
Ostorok csattogtak, maszkurák ijesztgettek vasárnap délben Gyergyószentmiklóson. A régi szokások szerint búcsúztatták a telet, eltemették a farsangot.
2026. február 15., 17:162026. február 15., 17:16
Az időjárás már megtette a dolgát: az eső elmosta az utóbbi évek legnagyobb havát, sárrá olvasztotta a jeget is, a tél utolsó látható nyomai is eltűntek a városból. Vasárnap délben már az embereken volt a sor, hogy búcsút vegyenek a téltől, és ezzel együtt a víg farsangtól. A forgatókönyv most is az volt, amit a helyiek már jól ismernek, amióta Kis-Portik Irén néprajzkutató több mint harminc éve újraélesztette a szokást.
A maszkurák a Szent Miklós-templomnál várták a szentmiséről kiérkezőket, majd menetbe formálódva vonultak körbe a főtéren, hogy aztán a Népművészeti Alkotóház udvarán megtarthassák a farsangtemető ceremóniát. A Hóvirág Tánccsoport is visszatért: a felvonulás során több alkalommal megállt a menet, hogy bemutassák táncaikat.
A Salamon Ernő Gimnázium diákjai mutatták be a hagyományos farsangi színjátékot, amelyben
A produkciót Sólyom Gabriella magyar szakos tanárnő tanította be. Illés is a tűz martalékává vált, a közösség jelképesen búcsút intett a télnek.
Mivel Gyergyóról van szó, a hideg és a fagy még visszatérhet a következő egy-két hónapban bármikor, a farsang azonban már csak egy év múlva. Cibere vajda győzelme a böjt kezdetét jelezte.
Majdnem pontosan ugyanannyi adomány érkezett az ötödik Fuss Neki! Gyergyó közösségi adománygyűjtő mozgalomban, mint tavaly: a szervezetek összesen 244 826 lej támogatást kaptak. Ez a kitűzött célösszegnek mintegy fele.
Várják a népzene és a népi tánc kedvelőit, valamint azokat is, akik még nem tudnak táncolni, a gyergyószentmiklósi Őszi Táncházba, ahol pénteken gyerekeknek és felnőtteknek is szerveznek programot.
Több mint háromszáz munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely–Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu–Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Jövő héten elkezdik Gyergyószéken a lakossági hulladékgazdálkodási szerződések megkötését. A szolgáltató elsőként Gyergyószentmiklóson kezdi meg a munkát, majd a környező településeken is sorra kerülnek a háztartások.
Halad a gyergyóújfalvi gázberuházás, de a finanszírozási gondok miatt nem biztos, hogy jövőre be tudják fejezni. A 38 kilométeres hálózatból már 27 kilométer elkészült, miközben a költségek több mint 40 százalékkal emelkedtek.
Az aradi vértanúk emléknapján, október 6-án a gyergyószentmiklósi római katolikus temetőben emlékeztek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mártírjaira.
Harmincéves a gyergyószentmiklósi Esély Alapítvány, amely mozgáskorlátozott gyerekek fejlesztésével foglalkozik. A három évtizedben voltak örömteli és szomorú pillanatok is, amire visszatekinthetnek az Esély bálon és a többi évfordulós eseményen.
Hétfőtől lehet benyújtani a fűtéstámogatásra vonatkozó kérelmeket Gyergyószentmiklóson. A jogosultsági feltételek nem módosultak tavaly óta, a változás csupán annyi, hogy ezután a támogatás nem készpénzben vehető át, hanem bankkártyára utalják.
Sokan érdeklődnek a pár hete bejelentett a gondosóraprogram iránt Gyergyószentmiklóson, tizenegy készülék el is jutott már az első igénylőkhöz. Továbbra is várják azok jelentkezését, akik számára biztonságot jelenthet a szolgáltatás.
Karbantartási munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás hétfőn Gyilkostó üdülőtelepen – közölte a gyergyószentmiklósi Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű.
szóljon hozzá!