Az új vírus áldozatául esett egy 34 éves gyergyószentmiklósi férfi. A H1N1 vírussal fertőzött fiatalember péntekről szombatra virradó éjszaka veszítette életét a csíkszeredai kórházban.
Advent első vasárnapján vásárosokkal telt meg a Szent Miklós templom udvara. Az immár hagyományossá vált gyergyószentmiklósi adventi vásáron kézzel készített tárgyakat kínáltak az árusok, a bevételt pedig jótékony célra használják fel.
November 1-ig, majd november 15-ig, majd még egy hét haladékot, türelmet kértek gyergyóiaktól hogy normális fűtés, és melegvíz lehessen a lakásokban. Most eljött az az idő, amikor újra várakozás kezdődik.
A kormány által kötelezővé tett minimumnál egy banival sem kell többet fizetnie a gyergyóiaknak a jövő évi helyi adók befizetésekor. Ennek ellenére jónéhány adónem 20 százalékkal is emelkedik 2010 január elsejéről.
Az első gyergyói rablótámadás során emberéletben és anyagiakban nem esett kár. A büncselekménynek egy sérültje van, de hogy csak ennyi történt, az csupán a szerencsén múlt.
Ilyen jellegű lovas találkozóhoz hasonlóra nemhogy Székelyföldön, de az egész országban nem volt még példa.
Tizennégy csapat 56 meccset játszik majd a szezon első U10-es tornáján, Gyergyószentmiklóson.
Hétfőtől osztják a segélycukrot a gyergyószentmiklósi rászorulók számára. A munkanélküliek, szociális segélyből élők, kisnyugdíjasok és fogyatékosok 4 kiló cukrot kaphatnak.
Síparadicsom épülhet a Cohárdon, ha megvalósulnak a gyergyószentmiklósi városvezetés elképzelései. Ezzel a hosszú idő óta elhanyagolt Gyilkostó üdülőtelep végre nemcsak a természet szépségeinek a kedvéért ideutazó egynapos vendégek számára lehet vonzó.
A junior II-es, vagyis a 16 éven aluliak bajnokságának harmadik fordulóját rendezték hétvégén Gyergyószentmiklóson. Papírforma eredmények születtek.
Meglepetés és éllovasváltás a Gyergyó-körzeti kézilabdabajnokságban.
Augusztus közepén immár tizenkettedik alkalommal rendezték meg a borszéki Nosztalgia Fesztivált, amely három napon át idézte fel a fürdőváros aranykorát. A főtér és az üdülőtelep sétányai megteltek élettel: korhű ruhákba öltözött nők, férfiak, fiatalok és gyerekek sétáltak, akárcsak évtizedekkel ezelőtt, amikor Borszék híres gyógyfürdőként élte fénykorát.
Mint a többségében magyarlakta településeken, Gyergyószentmiklóson is alacsony részvétel mellett zajlott az államelnökválasztás. A listákon szereplő 17.001 szavazásra jogosult állampolgárból csupán 5858 tette le voksát. Legtöbben Kelemen Hunor jelöltre szavaztak.
Egyetlen incidenst jelentettek a rendőrségnek egyelőre Hargita megyében a vasárnapi szavazáshoz kapcsolódóan.
Az eddigi 12 szavazókörzet mellett három újat hoztak létre Gyergyószentmiklóson az átutazók, vendégek számára.
Hagyományos, már-már kiveszett kézműves mesterségekbe kóstolhatnak bele a gyergyói gyermekek.
A Bucsin és a Virág negyed találkozásánál álló gyergyószentmiklósi Szent István templom bejáratához zárt előteret építenek. Az épület stílusához illeszkedő bővítmény közösségi célokat is szolgál majd.
A Pestis még szombaton délután 16 óráig lesz látható a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton múzeumban. A tárlat anyagát ezután Székelyudvarhelyen, majd pedig Csíkszeredában is közszemlére tárják.
Szerdán délben Gyergyószentmiklóson fejtette ki az elnökválasztással kapcsolatos nézeteit Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke.