
A tíz éve létrejött gyergyószentmiklósi unitárius imaház egy haranglábbal gazdagodott. Október 5-én lesz a felavatás és hálaadás ünnepe – tájékoztatott Tőkés-Bencze Zsuzsanna segédlelkész, aki egy hónapja került a gyergyói hívek körébe.
2014. október 02., 12:582014. október 02., 12:58
A gyergyói unitáriusok új lelkipásztora idén végezte el a teológiát, és éppen egy hónapja érkezett a közösségbe. „Igyekszem Isten országát építeni mindennap. A legfontosabb feladatomnak azt tartom, hogy az embereknek segítséget nyújtsak, mindennap kapjanak egy olyan pluszt, mely által Istenre találhatnak, hozzá fordulhatnak. Mert hiszem, hogy vele élve sokkal könnyebb és boldogabb az életünk” – fogalmazta meg küldetését. Férjével és öt hónapos kislányával érkezett Gyergyószentmiklósra székelyudvarhelyi születésűként.
Elsősorban a 117 tagú gyergyói közösséget bízták gondjaira, tudja, a környező falvakban vannak még olyan unitáriusok, akikkel ezután kell felvennie a kapcsolatot, nem jártak mostanig a közösségbe. Egyébként Tőkés-Bencze Zsuzsanna szolgálja a balánbányai és csíkszentdomokosi híveket is. A teológiát frissen végzett segédlelkész máris hálaadó ünnepséget szervezhet: október 5-én a hívek és meghívottak azért mondanak köszönetet, hogy tíz éve van saját imaházuk – korábban a református templomban tartották az istentiszteletet –, és felavatják az új haranglábat is.
Nyáron készült el a harangláb Péntek Árpád tervei alapján, megyei segítséggel, amerikai testvérkapcsolat által és hívek adományából. A harang, mely minden vasárnap istentisztelet kezdetekor fog megszólalni, szintén adomány, Krizbay Béla lelkipásztor ajánlotta fel, aki az imaház létrejöttekor szolgált Gyergyószentmiklóson.
Vasárnap 15 órától kerül sor az ünnepségre, melyre a többi egyház elöljáróit, a település vezetőit is meghívták. Az ünnepi szolgálatot Ft. Bálint Benczédi Ferenc püspök végzi, az úrvacsorára előkészítő beszédet Tőkés-Bencze Zsuzsanna gyakorló segédlelkész mondja. Ezt követik az köszöntőbeszédek, az ünnepi kulturális műsor és a harangláb avatása.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
szóljon hozzá!