Komolyzenei bérletek válthatók Gyergyószentmiklóson

A Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ immár harmadik alkalommal kínál a gyergyószékieknek komolyzenei bérletet. A III. Ambrus Éva és Bálint Ákos komolyzenei bérlet mottója Kodály Zoltántól származik: „Lehet élni zene nélkül is. A sivatagon át is vezet út. De mi (...) azt akarjuk, hogy az ember ne úgy járja végig élete útját, mintha sivatagon menne át, hanem virágos réteken”.

Baricz-Tamás Imola

2014. október 09., 14:372014. október 09., 14:37

2014. október 13., 11:262014. október 13., 11:26

 

„Nagy örömünkre szolgál, hogy útjára indíthattuk komolyzenei bérletünk harmadik évadját. A bérletek hat hangversenyre érvényesek. A diákoknak, nyugdíjasoknak, vidékieknek és a szakmának ajánljuk az Ambrus Éva komolyzenei bérletet, melynek értéke 35 lej; felnőtteknek pedig a Bálint Ákos komolyzenei bérletet, melynek értéke 45 lej” – mondta Páll Levente, a központ igazgatója. Ismertette az idei évad előadóit: Cári Tibor, Attitude Kvartett, Csíki Kamarazenekar, Amabile, Transylvanian Saxophone Quartet (TSQ) és Tiberius Kvartett.

Párbeszédek, tangóságok – Cári Tibor koncertje

A komolyzenei bérlet keretében az első koncertre október 24-én 19 órától kerül sor a művelődési ház nagytermében. „Egy kis színházi zene csipetnyi filmzenével és az önmaguk történetét, előadását kereső dallamokkal. Ha úgy hozza a helyzet és a kedv, itt-ott tangóval fűszerezve egy kis párbeszéd is kialakulhat arról, hogy mikor, hogyan, miért és hol születtek ezek a zenei történetek” – mondta mintegy kedvcsinálóként az igazgató. A  zenekar tagjai: Cári Tibor – zongora, Szabó J. Attila – cselló, Dénes Csongor – hegedű, Ilko Gradev – tangóharmonika.

Attitude Kvartett

Az Attitude Kvartett két éve alakult vonósnégyes, melynek tagjai a budapesti Liszt Ferenc
Zeneművészeti Egyetem hallgatói: Deák Sára – I. hegedű, Rovó Anna Mária – II. hegedű,
Szabó Tamás – brácsa, Rádli Ramóna – cselló. Mesterkurzusok és koncertturnék gyakori fellépői. Repertoárjukon szerepelnek Haydn, Mozart, Schubert, Mendelssohn, Bartók és Ligeti művei is.

Csíki Kamarazenekar

2001-ben alakult a Csíki Kamarazenekar zene szakos egyetemi hallgatókból és lelkes fiatal hangszertanárokból. Komoly tevékenységet tudhat maga mögött az együttes, az első koncert még saját erőből jött létre Szőnyi Zoltán marosvásárhelyi karmester vezényletével. A sikeres hangverseny, mint később bebizonyosodott, nem egyedüli kezdeményezés maradt. Az évek folyamán a Csíki Kamarazenekar koncertjei már komoly részévé váltak a Székelyföld kulturális életének. A szakmai fejlődés bizonyítéka, hogy 2004-től nemzetközi szinten elismert zenei személyiségek is elvállalják a zenekar zenei irányítását. Koncertmester: ifj. Koppándi Jenő – Budapest, a Nemzeti Filharmónikusok és a Solti György Kamarazenekar koncertmestere. Karmester: Nyári Jenő – Ausztria.

Amabile

Az Amabile duó 2012-ben alakult, alapító tagjai lelkes, fiatal zenetanárok, akiknek céljuk, hogy a mindennapi oktatás mellett tehetségüket a koncerttermek falai közt kamatoztassák. A tagokat egy közös cél vezérli, mégpedig a hegedű és zongora, valamint más hangszerek gazdag irodalmának a bemutatása és megismertetése a közönséggel. Időnként trióra vagy más kamarazene formációra is bővülnek, annak érdekében, hogy gazdagabban és változatosabban tudják a közönség elé tárni a kamarazene-irodalom szépségeit. Jelen esetben csellóval bővülnek, és zongorás triók kerülnek a repertoárba, mint pl. Schubert, Kodály, Piazzola. Tagjai: Péter Ernő – hegedű,  Szentgyörgyi László – cselló, Polgár Szabolcs – zongora.

Transylvanian Saxophone Quartet (TSQ)

Az Erdélyi Szaxofon kvartett megalakulása országosan egyedülálló kezdeményezés. Célja a szaxofont komolyzenei hangszerként népszerűsíteni. A szaxofon a jazz-ben, könnyűzenében és a lakodalmas muzsikában népszerű hangszer, azonban klasszikus zenei repertoárja is igen jelentős, szimfonikus zenében és operában is gyakran használják. A kvartett tagjai Erdély szimfonikus zenekarainak vezető klarinétosai. A kvartett tagjai: Réman Zoltán – szoprán szaxofon, Deák Sándor – alt szaxofon, Makkai István – tenor szaxofon, Kelemen Antal – bariton szaxofon.

Tiberius Kvartett

A Tiberius Kvartett elvégezte a Holland Vonósnégyes Akadémiát is a lehető legmagasabb pontszámmal. Minden év novemberében a kvartett Marosvásárhelyen megrendezi a Tiberius Hét elnevezésű Nemzetközi Kamarazene Fesztivált, amely egyedülálló nemcsak Romániában, hanem Kelet-Európában is. A vonósnégyes 2008 áprilisában teljes normával megkapta a Marosvásárhelyi Filharmónia Állami Vonósnégyese statútumot. Repertoárja főként Mozart, Haydn, Beethoven, Schubert és Brahms műveiből áll. A zenekar tagjai: Molnár Tibor – I. Hegedű, Lokodi Károly – II. Hegedű, Molnár József – brácsa, Zágoni Előd – cselló.

A 2014/2015-ös évadban tehát hat együttes gyergyószentmiklósi koncertjére érvényesek a bérletek, ugyanakkor jegyeket is lehet váltani az előadásokra munkanapokon 9-16 óra között a központ irodájában. A felnőttjegy ára 12 lej, a szakmai, diák-, nyugdíjas- és vidéki jegy 10 lej, illetve a Sic Card-dal rendelkező diákoknak a jegy ára 8 lej.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei