Megkötik a téli útkarbantartásra vonatkozó szerződéseket

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A három évre kötött keretszerződés megkönnyíti a megyei utakon végzendő hóeltakarítás megszervezését, így az útkarbantartók jövő héttől már készen állnak a beavatkozásra – nyilatkozta Incze Csongor, Hargita Megye Tanácsának alelnöke. Megyeszinten közel 1,14 millió lejt különítettek el téli útkarbantartásra.

Fülöp-Székely Botond

2015. október 15., 18:292015. október 15., 18:29

A tavaly három évre megkötött keretszerződésnek köszönhetően idén már egyszerűbb a hóeltakarítás megszervezése, hiszen a bonyolult közbeszerzési eljárás lefolytatása helyett csak kiegészítő szerződéseket kell aláírniuk a megyei illetékeseknek, illetve a kivitelezőknek – nyilatkozta portálunknak a Hargita megyei önkormányzat útkarbantartásokért felelős alelnöke, hozzátéve, hogy a szóban forgó dokumentumok október 20-áig elkészülnek.

Incze Csongor közölte, a szerződések egyebek mellett a feltételezett beavatkozások számát – amely a korábbi évek statisztikai adatain alapszik –, valamint a szükséges anyagmennyiséget tartalmazzák. Az eddigi évek tapasztalatait figyelembe véve a megyénél úgy döntöttek, már október 20-ától életbe léptetik a téli útkarbantartókkal kötött szerződéseket, amelyek április 15-éig lesznek érvényesek. Amennyiben a köztes időszakokban havazások lesznek, és a cégeknek ki kell szállniuk bizonyos helyszínekre, azt a beavatkozások számának függvényében téríti meg a megyei önkormányzat. Ha a szerződések életbe lépéséig, azaz október 20-áig akadnának gondok, akkor a megyei önkormányzat saját gépeit bevetve fog akcióba lépni. Az esetleges problémákat a 0266–207 774-es hószolgálati vagy 112-es segélyhívó telefonszámon lehet jelezni. Az idei szezon hóeltakarítási munkálataira megyei szinten összesen 1 134 776 lejt különítettek el, ebből 550 ezer lejt az udvarhelyszéki utak járhatóságára költenek.

Incze Csongor kifejtette, tavalyhoz képest javult a helyzet, hiszen az összes megyei úthoz – amely meg van nyitva az autóforgalom előtt – van karbantartó rendelve, amely felel a hóeltakarításért. Ez azért is előrelépés, mert az elmúlt évben Csíkszéken például bonyodalmakat okozott, hogy a közbeszerzési eljárásokra nem minden esetben jelentkeztek cégek, amelyek vállalták volna az utak takarítását, így Hargita Megye Tanácsa az érintett települések önkormányzatainak segítségével kellett járhatóvá tegye az utakat. Az alelnök Udvarhelyszékkel kapcsolatban elmondta, idén nagyobb összeget különítettek el a Varság környéki, illetve a Libán-tetőn áthaladó út takarítására, hiszen azok „problémásabb” szakaszoknak minősülnek.

Három típusú beavatkozás
A megyei önkormányzat alelnöke hangsúlyozta, a hóeltakarítóknak csak a járhatóvá tétel a feladatuk, és nem az, hogy mindenhol „feketére pucolják az utakat”. Éppen ezért az egyes szakaszok állapotától függően több típusú beavatkozás is létezik. Például amikor sűrű havazás van, akkor a munkagépek egyrészt eltolják az útról a havat, de ezzel egy időben meg is szórják csúszásgátló anyaggal az úttestet. Ugyanakkor léteznek olyan esetek is, amikor a két mozzanatból csak egyikre van szükség.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

2026. szeptember 02., szerda

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen

Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen
2026. szeptember 02., szerda

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára

Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson

Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson
2026. augusztus 31., hétfő

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén

Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.

Személygépkocsi is lángra kapott
Személygépkocsi is lángra kapott
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat

Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat
2026. augusztus 27., csütörtök

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során

Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során
2026. augusztus 26., szerda

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából

Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából
Hirdetés