalmával megismétli.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
szóljon hozzá!