Egymillió eurós értéket érint a Hargita megyei önkormányzat hagyományos feredők kiépítésére vonatkozó azon határozattervezete, amelyet pénteken egyöntetűen fogadott el a testület.
Történelmi összegű pénzátcsoportosításról döntött Hargita Megye Tanácsa a július 2-ára összehívott tanácsülésen, amelyen jelen volt a súlyos áradások miatt megyénkben tartózkodó Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter.
Örömet, de sok szomorúságot is okoztak a vizsgázóknak az idei érettségi vasárnap, július 4-én kifüggesztett eredményei, a Hargita megyei átmenési arány ugyanis a legalacsonyabb az utóbbi évek érettségi eredményei között. A nem végleges eredmények szerint Hargita megyében az érettségizők 71,06 százaléka ment át a vizsgán.
Egy országos intézkedés keretében Hargita megyében is megkezdődött a betegnyugdíjak jogosságának ellenőrzése. A Hargita Megyei Nyugdíjpénztár előszőr azokat ellenőrzi, akik bankszámlára kapják a betegnyugdíjat. Őket lakhelyükön keresik fel az ellenőrök, hogy leleplezzék azokat, akik a nyugdíj mellett külföldön dolgoznak.
Immáron harmadik alkalommal hirdeti meg a Dr. Verestóy Attila Alapítvány oktatási pályázatait, melyekre már letölthetők a jelentkezési űrlapok.
Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter pénteken, július 2-án Hargita megyébe látogatott megtekintve az árvíz sújtotta településeket, feltérképezve azokat a lehetőségeket, amelyekkel a bajba jutott közösségeket segíteni tudja.
A Hargita megyében felvételire iratkozott diákok közül mindössze 23-an maradtak hely nélkül az első számítógépes elosztás nyomán. Helyek is maradtak szabadon, Csíkban például 120 hely maradt betöltetlenül.
Pénteken, július 2-án lezajlott az érettségi írásbeli vizsgái közül az utolsó, a választható tantárgyakból szervezett vizsga. Hargita megyében problémamentes volt a vizsgafolyamat és puskázás miatt sem zártak ki senkit.
Egyelőre semmilyen problémát nem okozott az Országos Vízgazdálkodási és Hidrológiai Intézet által csütörtök délutántól péntek 16 óráig tartó, az Olt Csíkszenttamás – Szentkirály közötti szakaszára meghirdetett legmagasabb, vörös jelzésű riasztás.
Annak ellenére, hogy július 2-ra ígérték, nem született döntés a csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház új vezetőtanácsáról a pénteki Hargita megyei önkormányzati ülésen.
Becslések szerint több mint 800 táncos lép színpadra a csíksomlyói Nyeregben szombaton, az Ezer Székely Leány Napján, amelynek forgatókönyve idén a hagyományos programpontok mellett új elemekkel is bővül.
Az autizmus első jelei sokszor már kisgyermekkorban megfigyelhetők, így fontos, hogy a családok időben felismerjék őket. Riportunkban annak járunk utána, milyen tünetekre érdemes figyelni, mikor kérjünk segítséget, és hogyan támogathatjuk a gyermeket a fejlődésében. Célunk, hogy közelebb hozzuk egymáshoz a megértést és az elfogadást a kérdések megválaszolásával.
A szerdáról csütörtökre virradóra Csíkszentdomokos és Balánbánya térségében lehullott nagy mennyiségű eső és felhőszakadás következtében a patakok megduzzadtak, Felcsíkon és Hidegségen végezve óriási pusztítást. A veszély azonban korántsem múlt el.
Újabb vörös vészjelzést tett közzé az Országos Vízgazdálkodási és Hidrológiai Intézet, amely csütörtökön 16 és péntek 16 óra között érvényes. Hargita megyében a Csíkszenttamás és Csíkszentkirály közötti szakaszon ismét kiönthet az Olt.
Másodízben készült felmérés a csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban a betegek elégedettségi fokáról. Az idén csaknem ötszáz beteget kérdeztek a kórházban zajló tevékenységről.
Az elmúlt időszakban a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség alkalmazottai tematikus ellenőrzés során vizsgálták a női és férfi fodrászatokat, a manikűr-, a pedikűr-, a kozmetikai, valamint a piercing- és tetoválószalonokat. Vizsgálták, hogy ezen kereskedelmi egységek mennyire felelnek meg a törvényes előírásoknak, valamint az esztétikai és higiéniai követelményeknek.
Az előzetesen kiadott programtól eltérően, nem július 2-án, hanem már július 1-jén megejti az oktatási minisztérium a nyolcadikot végzett diákok számítógépes elosztását a középiskolai helyekre.
Óriási mennyiségű csapadék zúdult le az elmúlt éjszaka Balánybánya környékén, a zivatar a Gyimeseket és Gyergyót is érintette. Az esőzés következtében a folyók és a patakok vízhozama rövid idő alatt nagyon megnőtt, több községben is óriási károkat okozva.
Egyelőre úgy tűnik, a korábbi híradásoknak megfelelően, megszűnik a balánbányai és a gyimesfelsőloki sürgősségi központ.