
Fotó: Baricz Tamás Imola
Gyergyószentmiklóson már fogadják a fával és az elektromos árammal fűtők fűtéstámogatási kérelmét, illetve a központi fűtést szolgáltató cég is várja ügyfeleit. A szociális osztály új helyszínen várja a város lakóit, hogy gördülékenyebben, egy helyen lehessen intézni a papírokat, továbbá magyar nyelven is olvasható az űrlap és a feltételekről magyarul is lehet tájékozódni.
2014. szeptember 22., 19:162014. szeptember 22., 19:16
A Kárpátok utca 8. szám alatt, az egykori Községháza épületében fogadják az igénylőket. „A procedúra könnyebb, hiszen a szociális osztály mindent megtesz annak érdekében, hogy az igénylők ne kelljen irodáról irodára kilincseljenek. Az új iroda mûködtetése időleges, és csak a fûtéstámogtási kérelmeket hivatott intézni. Ezentúl a pénzügyi és a mezőgazdasági irodák az igazolásokat belső rendszer alapján állítják ki az igénylőknek. Ez azt jelenti, hogy a fűtéstámogatási kérelmet kell csak kitöltsék a lakók. Viszont nagyon fontos, hogy az igazoló aktákat magukkal hozzák. Ide tartoznak a személyazonossági igazolványok másolatai, a 14 év alatti gyerekeknek a születési bizonyítványok másolatai, örökbefogadási és gyermek-elhelyezési bírósági végzés, illetve a jövedelmet igazoló iratok” – ismertette Madaras Szidónia sajtószóvivő.
Jövedelmet igazoló irat többek között: munkahelyi igazolás, nyugdíjszelvény, munkanélküli segélyt igazoló szelvény; gyermeknevelési támogatásról igazolás, gyermeksegélyt igazoló szelvény; iskolai igazolás (ösztöndíj), magánvállalkozás esetében a pénzügyről igazolás. Ha az igénylőnek nincsen jövedelme, akkor a pénzügyről kell kérni erre igazoló iratot. Egyetemisták esetében szükséges egyetemi igazolás, érvényes ideiglenes tartózkodási engedély, az egyetemista állandó lakhelye szerinti polgármesteri hivatal igazolása, a szülők (eltartók) jövedelmi igazolása, a diák nyilatkozata a családlétszámról, mely az egy főre eső jövedelem megállapítása végett szükséges.
A sajtószóvivő hangsúlyozta: éljenek a lehetőséggel és kérjék a kétnyelvű típusnyomtatványokat, melyen magyar nyelven is olvashatók a kérdések. „Ha a szükséges igazoló iratokkal érkeznek az igénylők, akkor az átvett űrlapokat kitölthetik, ehhez természetesen segítséget is nyújtanak az iroda munkatársai. Kérhető kétnyelvű igénylési űrlap is abban az esetben, ha valaki nem érti a román nyelvűt. Mindenképp kérdezni kell, segítenek a kollégák, hiszen az a fontos, hogy az adatok pontosan, igazolhatóan legyenek beírva” – mondta. Hozzátette az iroda nyitva tartása folyamán a helyi rendőrség vigyáz a rendre, a fegyelemre.
A fűtési idény öt hónapjára igényelhető a támogatás, november elsejétől kezdődően, március végével bezárólag. Minden esetben a a dossziék elbírálása után kiközlik a jóváhagyást. Arra kérik az érintetteket, hogy az öt hónap alatt történő bármilyen változást jelentsenek be az irodán.
Mint megtudtuk, akik távfűtéssel fűtenek a lakásukban, azok a szolgáltatóhoz, az E-Star irodájához kell forduljanak. „A kitöltött igénylés letevése után kerül a szociális osztályhoz kérelem, és a kollégák ugyanúgy, mint a fafűtéses támogatás esetében, belső procedúra keretében csatolják hozzá a szükséges mezőgazdasági iroda, illetve pénzügyi osztály igazolásait” – ismertette a szóvivő.
Kedvezményezett lehet
A fűtéstámogatás kedvezményezettje lehet: az ingatlan tulajdonosa, a haszonélvező vagy a törvényes eltartási szerződéssel rendelkező személy; a pénzügyi hivatalnál bejegyzett bérleti szerződés tulajdonosa, illetve más, közjegyző által felhatalmazott személyek.
A tavalyhoz képest az igénylési feltételek nem változtak. Mindazok igényelhetnek támogatást fával való és elektromos fűtés esetén, akiknek a családon belüli nettó egy személyre eső jövedelem legfeljebb 615 lej, a távfűtés esetében pedig 786 lej. Akik egyedül élnek, azoknál a jövedelem legtöbb 1082 lej lehet távfűtés esetén és 615 lej a fa és elektromos árammal való fűtésnél, ahhoz, hogy igényelhessék a támogatást.
Nem kaphat támogatást, ha...
Kizáró jellegű, vagyis az igénylő nem kap támogatást, ha 10 évnél fiatalabb személygépkocsi/motorkerékpár vagy 2, esetleg több 10 évnél idősebb személygépkocsi/motorkerékpár, illetve haszongépjármű, tehergépkocsi, utánfutó, autóbusz, mikrobusz, lakókocsi van a tulajdonában. A jogszabály kitér a mezőgazdasági gépekre is, traktor, arató-cséplő gép, olajprés, malom szerepel a jegyzékben, továbbá fafeldolgozó gépek és 3 ezer lejnél nagyobb összegű banki betét tulajdonosa sem kaphat támogatást. Továbbá akinek 1000 négyzetméternél nagyobb belterülete van városon, illetve 2000 négyzetméternél nagyobb belterülete van vidéken, nem jogosult a fűtéstámogatásra.
Ügyfélfogadás
A Kárpátok utcai volt Községházában lévő irodában hétfőtől csütörtökig 9-15 óra között és pénteken 9-13 óra között fogadják az ügyfeleket. A távhőszolgáltató E-Star hétfőn, szerdán és pénteken 10-15, kedden és csütörtökön pedig 13-18 óra között tart nyitva.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
szóljon hozzá!