A Babeș-Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozatán Horváth Alpár egyetemi adjunktus tartott előadást a turizmusgazdaság tantárgy hallgatóinak, a székelyföldi turizmus lehetőségeiről. A beütemezett információhalmaz aktualizálására és színesebbé tételére sok példával hozakodott elő az oktató, melyeket az elmúlt hétvégén tartott budapesti Utazás kiállításból merített. A Hungexpóról több tanulsággal tért haza a Székelyföldi TDM (Turisztikai Desztinációmenedzsment) Munkacsoport tagja.
2015. március 03., 14:212015. március 03., 14:21
2015. március 03., 14:222015. március 03., 14:22
Hogy kerül a turista az ágyba? – tette fel a kérdést az egyetemistáknak, kategorikusan kijelentve, hogy amíg nem tisztázott, miért érdemes idelátogatni, illetve hogyan lehet idejutni, addig kár arról beszélni, hol lehet megszállni. A turisztikai vásárokon való részvétel fontosságát is részletezte, mint ahogy a katalógusokban való jelenlét súlyát is: annak az érdeklődőnek, aki a térségünkkel egy vásáron találkozik először, a szállásadó, aki nem szerepel a katalógusban, tulajdonképpen nem is létezik. Az attrakció ezer arcával is megismerkedhettek az előadás résztvevői, így a jövő turisztikai szakemberei hallhattak parasztwellnessről, székely szafariról, a rettegésről, mint bizarr, de a piacon jelen lévő vonzerőről. Egy frissen szerzett szlovéniai kiadvánnyal ismertette az oktató, hogy a bunkertúrát sem kell már feltalálni, lehet háborús örökséget úgy hasznosítani, hogy az a béke útját jelentse, természetesen „helyet adva fakultatív sírási lehetőségeknek is”, azaz a spontán és irányított megemlékezési gyakorlatoknak.
A tananyagba beépített információk mellett az egyetemi oktató arról is tájékoztatott, milyen jelentősége volt annak, hogy a térség turisztikai szereplői együtt a Székelyföld standnál ismertették kínálatukat. „Már messziről, látványosan olvasható volt a Székelyföld felirat. Aki közelebb került a standhoz, egy látványos háttérrel találta szembe magát, mely mozgalmas fotókból állt, valamint egy óriástérképből, melyen beazonosíthatták az érdeklődők, hol jártak már, és még hová szeretnének eljutni. Az előttük lévő három nagy pultnál pedig többé-kevésbé reprezentatívan, de meg voltak jelenítve Székelyföld egyes részei: a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás és Háromszék turisztikai egyesülete, Sóvidék, Nyárádmente, Udvarhely, Bogát kistérség, Csík turisztikai irodái, Csomafalva turisztikai képviselete, illetve Gyilkostó és Gyergyószentmiklós. Mindenki ezen a standon azért dolgozott, hogy a Székelyföld-imázst erősítsük a magyar piacon.”
Horváth Alpár elmondta, bár direkt módon sosem mérhető le, hány vendég érkezik úgy térségünkbe, hogy a turisztikai vásáron kapott kínálat sarkallta utazásra, mégis érdemes jelen lenni az ilyen kiállításokon. Azért is, hogy a kapcsolatokat bővítsék, ápolják, hogy a szolgáltatót ne felejtsék el. Óriási kiadás azonban egy szállásadónak, így éri meg több szereplőnek társulni. Valós együttműködés van annak hátterében – tudtuk meg –, hogy Székelyföld ilyen formában mutatkozott be.
A Székelyföld turisztikai desztinációmenedzsment munkacsoportjának tagjai többféleképpen is segítették Székelyföld népszerűsítését, miután saját maguk szervezték meg utazásukat és szállásukat: ismertették a kínálatot, a standhoz hívtak meg befolyásos személyeket és lobbitevékenységet folytattak, melyet két hét múlva a román fővárosban is folytatni szeretnének.
Horváth elmondta: őt a Hungexpón szerzett tapasztalat, az ott nyert visszajelzések megerősítették, hogy a szakmai munkának van értelme, érdemes kutatással, szervezéssel foglalkozni. Öröm számára az is, hogy több olyan vállalkozóval találkozott, akik először vettek részt ilyen vásáron, mert ez azt jelenti, hogy felismerték, ez nem a termékeladás ideje, hanem a piaci információk gyűjtésének helye.
A szakember állítja, fontos Székelyföldnek a magyarországi piacon való jelenléte, de Románia megjelenítése is a feladatok közé tartozik. „Én a továbbiakban azon fogok dolgozni a nagyváradi, szatmári turisztikai képviselőkkel, a tordai sóbánya menedzserével, hogy Romániát jelenítsük meg a piacon, akkor is, ha ez nem mindenkinek fog tetszeni. Tulajdonképpen Székelyföld húzószerepét erősítjük így meg, hisz azt hirdetjük, hogy a mi partnerségünkkel el lehet jutni Bukovinába, Moldvába, Máramarosba, de Brassó környékére is. Nem mellékes az sem, hogy ugyanakkor magyarul beszélő idegenvezetőknek szerzünk munkalehetőséget Erdélyen kívüli településeken is, illetve a magyar szakemberek fogják lefordítani a román nyelvű ismertetőket. Ez nem asszimiláció, hanem integráció, hisz beépülünk jelentős tényezőként az egész ország kínálatába.”
„Mi nem harcolunk az autonómiáért, hanem mi csináljuk az autonómiát. Azt mondjuk, hogy jövőre csak akkor fog Székelyföld bemenni a Románia standon belülre, ha az ország fel lesz osztva úticélokra, azaz megjelenik az egyes történelmi tartományok, néprajzi tájegységek személyisége az arculatformálásban. Tudunk érvelni, hiszen a magyar piacon Romániát eladni Székelyföld nélkül nagyon nehéz lenne.”
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
szóljon hozzá!