
Fotó: fotó: Bartos Lóránt
Különösebb vita nélkül fogadta el a kézdivásárhelyi tanács a céhes város 2013-as évre szóló költségvetését. A város idén 41 millió lejből gazdálkodik, de ez az összeg tartalmazza a tanügyben dolgozók bérezését is.
2013. április 09., 16:002013. április 09., 16:00
2013. április 09., 16:392013. április 09., 16:39
Bokor Tibor polgármester előterjesztése szerint az idei büdzsében a legnagyobb tételt a tanügyre fordított összeg képezi, ugyanis az a pedagógusok bérezését is tartalmazza, így közel húszmillió lejt tesz ki, másfél millióval többet, mint 2012-ben. Az egészségügyre a tavalyi 1,2 millió helyett 404 ezer lejt fordítanak. Az elöljáró elmondta: 2012-ben azért volt 800 ezer lejjel nagyobb az összeg, mert a város a komputertomográf (CT) vásárlásakor önrésszel kellett hozzájáruljon a beszerzéshez, másként Kézdivásárhely elesett volna CT-től. Szociális kiadásokra mintegy 1,2 millió lejt különítettek el, az utcaseprés 2013-ban 800 ezer lejt emészt fel, a zöldövezetek karbantartása és más járulékos munkák pedig 3,4 millióba kerülnek. Civil szervezetek számára közel 500 ezer lejt osztottak szét az idei büdzséből, számos kulturális és sportrendezvényt támogatva ezáltal. Az utak javítására közel 3,9 millió lejt költenek, a legelők karbantartására idén 210 ezer lejt fordítanak. A közrend fenntartását biztosító húsz önkormányzati rendőr bérezése 380 ezer lejbe kerül, egy kölcsönből megejtett területvásár kamattörlesztésére pedig 420 ezer lejt különítettek el.
Nagy tételt képez a város több pályázatából befolyó összeg is: 14,3 millió lejjel duzzasztotta meg a városkasszát, ebből a pénzből két ipari parkot építenek, illetve megkezdik a vízrendszer korszerűsítését is. Idén a Báró Wesselényi Miklós Könyvtár működtetése 273 ezer lejbe kerül, 194 ezer lej van előrelátva a Vigadónak (ehhez még hozzájjön 222 ezer lej saját megvalósítás), 528 ezer lejt kapott a sport.
Az ülésen jelen levő Tamás Sándor megyeitanács-elnök kifejtette: a megyei költségvetés leosztásakor Kézdivásárhely és Barót kapta a legnagyobb összeget, mivel az előző városvezetések e két települést züllesztették le a legjobban. Tamás hangsúlyozta: nem politikai döntésről van szó, a pénzek elosztásakor azt is figyelembe vették, hogy a városoknak milyen, folyamatban levő pályázataik vannak. A megyeitanács-elnök egy érdekes kijelentést is tett az Incze László Céhtörténeti Múzeum kapcsán. Miután elmondta, hogy a megyei tanács idén hozzájárul az épület frontjának javításához, kifejtette, szeretné, ha Kézdivásárhely átvenné az intézmény működtetését, az intézmény önállósulna, és így kikerülne a Székely Nemzeti Múzeum irányítása alól.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!