Eltávolították Kézdivásárhely köztereiről a székely zászlókat

•  Fotó: Bartos Lóránt

Fotó: Bartos Lóránt

A kézdivásárhelyi polgármesteri hivatal eltávolította azokat a székely zászlókat, amelyeket a város egykori katonaneveldéje előtt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes jelenlétében vontak fel 2014 nyarán, és azt a székely zászlót is, amelyet a Gábor Áron-szobor mellől korábban eltávolított zászlók helyére a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) képviselő tűztek ki.

MTI

2016. augusztus 09., 15:592016. augusztus 09., 15:59

A polgármesteri hivatal szóvivője az MTI-nek kedden elmondta: a brassói táblabíróság jogerős ítélete következtében voltak kénytelenek intézkedni. Az MTI-hez eljuttatott ítéletben a bíróság elfogadta a felperes Méltóságért Európában Polgári Egyesület érvelését, mely szerint a székely zászló olyan magánjellegű szimbólum, amelynek nincs helye közterületeken. A bíróság elutasította a polgármesteri hivatal érvelését, amely szerint a törvények csupán közintézményekre kötelező módon kitűzendő zászlókra vonatkoznak, és semmilyen a közterületekre érvényes előírást nem tartalmaznak.

„Egy privát entitás zászlajának a felvonása közterületen a polgármester jelenlétében egy ünnepi rendezvény keretében az állampolgárokban azt a hamis képzetet kelti, hogy ez az entitás hivatalosan is létezik, és része a romániai közigazgatási rendszernek”. Az ítélet a helyi zászlókra vonatkozó, 2015 nyarán elfogadott törvényre hivatkozva jelenti ki, hogy a magánjellegű szimbólumokat csakis magánterületeken lehet kitűzni.

A köztérre kihelyezett kézdivásárhelyi székely zászlók miatt először Kovászna megye prefektusa indított peres eljárást. A polgármesternek egy 2014-es jogerős ítélet következtében el kellett távolítania a főtéri Gábor Áron-szobor mellé kitűzött székely zászlókat. Ezek helyett vont fel újabb zászlókat a volt katonanevelde előtti hősök emlékművénél. Utóbbiak ellen immár egy egyesület indított pert, mely végén a zászlók eltávolítását elrendelő ítélet született.

Bokor Tibor polgármester korábban a Háromszék című napilapnak elmondta: már gondolkozik azon, hogy hol fogják harmadszor is felhúzni a székely zászlókat. Hozzátette, az eseményre ezúttal is meghívja Semjén Zsoltot. Az elöljáró azt is közölte, hogy ezúttal magán- vagy egyházi területen keresnek helyet a zászlóknak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
Hirdetés