
A rendőrség szerint csaknem mindennaposak a különböző cigány csoportok közti kisebb nagyobb verekedések. Másfél hónapja egy Téglagyári és egy Selyem utcai család ellentéte csapott át tömegverekedésbe. Kedden mindez megismétlődött, csak más szereplőkkel.
2010. július 27., 18:082010. július 27., 18:08
2010. július 28., 10:502010. július 28., 10:50
Fotó: Gergely Imre
Kaszákkal, kövekkel, bicskákkal a kézben csapott össze kedden délben két gyergyószentmiklósi cigány csoport. Az Alma utcai és Téglagyári romák közti verekedés nyomán a Rostás család tagjai, három testvér került a kórház sürgősségi osztályára. Az utcában számos vértócsa jelezte, hogy nem éppen barátságos találkozó zajlott, meglepő, hogy komolyabb sérülés nem történt.
Fotó: Gergely Imre
Az egyik sebesültet a kezén érte a bicska, egy másik férfi a hátába kapta a döfést, a harmadik sértettet pedig a vállán szúrták meg. Egyikük sérülése sem súlyos. A cigányok elmondták, a két csoport tagjai között már korábbi az ellenségeskedés. Egyiküket két hete kaszával vágták meg a fején, kedden pedig kísérettel éppen a törvényszéki orvoshoz tartott látleletért, amikor rájuk támadtak.
Fotó: Gergely Imre
Nagyon valószínű, hogy a verekedés nem csupán a három könnyebb sérüléshez vezetett volna, hanem tovább durvul az eset, ha a rendőrség időben közbe nem lép – mondta el Dumitru Farcas felügyelő. Az ügyben több személyt előállítottak, de a nyomozás lezártáig további információkkal nem szolgáltak az illetékesek.
A bűnűgyi eljáráshoz a sértettek irásos panasza is szükséges. Ha nincs feljelentés, akkor nem lesznek komolyabb büntetőjogi következményei sem az esetnek.
Fotó: Gergely Imre
Rostásék elmondták, jóideje nem mernek egyedül elindulni az utcán, hanem csakis csoportosan, a kedd délihez hasonló támadásoktól tartva. Azt nem mondták el, hogy tulajdonképpen honnan ered az ellenségeskedés.
A jelekből kiindulva, úgy tűnik, hogy a június közepén történt tömegverekedéshez hasonlóan, itt is a korábban itt élő és az újabban Gyergyószentmiklósra költözött cigányok közötti ellentét az igazi ok. Rostásék kijelentették, ha a rendőrség nem csinál igazságot, majd ők fognak.
A kormány mentesíti a kiszolgáltatott betegeket a betegszabadság első napjára járó juttatás megvonását előíró intézkedés alól – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
A kormány korszerűsíteni készül a vállalatok támogatási rendszerét, illetve új finanszírozási elveket és módszereket vezet be – jelentette ki a gazdaságélénkítő csomagot ismertető csütörtöki sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.
Őrizetbe vettek három, latin-amerikai és európai drogkereskedőkkel kapcsolatban álló romániai kábítószer-kereskedőt, miután négy kilogramm kokaint és nyolc kilogramm hasist találtak egyikük autójában. A gépkocsivezető elfogásakor ellenállt.
Az amerikai hadsereg Abrams harckocsijainak jelenléte a smârdani gyakorlótéren megerősíti Washington szilárd elkötelezettségét a térség biztonsága és stabilitása mellett – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Nicușor Dan.
Átfogó ellenőrzési akciót tartott a Hargita megyei rendőrség szerdán, melynek célja az erdőgazdálkodási jogsértések feltárása, a közlekedési szabályok ellenőrzése és a közbiztonság erősítése volt.
A betegszabadság első napjára járó juttatás kifizetését megszüntető intézkedés átmeneti jellegű, és figyelembe veszi a valós helyzetet – jelentette ki Ilie Bolojan.
Tíz ember halt meg és 137-en megsérültek Hargita megyében közúti balesetben tavaly. A gazdasági bűncselekmények és a csalások száma aggasztó növekedést mutat a megyében. A családon belüli erőszak is komoly probléma.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) jelentős mennyiségű csapadékra vonatkozó elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adott ki csütörtökön az ország hét megyéjére.
Hátba szúrtak egy rendőrt szerdán este Nagybányán. A támadás a város egyik utcáján történt, a rendőr szolgálaton kívül volt, sérülését követően kórházba vitték. Az elkövető elmenekült, nagyszabású művelet indult a felkutatására.
Ilie Bolojan szerint lehetővé kell tenni az önkormányzatok számára, hogy a költségvetésük elfogadása előtt visszatérjenek a helyi adók és illetékek törvényben meghatározott minimális szintjéhez.
szóljon hozzá!