Egyesek nem érzik nagy gondnak, mások valószínűleg tartanak attól, hogy szót emeljenek az állatkínzás ellen, pedig ilyen esetben feljelentést kellene tenni – javasolják az udvarhelyi állatvédők. A hatóságok szerint ritkán érkezik hivatalos bejelentés.
Újból versenyvizsgát hirdetett az oktatási tárca a Hargita megyei főtanfelügyelői tisztségre, és ezúttal is egy személy jelentkezett erre.
Hárman jelentkeztek, egyiküknek sem sikerült átmenő jegyet szerezni a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ igazgatói tisztségére kiírt versenyvizsgán. Az intézmény élén egyelőre Kisné Portik Irén marad.
A Székely Nemzeti Tanácsot és saját személyét lejáratni szándékozó névtelen levelek ügyében petíciót intézett Árus Zsolt a parlament azon szakbizottságához is, amelynek feladata a titkosszolgálatok felügyelete. A petícióra válasz érkezett.
Elkezdődött a jelentkezési időszak a pótérettségire. Hargita megyében több mint ezer végzős fiatal kaphat újabb esélyt az érettségi diploma megszerzésére.
A pedagógusi versenyvizsga írásbeli része szerdán zajlik, a megmérettetésen Hargita megyéből mintegy ötszázan fognak részt venni. Meghirdetett állás kevesebb van, mint pályázó, ráadásul az elfoglalható állások többsége helyettesítői megbízatás.
Rövid távon figyelemfelkeltés, hosszú távon viszont törvénymódosítás a célja annak a minden Hargita megyei polgármester által aláírt beadványnak, amelyet kedden adnak át a környezetvédelmi miniszternek.
A Jakab Antal Keresztény Kör (JAKK) idén hatodik alkalommal adta át a Jakab Antal-díjat. Ezúttal elismerésben részesült a 25 évvel ezelőtt alapított Gyulafehérvári Caritas legnagyobb létesítménye, a gyergyószentmiklósi idősek otthona.
Jó hangulatban, számos érdeklődővel zajlott a Gyergyói Nyári Kulturális Fesztivál. A rendezvény keretében a zene kapta a legnagyobb teret, egyik alappillére ezúttal is az akusztikus hangszerelésű együtteseket felvonultató Unplugged Fest volt.
Az Ukrajnában kialakult konfliktus és a görögországi válság fényében Európának kötelessége lenne újragondolni azt, hogyan próbálta egymáshoz illeszteni Európa országait, és hogyan kellene összeillesztenie a jövőben – fogalmazott Markó Béla.
Nagy ünnep volt a nagyközségben. A gyermek, mint ajándék volt a remetei falunapok mottója. A gyerekről szólt a kétnapos ünnep is, kiemelten a szombati szimpózium és a vasárnapi Csutakfalvi Közösségi Ház avatóünnepsége.
Augusztus 20-a, Szent István király ünnepe a gyökereinkhez vezet vissza, a hithez, a kenyérhez, az államalapításhoz. Székelyudvarhely ünneplő közössége a Márton Áron téren gyűlt össze, hogy közös énekben és imában találjon erőt. Szent István király öröksége bennünk él a közös szavainkban, a közös tetteinkben. Összefoglaló az ünnepségről.
A Gyergyószárhegy színeiben induló Fazakas Géza az ötödik Székely Vágta leggyorsabb lovasa, aki Gamma nevű lován ért be legelsőként a verseny döntőjén, elnyerve a vándorszablyát, valamint az ősszel tartandó Nemzeti Vágtán képviselheti Székelyföldet.
Lejárt a területalapú támogatás (SAPS) kérelmezésének utolsó fázisa. Az idei bonyodalmak közepette Hargita megyében a tavalyinál mintegy ötezerrel kevesebb gazda kérte a juttatást.
„Ebben a könyvben ódákat zengek egy olyan testrészről, amit tényleg imádok” – fogalmazott félreértésnek is helyet hagyva Dósa Zoltán. A pszichológus bevallotta, az agyra gondolt, de szexuális utalások is bőven találhatók kötetében.
Az Egyesült Államokban tett látogatást nemrégiben az RMDSZ csúcsvezetése. Washingtonban politikusokkal találkoztak, és lehetőségük volt ismertetni az erdélyi magyarság problémáit, illetve válaszolni a felmerült kérdésekre.
Gyermek: Ajándék vagyok! címszóval szervezik meg idén a Gyergyóremetei Falunapokat, és természetesen a felnőtteket sem hagyják ki az ünneplésből – bőséggel lesz nekik szóló program is a hétvégén.
Másfél százaléknál kisebb mértékben nőtt az átmenési arány az érettségin Hargita megyében. Pénteken kifüggesztették a vizsgasorozat végleges eredményeit, miután újrajavítottak majdnem ezer dolgozatot, amelyeknek a jegyét az érettségizők kifogásolták.
Óvatosságra inti az APIA azokat a megyei gazdákat, akik agrár-környezetgazdálkodási támogatást igényeltek idén.