Út épült a szekérnyomból

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

Tizenhárom kilométer hosszú erdei utat újíttatott fel Gyergyóremete önkormányzata, az Európai Unió által támogatott megvalósítást együtt ünnepelték falubeliek, elöljárók és a kivitelezésben részt vállalók.”

Pethő Melánia

2014. szeptember 22., 09:072014. szeptember 22., 09:07

A falutól tíz kilométernyire, Kelenckő-laposára gyűltek össze a remeteiek szombaton, hogy hálát adjanak és közösen ünnepeljék meg azt a megvalósítást, ami által sokuknak könnyebbé vált a mindennapjuk. A Bakó utcaiak, erdő-, kaszáló- és hétvégi ház tulajdonosok, pásztorok örvendhetnek a felújított erdei útnak, de a természetjáróknak is könnyebbséget jelent a Maros megye határáig vezető út felújítása.

A házak előtt aszfalt, a falu végétől pedig makadámút vezet a fenyvesek közé. Korábban helyenként mindössze egy szekérnyom jelezte a régi út helyét, voltak részek, amiket benőtt a bozót, most az út két oldalán legalább ezer-ezer hektár terület lett könnyen megközelíthető – számolt be Laczkó Albert Elemér polgármester. Ismertette, a beruházást uniós támogatással sikerült megvalósítani. Előbb a kitermelésre használt mezőgazdasági utat erdei úttá kellett minősíteni, így vált lehetővé a másfél millió euró értékű projekt megpályázása.

Átereszeket, hidakat, sáncot, leállókat képeztek ki az újraépített út két oldalán, egy, a hegyre vezető meredek, kanyargós szakaszon aszfaltréteg segíti a járművek kerekének jobb tapadását.
„Az út miatt hatalmasat nőtt a területek értéke, így mindenki gazdagabb lett, akinek ezen a részen van tulajdona” – mutatott rá a polgármester, arra kérve az út használóit, vigyázzanak rá, becsüljék meg. Név szerint mondott mindenkinek köszönetet, aki a projekt előkészítésében, lebonyolításában, a munkálatok kivitelezésében és az avatóünnepség megszervezésében vállaltak részt.


Az önrendelkezés megvalósult Remetén

Az ünnepségen jelen lévő Tánczos Barna szenátor Hargita megye és a települések vezetőinek igyekezetét méltatva rámutatott, törekvéseik által szinte egyetlen út, utca sem maradt felújítatlan a térségben. „Lassan alakul az az élettér, amely egyre jobb, szebb lesz. Egyre élhetőbb lesz Székelyföld” – fogalmazott.

Az autonómiát a közösségek megvalósításai jelentik, ilyen szempontból Remete autonóm – fogalmazott Borboly Csaba megyei tanácselnök. Rámutatott, az önrendelkezést csak akkor érheti el egy-egy közösség, ha gondjait saját erőből, saját lehetőségeivel oldja meg.

Remetét követendő példaként értékelve, Ioan Hârb, a Hargita Megyei Vidékfejlesztési és Halászati Kifizetési Ügynökség vezetője elismerését fejtette ki a község vezetőségének és lakóinak. Ismertette, az országban egyedüliként jegyzik Remetét, ahol az eltelt időszakban négy európai uniós támogatású  településfejlesztési projektet sikerült befejezni. „Ez azt jelzi, hogy nagyon sok vezető beosztású személy kellene tanuljon önöktől” – fogalmazott.

Bende Sándor, a Gyergyó Területi RMDSZ elnöke rámutatott, az országban számos helyen vannak pályázatokból megvalósított, ám rendeltetésükben kihasználatlan megvalósítások. Remetén az összes beruházás rendeltetés szerint működik. „Fontos, hogy ha valamit a közösség kérésére, a közösséggel együtt megvalósítunk, az lélekkel legyen betöltve” – mondta.

„Évente vagy gyakrabban megmutatják a remeteiek, hogy ahol van akarat, ott lehetőség és eredmény is van” – értékelte a faluközösség munkáját Petres Sándor, Hargita megye prefektusa. Idézte a falu plébánosának egy megjegyzését egy avatással kapcsolatban: „maguk csak győzzék munkával, én győzni fogom szentelt vízzel”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
Hirdetés