
A gyergyószárhegyi közbirtokosság egyik letarolt területe. A szélvihar alapos pusztítást végzett
Fotó: Gyergyószentmiklósi Erdőrendészeti Hivatal
Hargita és Maros megyében a becslések szerint összesen több mint 1 millió köbméternyi fát döntöttek ki az elmúlt héten végigsöprő viharok. A károk nagy része Hargita megyében keletkezett, a tulajdonosoknak most nem csak a nehéz terepen, hanem a bürokrácián is át kell küzdeniük magukat ahhoz, hogy kitermeljék és értékesítsék a hatalmas famennyiséget.
2020. február 13., 09:142020. február 13., 09:14
Noha még csak becsülni tudják a károkat, és ezek felmérése az elején tart, az már jól látszik, hogy az elmúlt héten tombolt erős szélvihar egyes területeken alaposan megritkította a Hargita és Maros megyei erdőket. Ha csak az utóbbi 30 évet nézzük,
Cătălin Mutică, a Hargita Megyei Erdészeti Igazgatóság vezetője kérdésünkre úgy értékelt, a megyében akkora famennyiség került a földre, amely megfelel a megye évre szóló kitermelési keretének. Az igazgató azt mondta, becsléseik szerint az állami tulajdonú erdőkben 40 000 köbméternyi fát döntött ki a szél, főként Maroshévíz, Tölgyes és Borszék környékén. Ugyanakkor a szerződés alapján az általuk ügykezelt magán- és közbirtokossági tulajdonú erdőkben mintegy 70 000 köbméterre becsülik a kidőlt famennyiséget – ez ugyancsak a megye északi részén található.

Becslések szerint több mint 200 ezer köbméternyi fa dőlt ki a Székelyvarsághoz tartozó területeken a múlt heti szélviharban – derül ki az érintett közbirtokosságok előzetes felméréseiből. A gyökerestől kicsavart fák ráadásul kárt tettek a Forrásköze részen lévő vízvezetékrendszerben.
Izsák Árpád erdőmérnök, a Csíki Magánerdészet vezetője is jelentős károkról beszélt, szerinte 150-től 200 000 köbméterig terjedhet az a famennyiség, amely az erdészeti hivatal által felügyelt erdőkben dőlt ki a vihar miatt.
Fotó: Gyergyószentmiklósi Erdőrendészeti Hivatal
Kérdésünkre el is magyarázta a kitermelést megelőző ügyintézés lépéseit, amelyet eléggé bürokratikusnak nevezett.
,,A törvények értelmében először a védettséget élvező területeket kell azonosítani és ezek ügykezelőjétől kell igényelni azokat a specifikus feltételeket, amelyek alapján be lehet menni az erdőbe a bélyegzés és kitermelés érdekében. Ezek után a terepszemélyzet felméri a famennyiséget, az erdészeti felügyelőség leellenőrzi, a nagy mennyiségek esetében pedig az érintett közbirtokosságoknak üzemterv-módosítást kell igényelniük. Ez utóbbi külön dokumentációt jelent, a tervező, a tulajdonos és az erdészet láttamozása után lehet engedélyezni a kitermelést” – sorolta a szakember, aki szerint ilyen esetekben egy ellenőrzéssel kellene engedélyezni a kitermelést. Hozzátette:
Szükséges egy elsődleges terepfelderítés, akár drónnal is, annak megállapítása érdekében, hogy hol vannak a masszív széltörések, amelyeket körül kell határolni. Úgy értékelt, hogy két-három hónap az ügyintézéssel, az előkészületekkel telik majd el. ,,A mi erdészetünk szintjén legalább egy éves kitermelhető mennyiségnek felel meg a mostani széldöntés, de ez jórészt két közbirtokosság területén van” – emlékeztetett.
András Róbert erdőmérnök, a Zetelaki Erdőrendészeti Hivatal vezetője azt kifogásolta, hogy az állam nem nyújt segítséget katasztrófahelyzetben az erdőtulajdonosoknak, úgy, mint a mezőgazdasági területek esetében. ,
Igyekszünk minél hamarabb értékbe tenni, de valószínű, hogy hosszadalmas lesz a kitermelés, mert legalább 10 000 hektárnyi terület érintett – ezt végigjárni, felleltározni, összegyűjteni, kihozni nagy munka” – vázolta. Mint megtudtuk, múlt péntek óta dolgoznak a mérésekkel az erdészek, és azt remélik, hogy március végéig meglesz a pontos mennyiség. Az általuk felügyelt erdőterületeken 270 000 köbméterre becsülik a kitört fa mennyiségét – ennek legnagyobb része a varsági közbirtokosság területén van, de
Becsült mennyiségekről van szó, András Róbert szerint a gyakorlat azt mutatja, hogy ez növekedni szokott. „Van ahol meghaladta a 10 éves kitermelhető mennyiséget a széldöntés. Az üzemtervek 2024-ben járnak le, azt a mennyiséget, ami eddig az időpontig lett volna kivágható, három tulajdonos esetében is meghaladta a kár” – összegzett.
Fotó: Beliczay László
A károk zöme Parajd környékén keletkezett, ebből is a felsősófalvi rész az érintettebb – ismertette Derzsi Zoltán erdőmérnök, a hivatal vezetője. Ő úgy látja, hogy több hónapba telik, amíg az értékmegállapítás megtörténik, a kitermelést jelentős adminisztratív munka előzi meg, üzemterv-módosításra is szükség van.
– ismertette kérdésünkre Melles Előd erdőmérnök, a Gyergyószentmiklósi Erdőrendészeti Hivatal igazgatója. Becsléseik szerint az általuk ügykezelt erdőkben mintegy 70 000 köbméternyi fa került a földre, a kárfelmérés, terepbejárás folyamatban van, így a pontos számokat csak később lehet megtudni. Melles adatai szerint a Hargita megyei magánerdészetekhez tartozó területeken összesen 750 000 köbméterre tehető a vihar által kidöntött famennyiség. A Gyergyószentmiklósi Magánerdészethez tartozó erdőkben ugyanakkor 40 000 köbméternyi kidőlt fáról szólnak az előzetes becslések.
A károk felmérése után a kitermelés előkészítése következik. Lesz munka bőven
Fotó: Beliczay László
A csíkszenttamási Terkő Közbirtokosság, területén legalább 50 000 köbméternyi fát tarolt le a szélvihar, de pontos felmérés még ezután történik. Kosza Elemér elnök szerint
– tudtuk meg. ,,Szervezzük a csapatokat, összehívtuk a falubeli cégeket, összeírtuk, kinek hány traktora van, mennyi a munkaerő. A külföldön dolgozó szakmabeliekkel is beszéltünk arról, hogy hazajönnének-e egy időre, mert két-három évig itt lesz munka” – ismertette az elnök, hozzátéve, azon is gondolkodnak, hogy egy korszerű kitermelő munkagépet is vásároljanak a közbirtokosságnak. Szándékaik szerint, amennyit tudnak, saját erőből próbálnak értékesíteni a fából, van szerződésük felvásárlóval is. ,
– számolt be terveikről Kosza Elemér. Legalább 25 ezer köbméter kidőlt fáról beszélt kérdésünkre Fejér Károly, a gyergyószárhegyi közbirtokosság elnöke. ,,Nekünk évente 8000 köbméteres vágási lehetőségünk van az üzemterv szerint, ez most három évre szóló mennyiség. Most behatárolják a parcellák határait a terepen, ha minden jól megy, a jövő héten megtörténnek az első árverezések, az iratok is elkészülnek. Próbáljuk minél hamarabb értékesíteni a fát, kérdés, hogy a vásárlók mennyire jelennek meg.
– részletezte. Fontosnak tartja, hogy minél gyorsabban ki tudják termelni, és eladni a kidőlt fákat, mert minél hosszabb ideig marad az erdőben a kidőlt fa, annál többet veszít a minőségéből, bogártámadás is károsíthatja.
Fotó: Beliczay László
Az elmúlt heti szélvihar Maros megyében főként a hegyvidéki erdészeti hivatalokhoz tartozó területeket károsította, a domb- és síkvidéken elenyésző volt a széldöntés – számolt be megkeresésünkre Ilie Covrig, a Maros Megyei Erdészeti Igazgatóság vezetője. Tájékoztatása szerint
Mivel a terepbejárások, felmérések folyamatban vannak, a pontos számokat csak később lehet megtudni.
Lezárult a jelentkezés a VIBE Epic Class Battle második kiírására: 11 megye 37 iskolájából 68 osztály, összesen 1727 középiskolás diák vág neki a decemberig tartó kihívássorozatnak.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában – közölte csütörtökön a Hargita megyei csendőrség.
A kormány elindítja az állami vállalatok vezetésére vonatkozó információkat összesítő guvernanta.gov.ro online platformot.
Noha még zajlanak a tárgyalások és még nem jutottak végleges döntésre, politikai forrásokra hivatkozva máris nyilvánosságra hozott a Digi24 hírportál egy elsődleges „vázlatot” a Siegfried Mureșan által vezetett jövőbeli kormányról.
Noha tegnap még csak egyetlen csíkszeredai kútnál haladta meg a 10 lejt egy liter standard benzin ára, ez mára kibővült a hargitai megyeközpontban több állomásra, illetve begyűrűzött Udvarhelyre is.
Nicușor Dan szerint a romániai társadalom nem kér az előrehozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból, utcai plakátokból, televíziós politikai hirdetésekből és pártok közötti vitákból.
Egy Ukrajna felől behatoló drón négy percet repült Románia légterében, majd lezuhant a Suceava megyei Solca közelében. Az incidensben senki nem sérült meg, és anyagi kár sem keletkezett.
Több intézkedést is bejelentettek a Bákó megyei hatóságok, miután szerdán reggel a 12A jelzésű országúton leszakadt egy fémhíd egy nagy teherbírású jármű súlya alatt Csobányosnál.
A neve nem szerepel rajta, a törvényszék szerint mégis Wass Albertet ábrázolja. Székelyudvarhely városát köztéri szobor eltávolítására köteleznék, miután az írót – egy 1946-os népbírósági ítélet alapján – háborús bűnösként tartják számon Romániában.
szóljon hozzá!