A minisztériumi tiltás ellenére a jelenlegi igazgatókat jelölték ismét az intézmények élére a Salamon Ernő Gimnázium és a Kós Károly Általános Iskola tantestületei. Hogy ennek milyen konkrét következményei lesznek még kérdés.
Az értelmi fogyatékos gyerekek és fiatalok napközijében hagyományos karácsonyi ünnepséget tartottak. A gyergyószentmiklósi intézmény életében a tizenkilencedik alkalommal szervezték meg a szeretet ünnepéhez kapcsolódó rendezvényt kedden este.
A Felszegben, az Erdő utca egyik gazdaságában öltek meg öt juhot a farkasok szerdán kora reggel. A gazda hét óra előtt engedte ki 11 juhát az istállóból az udvarra, és nemsokára arra lett figyelmes, hogy öt közülük véresen, élettelenül fekszik a hóban.
Kilenc évesen diagnosztizálták leukémiával a gyergyóditrói Márton Szidónia Barbarát. A ditrói, négytagú családban a baj első jeleit májusban tapasztalták: egy csomó jelent meg Márton Szidónia Barbara nyakán. Támogatásra van szükségük.
Csaknem 160 törvénytelenül árusított fenyőfát kobozott el a rendőrség Hargita megyében az idei téli szezonban – írja az Agerpres a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjének jelentése alapján.
Amíg az elmúlt években egyre csökkent a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) mezőgazdasági támogatásait igénylő gazdák száma, addig folyamatosan növekedett a támogatások révén kiutalt összeg nagysága.
Az idei évet mérlegelte Hargita Megye Tanácsának Hegyi- és Barlangimentő Közszolgálata. Fekete Örs, a közszolgálat vezetője értékelése szerint 2016 a beváltott ígéretek éve. Ugyanakkor hozzátette, hogy az egyik legnehezebb esztendőt zárják.
Gyergyószentmiklóson a negyedik heti gyűjtés eredményeként újabb 82 család részesülhet tartósélelmiszer-csomagban, az adományokat a napokban juttatják célba a szociális osztály munkatársai.
Több mint 170 személynek jut naponta egy meleg étel abból a nagy fazékból, amelyben a gyergyói Szeretetkonyhán főznek.
Átfogó ellenőrzéssorozatot tart az ünnepek előtt a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség. Nemcsak az áruházakat, hentesboltokat, hanem a piacokat is ellenőrzik.
Számos élelmiszercsomag kiszállításra készen, mellettük „cipős dobozok”, a kicsiknek szánt meglepetésekkel, és van két rakomány tűzifa is. Azokhoz jut el, akiknél a karácsony sem telhet fényűzésben.
A tavasz egyik legnagyobb ajándéka a friss, zsenge zöldségek bősége, amelyek nemcsak ízletesek, de tele vannak tápanyagokkal és energiával. Ez a rizottó nem csupán egy ízletes főétel, hanem egy tudatos, fenntartható fogás is: házi, zöldséghulladékból főzött alaplével, szezonális hozzávalókból készül, miközben semmi nem vész kárba.
Tájékoztatjuk a kedves olvasókat és ügyfeleket, hogy 2016. december 13-ától az Udvarhelyi Híradó Kft. ügyvezetője és törvényes képviselője Deák Sándor. Az ezzel kapcsolatos szükséges bejegyzések megtörténtek a cégbíróságon.
Fiktív műfajú, zenés-táncos huszerettel, az Ibusárral készül a Tomcsa Sándor Színház szilveszterre, együttműködésben az Udvarhelyi Néptáncműhellyel és a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházzal.
Elégedetlenségét fejezte ki Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke azzal kapcsolatban, hogy a tej-kifli program keretében a péktermékek szállítására leszerződött egyik cég nem saját, hanem egy másik vállalat által gyártott termékeket oszt szét.
A Gyulafehérvári Caritas két programjáról, a korai fejlesztésről, fogyatékkal élőket támogató programról számolt be.
Gyergyószentmiklóson idén is a meghirdetett tartósélelmiszer-gyűjtési akció Böjte Csaba Adj örömmel, szeress nagylelkűen! – nyíltszívűségre buzdító szavaival indult útjára az adventi időben.
Gyergyószentmiklóson immár hagyományosan advent negyedik vasárnapján díszítik fel a Szent István téren lévő egyik nagy fenyőfát. Picik, kicsik és nagyobbak ezúttal is összefogva, jó hangulatban rengeteg ékkel díszítették a fát.
Gyergyószárhegyen is megszületett a kezdeményezés egy civil, önkéntes alapú, rendfenntartást és bűnmegelőzést szolgáló szervezet létrehozására. Gyergyószéken egyébként már több településen működik a polgárőrség.