Aszfaltút a gödrök helyén

Újabb megvalósítást ünnepeltek a ditróiak: a Petőfi Sándor utca felújításának avatására gyűltek össze szombaton.

Pethő Melánia

2014. szeptember 29., 15:002014. szeptember 29., 15:00

A falu egyik legforgalmasabb utcájában kormánytámogatással és helyi pénzforrásokból sikerült felszámolni a hosszú évek óta tartó silány állapotot. Az útavatás Kelemen Hunor kampányeseménye is volt egyben.

A lakók emlékeznek, hosszú évtizedekkel ezelőtt kövezték le az 1100 méter hosszú Petőfi utcát, azóta nagyobb javítás nem történt rajta. Mondják, szinte már járhatatlan volt az út, a két oldalon található több mint száz házhoz.gazdasághoz alig lehetett eljutni, a gödröket lehetetlen volt kikerülni. A javítgatás nem jelentett volna megoldást. A teljes felújítást célozták meg, amihez pályázati lehetőség adott alkalmat.

Puskás Elemér polgármester ismertetése szerint a több mint 1 millió 400 ezer lej értékű beruházást a Fejlesztési Minisztérium 970 ezer lejjel támogatta, a fennmaradó összeget helyi költségvetésből biztosították. A június eleje óta zajlott munkálatok során átereszeket képeztek ki, hidakat, járdákat, szegélyeket, árkokat építettek, elkészítették az útalapot, amire két réteg aszfalt került, és az útjelzések felfestése történt meg.

„Nem elég csupán a polgármesternek gratulálni azért, hogy Ditró a fejlődő községek közé tartozik; mint minden eddigi megvalósításunk, ez is csapatmunka eredménye” – fogalmazott az avatóünnepségen Puskás Elemér, köszönetét fejezve ki a helyi önkormányzat tagjainak, a községháza munkatársainak, illetve azoknak az intézményeknek, politikai személyiségeknek, akik szerepet vállalnak a fejlesztések megvalósításában. Biztosította falustársait, hogy fejlesztésekre a következőkben is számíthatnak.

Az avatóünnepségen jelen lévő hivatalosságok közül Petres Sándor, Hargita megye prefektusa, Bende Sándor, a Gyergyó Területi RMDSZ elnöke és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök mondott beszédet.

A csapatmunka, az összefogás és az az alulról építkezés fontosságára mutatott rá Kelemen Hunor. Az RMDSZ-elnök ígéretet tett arra, hogy a következő időszakban is támogatni fogják a magyarok lakta közösségek életfeltételeinek jobbá formálását. Az utca lakói nevében Petres László mondott köszönetet „a nagy munka” megvalósításáért. Arra kérte az ünnepségen jelen lévő hivatalosságokat, hogy hasonló ünnepségekre minél többször látogassanak el Ditróba.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 12., péntek

Nyári Ifjúsági Színpad: a Momentán Társulat és kolozsvári színészhallgatók lépnek színpadra

Folytatódik a Nyári Ifjúsági Színpad programja a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum udvarán: szombaton a budapesti Momentán Társulat interaktív impróshowja és karaoke party, vasárnap társasjáték-maraton, és a színházi előadás várja a közönséget.

Nyári Ifjúsági Színpad: a Momentán Társulat és kolozsvári színészhallgatók lépnek színpadra
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

2026. június 10., szerda

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le

Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le
2026. június 09., kedd

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok

Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét

A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.

Verekedés Salamáson
Verekedés Salamáson
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

2026. június 07., vasárnap

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok

Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok
Hirdetés
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 05., péntek

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad

A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad
2026. június 05., péntek

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben

128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben
Hirdetés