
Fotó: Csibi Márti
Az RFV 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalata újíthatja fel Gyergyószentmiklós távfűtési rendszerét, közölte szerdán az MTI. Gyergyószentmiklós önkormányzata által a város távfűtési rendszerének megújítására és üzemeltetésre kiírt nyilvános koncessziós pályázat július 15-én járt le, Mezei János polgármester mindenddig nem hozta nyilvánosságra az eredményt.
2010. július 22., 17:292010. július 22., 17:29
2010. július 22., 18:132010. július 22., 18:13
Fotó: Csibi Márti
A Budapesti Értéktőzsde weboldalán jelent meg az RFV közleménye, mely szerint a koncessziós
szerződés megkötésére a 30 napos fellebbezési határidő lejártát követően kerülhet sor. A közlemény arra is kitér, hogy a vállalat idén 3,5 millió eurót tervez befektetni, elsősorban megújuló hőtermelő-kapacitás létesítésre. A tervek szerint az RFV egy biomassza-fűtőművet épít, amellyel a város hőellátása 80 százalékban biomassza alapúvá válik.
A gyergyószentmiklósi projekt teljes beruházási munkálatai egy éven belül fejeződhetnek be, de az RFV távhő-szolgáltatóként 25 évig biztosítja majd a város távhőellátását, ezen belül a romániai piacon első ilyen szerződéseként a lakossági hőellátást is. Az RFV leányvállalata, a Termoenergy Kft. 2009-ben látott hozzá a fűtésrendszer felújításához: gerincvezetéket építettek, hőcserélőket szereltek be és új kazánházat is terveznek.
Fokozott biztonsági intézkedések lesznek érvényben vasárnap a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom előtti téren tartandó pünkösdi szentmisén.
Melléképületek és a lakóház tetőtere is kigyulladt Maroshévízen péntekre virradóan. A helyszínre több tűzoltócsapat is kiszállt.
A Monturisttal kapcsolatos zavaros ügyek, a városi közszolgáltatások átszervezése és a távhő ártámogatásának megszüntetése is napirendre került a gyergyószentmiklósi önkormányzat májusi soros ülésén.
Ismét különleges pillanatnak lehet tanúja Gyergyószentmiklós csütörtökön este: újra befut a Boldogasszony Zarándokvonat, több mint nyolcszáz zarándokkal.
Második helyezést ért el Borszék a 2026-os Év Desztinációja díjátadó gálán a balneoklimatikus üdülőhelyek kategóriájában. A Fontana Gyógyfürdő is rangos elismerést kapott.
Rendőrök, csendőrök és nyomkövető kutya indult egy nyolcéves gyermek keresésére hétfő reggel Gyergyószentmiklóson, miután a fiú eltűnt otthonról.
Folytatódnak a közműmunkálatok Gyergyószentmiklóson, ezért forgalmi korlátozások várhatók – tájékoztat a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.
Több mint 1800 diák és számos felnőtt sajátíthatta el az újraélesztés alapjait azon a tizenkét órás képzésmaratonon, amelyet Gyergyószentmiklóson szerveztek meg pénteken. Megtanulhatták, miként kell cselekedni szívleállás esetén az első percekben.
Új módszereket ismertek meg és hivatásuk fontosságáról hallgattak előadásokat az idősgondozásban dolgozók a Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet konferenciáján Gyergyószentmiklóson, kedden.
Székely Csaba Szeretik a banánt, elvtársak? című monodrámáját a Figura Stúdió Színház. Az előadás a Ceaușescu-korszak mindennapjait idézi meg humorral és iróniával, miközben a kommunizmus máig ható következményeire is reflektál.
szóljon hozzá!