Megkétszereződött Romániában az utóbbi két évben a krónikus betegségekben szenvedők száma – adta hírül nemrég több központi sajtóorgánum. Bár Hargita megyében nem ennyire ijesztő a helyzet, a krónikus betegségekkel nyilvántartottak száma azért folyamatosan nőtt a megyében is az elmúlt években.
Sokak szerint a földkerekség legszebb lányai és asszonyai élnek a Kárpátok vonulata mentén elhelyezkedő országokban, talán ezért is szervezték meg 2006-ban a Miss Carpatica szépségversenyt. Pár évvel később újra keresik a Kárpátok királynőjét.
Nem törvénytelen, de etikai szempontból kifogásolható módszerrel, ritka betegségekre szóló, gépjármű-biztosításhoz adott ajándék egészségbiztosítással próbált ügyfeleket szerezni az egyik biztosító, más cégeknél pedig már ügynököket toboroznak a majdani magán egészségbiztosítási szerződések megkötésére. Mindezt az új, még közvita alatt álló egészségügyi törvény életbe lépésére alapozva.
Természetvédelmi szempontból súlyos negatív hatásai lennének a Cohárdra tervezett sípályarendszernek – derül ki abból a hatástanulmányból, melyet egy marosvásárhelyi szakcég végzett Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatalának megbízásából.
Bár beindult az új tanügyi törvény motorja, és sorra jelennek meg módszertanok, szabályzók, továbbra is számos olyan fontos kérdés van, amelynek rendezésére már szeptember elején tudni kellett volna, hogy mi az eljárás, és még most sem ismert – összegezte a 2011-es évet oktatásügyi szempontból Ferencz S. Alpár, Hargita megye főtanfelügyelője.
Az idei esztendő a katolikus egyházban az újraevangelizációról szól. A hároméves pasztorális terv keretében az advent első vasárnapján elkezdődött új liturgikus év a misszió (küldetés) jegyében zajlik.
Az új évben, január harmadikáig négy kisbaba látta meg a napvilágot a gyergyószentmiklósi kórház szülészeti osztályán. 2012 első újszülöttje kisfiú, és január elsején jött a világra.
Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke az elmúlt évet tekintve inkább kedvező eseményekről tud beszámolni a megyét illetően, és 2012-ben is hasonló finanszírozásokra számít a térség számára, mint 2011-ben.
Gyomorgörcsök miatt riasztották legtöbb alkalommal Hargita megyében a mentősöket december 31. és hétfő között.
Nagyon gazdag szokásokban, hagyományokban a téli ünnepkör a magyar nyelvterületen. A november közepétől március végéig tartó időszak gazdag hiedelemvilágunkról is tanúskodik, ahol gyakran összefonódik a szent és a profán.
Milyen lesz az új esztendő? Amilyennek kuruzsoljuk, ahogy arra rákészülünk – tartja a magyar néphagyomány. A hajdanán igen gazdag ó- és újévi szokásokból, babonákból ma is gyakorlunk néhányat, anélkül, hogy tudnánk, milyen jelentéssel bírnak ezek. A magyarázatot, az eleink által varázserejűnek vélt szokásokat Kisné Portik Irén néprajzkutató osztja meg az olvasókkal.
Folyatódik a Székely Sport új videósorozata, a Helyzetbe hozunk! – Gyurka Csabával és Szabó Előd-Zsolttal. Szó esik a Sepsi OSK körüli botrányokról, a Szondy-interjú utórezgéseiről, klubvébéről, pikáns futsalpárharcról és hoki Kontinentális Kupáról.
A közösség érdekében tevékenykedő polgárait díjazta Gyergyóújfalu Polgármesteri Hivatala – a csütörtöki dísztanácsülésen ötvenkét személy vehette át az önzetlen munkáért járó elismerő oklevelet.
Jövő esztendőben az eddigi tizenegy helyett eggyel több munkaszüneti nap lehet, ha a képviselőház elfogadja, hogy Szent András apostol napja – november 30. – is szabadnap legyen. Az évi tizenkét hivatalos munkaszüneti nap Európában viszonylag kevésnek mondható. 2012-ben az új év, húsvét első napja – mint egyébként mindig – és december elseje kivételével minden ünnepnap hétköznapra esik.
Románia Zöld fővárosa címért 13 polgármesteri hivatal szállt versenybe, olyan települések, amelyek meg akarják ismertetni a közvéleménnyel a gyakorlatba ültetett ökológiai, valamint környezetvédelmi nevelési programjaikat – jelentette be Borbély László erdészeti és környezetvédelmi miniszter. Székelyföldi település nem pályázik.
A héten Hargita megyében is kifizette, illetve ki fogja fizetni az egészségbiztosító pénztár a patikáknak a törvényes határidőt meghaladó adósságokat.
Közzétette szerdán honlapján az Egészségügyi Minisztérium az új egészségügyi kerettörvény tervezetét. A nagy újdonság, hogy az egészségbiztosítási rendszerbe behozzák a magánbiztosítókat, az állam nekik adja oda a biztosítottak által befizetett pénzt, hogy szolgáltatásokat vásároljon számukra.
Minden vádlottat ártatlannak kell vélelmezni mindaddig, amíg bűnösségét törvényesen megállapítják – hangsúlyozza Pantea Alexandru ügyvéd. A Csala Zsolt meggyilkolásával vádolt Lőrincz Róbert védője szerint az igazságszolgáltatás megszegte ezt az alapvető rendelkezést.
Bemutatták Gyergyószentmiklós új általános városrendezési tervét. Az építkezéseket, beruházásokat egy évtizedre meghatározó tervezet (PUG) szerint nem terjeszkednie, hanem a jelenlegi területekkel kellene másként gazdálkodnia Gyergyószentmiklósnak. Az igen fontos dokumentációt hatvan napig teszik közszemlére, ez alatt jelezhetik észrevételeiket a város lakói.