A szókimondás fontossága öt gyergyói önéletírás tükrében

− Huszadik századi gyergyói népi önéletrajzok. A népi önéletírás funkciói. Mit fed e cím?

 − Öt olyan személy szerepel ebben a kötet, aki idős korára úgy gondolta, érdemes megírni életének történetét, fogott egy füzetet, s hozzákezdett. Öt különböző kézirat, melyekben közös, hogy a 80-as évektől errefelé születtek az írások. Mindegyikük élete úgy kezdődik, hogy a huszadik század elején születnek, gyerek-, illetve fiatal korukban élik meg a világháborúkat, utána felnőttként, családalapítóként szembesülnek a kollektivizálás, kommunizmus időszakával, mindezt pedig akkor írják meg, amikor lecsengőben a régi rendszer, illetve a változás után. Az olvasó pedig mai szemmel olvasva a kéziratokat, a huszadik század történelmével is szembesülhet az írók nézőpontján keresztül.

− Miért választotta ezt a témát Szőcs Levente?

− Érdemes megvizsgálni, hogyan néz vissza az ember életére. Az nem jelent önmagában túl sokat, hogy az ember megírja az életét, az viszont, hogy ki, milyen szándékkal veti papírra a sorokat, a motiváció sokkal érdekesebb. Miért ül le egy idős ember megírni az életét? Erre kerestem a választ, amikor a népi önéletírás funkcióit elemeztem. A néprajzkutatás szerint a hagyományos folklór-műfajok szóbeliek: mesemondás, népdaléneklés, s megvolt annak a helye, ahol a jól mesélők, éneklők ezt társaikkal meg tudták osztani. A huszadik században jött egy olyan átalakulás, ami megszüntette a hagyományos találkozási, mesélési alkalmakat. Megfelelő beszédhelyzetek híján azok az emberek, akik amúgy mesélnének, de nincs, akinek, íráshoz folyamodnak.

− Kinek szól az önéletrajz?

− Az ember, mikor nekifog, azt látom, először magának kezd írni. Mindeközben viszont megfogalmaz olyan gondolatokat, melyek nagyobb közönséghez szólnak. Amikor ír, tulajdonképpen előtte lebeg egy képzeletbeli olvasó, akivel megosztja a történeteit, s ez így van akkor is, amikor feltett szándéka, hogy írását soha, senkinek nem mutatja meg. Halad, s közben elgondolkodik: hogyha már ilyen nagy munkát vitt véghez, csak megosztaná másokkal. A kevés iskolával rendelkező ember belejön az írásba, s megérzi, hogy akár ezt ki is lehetne adni. Mert megérzi az írott szó súlyát: fehéren a fekete, ami nyomtatásban megjelenik, az alátámasztja a kimondott igazságot.

− Négy csomafalvi és egy gyergyószentmiklósi személy szerepel a kötetben. Lehet röviden ismertetni ezen emberek életét és írási motivációit?

− Köllő Teréz az első, az ő kéziratával találkoztam legelőször, államvizsga-dolgozat írásakor. Az ő önéletírása volt tulajdonképpen az ösztönző, hogy tovább kutassak, összehasonlítsak, következtetéseket vonjak le. Köllő Teréz a 20. század elején született, gyerekkorában szülei apácazárdába adták, leánynevelő intézetbe, Gyergyószentmiklósra, amely a mai Gépgyártó Iskolaközpont épületében volt. Szülei jobb sorsot szerettek volna neki biztosítani, hisz az első világháborúban nagyon leszegényedett a család, a zárdától remélték a tanulás és jobb élet lehetőségét. Ezzel szemben Köllő Teréz konyhai szolgálatot teljesített, egészen a zárdai élete végéig. Konfliktusokkal szembesül, nem érzi magát otthon az apácák között, így negyven évesen hazakerül Csomafalvára. Kortársaival szemben, akik már szinte nagymamák, neki most kell elkezdeni az életet. A közösség nem fogadja be a zárdai oktatásban részt vett „különcöt”, aki műveltebbnek is érzi magát, mint falustársai, a szülei pedig szinte erőszakkal hozzáadják egy kétgyerekes özvegyemberhez. A két mostohagyerekkel való viszonyát másként látja a közösség, és másként Köllő Teréz; a „rossz asszony volt” véleményt próbálja cáfolni, igazolva cselekedeteit, idealizálva az eseményeket. Az ő szándéka önéletírásával egyfajta önigazolás, hogy igenis, ő értékes ember, nem az, ahogyan róla a falu beszél.

− Példaszerű történetként szerepel a kötetben Huszár András élete. Mivel érdemli ki ez a rész a „Huszár András tanításai” megnevezést?

− Más ez az élettörténet a korábbihoz képest, azért is, mert Huszár Andrásnak férfiként könnyebb helyzete van egy hagyományos társadalomban. A második világháborút gyermekként éli meg, élete első nagy konfliktusát a kollektivizáláshoz köti. A tűzoltóságnál katona, családot alapít, olyan ember, aki a magyarságot, székelységet teszi értékként mindenek fölé. Három fiúgyereke van, tulajdonképpen nekik írja meg életrajzát, tanító szándékkal: az ő tiszta, egyenes életét, magyarságtudatát akarja átadni. Persze, az ő esetében is, bár a gyerekeihez szól, úgy van megírva élettörténete, hogy az bárkinek tanulság legyen. Tanítás arról, hogyan kell minden helyzetben megmaradni magyarnak, megmaradni egyenes, jó munkás embernek. Különleges memóriával megáldott személy, ezer verset el tud mondani, olvasott, hozzá tud szólni s hozzá is szól a dolgokhoz, részt vesz a közösségi életben, s bár nem értelmiségi, a közösség hangadóként fogadja el, ad a szavára. Ilyen háttér mellett kezdett hozzá az íráshoz: van mondanivalója. Érdekessége az is, hogy idős korára megtanulta a székely rovásírást, szövegeinek egy része így olvasható.

− Czirják Gergely, a „havasi gyopár” jelzőt viseli…

− Gergely bácsiról azt kell tudni, hogy Czirják Árpád kanonok édesapja, hihetetlen világlátású ember. Olyan, aki a jövőbe látott, parasztemberként újságot olvasott, az űrhajózás érdekelte, elkészítette Csamafalva méretarányos térképét, úgy, hogy gyerekekkel guríttatott egy biciklikereket, számoltatta, hányat fordul egy bizonyos utcában, s aszerint rajzolt. Az ő önéletírásának egy része már korábban megjelent egy gyűjteményes kötetben, főleg gyerekkora, kovácsinaskodása, majd kalandos élete Magyarországra szökésével. A kommunizmusról írt fejezetek nem kerülhettek bele az akkori kiadásba, a nyolcvanas években nem vállalhatta be ezt a kötetszerkesztő. Kíváncsi voltam, milyen lecsengése volt a faluban annak, hogy valaki írt Csomafalváról, és kettős megítéléssel találkoztam: egyrészt azzal, hogy végre valami Csomafalváról is megjelenik nyomtatásban, másfelől pedig azt kérdezték, egy elismert kovácsember mit foglalkozik írással. Manapság is jó kovácsként tartják számon, nem emlegetik értelmiségiként, íróként végképp nem. Pedig ő imádott írni, s ez látszik is stílusán. Célja leginkább az lehetett, hogy az emberek okuljanak az ő hányatott sorsából. Nem akármilyen gyerek volt: kovácsinasként szenvedett, gyalog indult Magyarországra, átszökött a határon, aztán vissza, mert azt tanácsolták, jobb, ha elmegy román katonának, s úgy szökik meg, mert szökevényként befogadja a Magyar Állam. Később hadifogoly lesz, aztán csak hazakerül, családot alapít, s valahogy ez a nagy tudású ember megreked. Szerintem ez a megrekedtség hozza ki belőle az írást, na meg a balesete: egy szikra kiveri a szemét, s egyik fia szerint azért kezdett írni, mert a nagy fájdalomtól éjszakánként sem tudott aludni. Elmondja magáról: nem tanult ember, ő egy havasi gyopár, ám pontosan érzi, amit leír, annak súlya van, nem hiábavalóság.

− Az egyetlen gyergyószentmiklósi az öt közül Antal János, a krónikás…

− Antal János hadifogoly volt, már a fogságban jegyzetel, számtalanszor elveszik feljegyzéseit, de az ő célja változatlan: dokumentálni az eseményeket. A világháborús tapasztalatai mellett neki az a nagy fájdalma, hogy a gyergyói események kimaradnak a világháború történtéből. A lokalitását erősen képviselő ember azt mondja, utánajár azoknak a dolgoknak, amik kimaradtak a történelemkönyvekből. Sok csetepaté volt Erdély-szerte mindenhol, lehet, kis eseménynek számított a Gac-oldai, de Antal Jánosnak ezek nagy jelentőséggel bírnak, mintegy pótolja a krónikák hiányosságait. Önéletrajzában számos név szerepel, olyanok is felhasználják az újságban, részletekben megjelent írását, akik őseiket, háborúban elhunyt hozzátartozóikat keresik. Azzal a tudatossággal közli az információkat, hogy ő történelmet ír, s bár szól a gyerekkoráról is, a hangsúlyos részt a hadifogság, fronton való szereplés, világháborús események teszik ki. A történelmet akarja kiegészíteni saját életének tapasztalataival, írása tehát ebben az esetben sem öncélú.

− Köllő Vilma történetei zárják a sort e kötetben, felvetve a kérdést: mikor nevezhetjük a különböző élettörténet-foszlányokat önéletrajznak?

− Az önéletírás esetén a szöveg sosem kész, sosem végleges, az író hozzányúl, átír, kipótol részeket. Mikor lesz kész – tehetjük fel a kérdést, mikor nevezhető önéletírásnak? Én azt mondom, a népi önéletírás egy csatorna, hogyha az ember valamit el akar mondani magáról, az ő világlátásáról, akkor íráshoz folyamodik. Úgy alakítja ezt, hogy annak ürügyén, hogy az életét elmeséli, kimondja mondandóját, üzenetét is. Köllő Vilma néninek füzetlapokra írt történetei vannak életéről. Ő leginkább verselni szeret, arról híres, hogy szaval rendezvényeken, de egy-egy leánykori emlékét is leírta. Ezeket az emlékeket, ha az ember összeolvassa, kijön egy élettörténet, s én ezt bátran nevezem önéletírásnak.

− Hangulatát tekintve, mi jellemző az önéletírásokra?

− Egyénenként változik, de közös jellemző, hogy a gyermekkor mindenkinél megszépül, szép történet akkor is, ha nehézségek voltak. A családalapítás szintén a szép időszak, a kollektivizálásra pedig keserű szájízzel gondolnak vissza. A forradalom felemás helyzet; amikor odáig elér az emlékezés, az már szinte a jelenben van, nem visszatekintés, hanem közelmúlt, ami teljesen másként világítódik meg. Érzelmileg hullámzóak az önéletrajzok, de mindig van egy vezető szál, mely meghatározza az író nézőpontját. Érdekes kettősség.

− Lehet-e, kell-e biztatni az embereket arra, hogy „írják ki magukból” fájdalmaikat, akár önéletrajz formájában?

− A néprajzkutató, amennyiben állást foglal, biztat, befolyásol is. Egy külső hatás ez, mely megváltoztatja akár a mondandóját is az önéletírásnak, hisz külső ösztönzésre és nem belső parancsra íródik. Nem szeretnék senkit befolyásolni, de ha valaki már megírta, és szívesen elolvastatná, keressen meg vele. Néprajzi szempontból Gyergyó vidéke kicsit háttérbe szorult, hiánypótlók tudnak lenni ezen önéletírási elemzések is, hogy többet tudjunk e térség néprajzi jellemzőiről. Kötetem utolsó fejezete épp arról szól, az öt ember hogyan mondja magáról, hogy ő gyergyói, hogyan van beleírva önéletrajzukba a lokálpatriotizmusuk? Mit jelent gyergyóinak lenni, erre is választ kell keressünk mi, akik itt élünk.