Hagyományos termékek vására Sepsiszentgyörgyön

Hatodik alkalommal szervezik meg a Helyi Termelők és Kézművesek Vásárát augusztus 1–2. között Sepsiszentgyörgyön.

Bencze Melinda

2015. július 27., 18:222015. július 27., 18:22

A Tega Rt, illetve a Kovászna megyei és a sepsiszentgyörgyi önkormányzat közös szervezésében létrejövő termékvásárt augusztus első hétvégéjén, szombaton és vasárnap 9–18 óra között tartják az egykori Bodok szálloda épülete előtt – tájékoztatott Székely Kincső, a köztisztasági vállalat munkatársa. Mint mondta, a vásár célja, hogy a sepsiszentgyörgyiek ne tartósítószerekkel és különböző adalékanyagokkal készített, hanem a helyiek által előállított termékeket vásárolják meg. „A kis termelők felkarolását és segítését is a vásár céljául tűztük ki, ezzel hozzájárulva a regionális gazdaság fellendítéséhez, valamint a biogazdálkodás termékei iránt kialakult, megyeszékhelyiek által formált igény kielégítéséhez” – magyarázta Székely Kincső.

A köztisztasági vállalat munkatársa ugyanakkor kifejtette, egy-egy hétvége során megközelítőleg harminc termelő kínálja portékáját, ezek közül legtöbben házi készítésű szörpöket és lekvárokat, préselt gyümölcsöt, tojást, tej-, valamint hústermékeket, mézeskalácsot és mézet árulnak. Érdekesség, hogy a kézművesek kevesebben vannak, illetve általában más és más résztvevők jönnek, így változó a felhozatal ezen egyedi termékek iránt – értékelte a korábbi alkalmakat Székely Kincső.

A Helyi Termelők és Kézművesek Vásárát első ízben 2013-ban szervezték meg a központi piac közelében, azóta viszont két helyszínváltás is történt, hogy a helyiek számára infrastrukturális szempontból minél megközelíthetőbb, elérhetőbb legyen az. A kézművesek és hagyományos élelmiszer-készítők számára ezúttal pénteken jár le a jelentkezési határidő, a kétnapos kirakodóvásár helybére 50 lej, ugyanakkor lehet egy napra is foglalni, ebben az esetben 25 lejt kell fizetni a sátor használatáért. Érdeklődni, valamint további információkat kapni a 0367-401.911-es telefonszámon lehet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál

A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében

Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében
2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés