A gyenge középiskolák kevesebb kilencedik osztályt indíthatnak

A következő tanévben legalább egy kilencedik osztállyal kevesebbet indíthatnak azok a tanintézmények, ahol az 2011-es érettségin az átmenési arány 15 százalék alatt volt. A kevesebb kilencedik osztály megszűnő posztokat és csökkenő finanszírozást jelenthet.

Hagyományápolás tánccal

Néptáncra éhes fiatalokkal telt meg kedd este a csomafalvi Borsika Panzió rendezvénycsűre, a résztvevők kicsit hagyományosabban ünnepelték a karácsonyt, búcsúztatták az óévet. A nagy dínomdánom közepette különböző játékokra és aprószentekelésre is szakítottak időt.

Hagyományápolás tánccal
2011. december 28., szerda

Hagyományápolás tánccal

2011. december 28., szerda

Gyarapodik a csomafalvi Fenyőalja

A tavasszal létesült csomafalvi Fenyőalja Turisztikai és Hagyományőrző Egyesület nyertes pályázatot tudhat magáénak, amelyet Hargita Megye Tanácsa Vidékfejlesztési Egyesülete írt ki. A pályázat összegéből az egyesület előrehaladását szolgáló nélkülözhetetlen kellékekre tettek szert a helyi termékek népszerűsítésével foglalkozó egyesület tagjai.

Gyarapodik a csomafalvi Fenyőalja
Gyarapodik a csomafalvi Fenyőalja
2011. december 28., szerda

Gyarapodik a csomafalvi Fenyőalja

2011. december 28., szerda

Fiatalok összefogása lendíti Marosfőt

Egyre aktívabban vesznek részt településük közéletében a marosfői Maros–Mureş Ifjúsági Szervezet tagjai. A fiatalokat tömörítő csoportosulásnak nem csak az évente megszervezésre kerülő, egyre népszerűbb MISZ-napok jelentik az érdemet; bővülő tevékenységeikkel a lehető legtöbb alkalommal képviselik a marosfői ifjúság érdekeit.

Fiatalok összefogása lendíti Marosfőt
Fiatalok összefogása lendíti Marosfőt
2011. december 28., szerda

Fiatalok összefogása lendíti Marosfőt

2011. december 28., szerda

Világvándorait hazavárja Gyergyószentmiklós

Egyelőre internetes felületen találkozhatnak egymással, adhatnak hírt magukról azok, akiket származásuk köt Gyergyószentmiklóshoz és jelenleg a szülővárostól távol élnek, jövő év júliusában pedig minden elszármazottat hazavár a település a Szent Anna-búcsú köré szervezendő világtalálkozóra.

Világvándorait hazavárja Gyergyószentmiklós
2011. december 28., szerda

Adj hangot véleményednek

A Polgár-Társ Alapítvány környezetvédelmi civil szervezetek számára meghirdeti az Adj hangot véleményednek elnevezésű programjának második kiadását.

Adj hangot véleményednek
Adj hangot véleményednek
2011. december 28., szerda

Adj hangot véleményednek

2011. december 28., szerda

Tüzesen indult a reggel Gyergyószentmiklóson

Gomolygó füstre és kiabálásra ébredtek december 28-án, szerda reggel a gyergyószentmiklósi Forradalom negyed B jelű tömbházának lakói. A sűrű füst az egyik földszinti lakásból jött, ahol azonban senki nem tartózkodott. Szerencsére, a tűzoltók időben el tudták oltani a lángokat, így az nem terjedhetett tovább az épületben.

Tüzesen indult a reggel Gyergyószentmiklóson
2011. december 27., kedd

Nem mindenhol volt csendes az ünnep

Nem teltek zökkenőmentesen az ünnepnapok a gyergyószéki rendőrség, illetve mentőszolgálat alkalmazottai számára. Több településre riasztották őket különböző balesetek, bűnügyi szabálysértések miatt.

Nem mindenhol volt csendes az ünnep
Nem mindenhol volt csendes az ünnep
2011. december 27., kedd

Nem mindenhol volt csendes az ünnep

2011. december 27., kedd

Gyűlnek az adományok: 75,5 százaléknál tartunk

Már csak a tartozás 24,5 százaléka hiányzik és akkor elmondhatjuk magunkról – mi székelyföldiek mentettük meg a végrehajtás előtt álló családot.

Gyűlnek az adományok: 75,5 százaléknál tartunk
2011. december 27., kedd

Ahány ház, annyi szilveszteri mulatság

Pénztelenség ide, gazdasági válság oda, idén is sokan nyúlnak a zsebükbe, hogy az óév utolsó, az új év első óráit, napjait a hétköznapoktól eltérően tölthessék a gyergyói és környékbeli éttermekben, hétvégi házaknál.

Ahány ház, annyi szilveszteri mulatság
2011. december 27., kedd

Ezúttal sem fulladt érdektelenségbe a gázolaj-támogatás

Már csak alig pár nap maradt hátra, folyó hónap utolsó napján jár le ugyanis a határidő a gázolaj-támogatással kapcsolatos előzetes kérelem leadására. Eddig a tavalyi igénylők mintegy kilencven százaléka gondolta úgy, ezúttal is igénybe veszi ezt a típusú támogatást.

Ezúttal sem fulladt érdektelenségbe a gázolaj-támogatás
Reflektorfényben a székelyföldi foci | Helyzetbe hozunk!
Megnyitás

Reflektorfényben a székelyföldi foci | Helyzetbe hozunk!

Folyatódik a Székely Sport új videósorozata, a Helyzetbe hozunk! – Gyurka Csabával és Szabó Előd-Zsolttal. Szó esik a Sepsi OSK körüli botrányokról, a Szondy-interjú utórezgéseiről, klubvébéről, pikáns futsalpárharcról és hoki Kontinentális Kupáról.

2011. december 27., kedd

SAPS: kifizették a területalapú támogatásokat

Elméletileg minden erre jogosult megkapta a pénzét – fogalmazott Haschi András, a  Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) igazgatója azzal kapcsolatban, hogy a szakminisztérium még idén kifizeti a gazdáknak a területalapú támogatásokat.

SAPS: kifizették a területalapú támogatásokat
2011. december 27., kedd

Elmagyarosodik a román hoki?

A napokban új falragaszok jelentek meg a Vatra Românească marosvásárhelyi székházának ablakain, amelyeken az Új Jobboldal szélsőséges szervezet arra kéri a lakosságot, hogy „állítsák meg a román hoki elmagyarosítását!”

Elmagyarosodik a román hoki?
Elmagyarosodik a román hoki?
2011. december 27., kedd

Elmagyarosodik a román hoki?

2011. december 22., csütörtök

Karácsony néptánccal

December 27-én 16 órai kezdettel a gyergyócsomafalvi Művelődési Házban néptáncbemutatóra kerül sor a csomafalvi és a csíkszentdomokosi tánccsoportok közreműködésével, amit hajnalig tartó táncház követ.

Karácsony néptánccal
Karácsony néptánccal
2011. december 22., csütörtök

Karácsony néptánccal

2011. december 22., csütörtök

Ráfigyelés és ünneprehangolás

A karácsonyra való ráhangolódást az ünnepre való előkészületekkel próbálják segíteni a Caritas önkéntesei. Az adventi időszakban több program keretében teremtettek lehetőséget a várakozás megélésére. Legutóbb a nehéz szociális helyzetű családok gyermekeit hívták meg egy „szeretetbarkácsoló” kézműves foglalkozásra.

Ráfigyelés és ünneprehangolás
Ráfigyelés és ünneprehangolás
2011. december 22., csütörtök

Ráfigyelés és ünneprehangolás

2011. december 22., csütörtök

Kezdődik a hosszabb téli vakáció

Karácsonyi ünnepségeket, előadásokat, ajándékozást szerveztek a héten az iskolákban, óvodákban, pénteken pedig már a félévtől búcsúznak a tanintézményekben, kezdődik ugyanis a téli vakáció.

Kezdődik a hosszabb téli vakáció
Kezdődik a hosszabb téli vakáció
2011. december 22., csütörtök

Kezdődik a hosszabb téli vakáció

2011. december 21., szerda

Gyökérszobrászati tájház Gyergyószentmiklóson

Angi Antal gyökér- és faszobrász több mint 25 éve készít művészeti és használati tárgyakat. Ez idő alatt felhalmozott 800 alkotásából otthoni galériát, szobákat rendezett be Gyergyószentmiklóson, amelyet nemcsak megtekinteni, de rendezvények előfutáraként kiállítani is lehet. A fából és gyökérből készített szobrok széles témakört ölelnek fel.

Gyökérszobrászati tájház Gyergyószentmiklóson
2011. december 21., szerda

Bevásárlóközpontokat büntetett az állategészségügy

A szupermarketeket, bevásárlóközpontokat ellenőrizte múlt héten a Hargita Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság. A legnagyobb kihágásokat Székelyudvarhelyen tapasztalták. A megyeszerte kiszabott 5800 lejnyi pénzbüntetésből 4000 lejt az Udvarhelyen kirótt bírságok tesznek ki.

Bevásárlóközpontokat büntetett az állategészségügy

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye