Fotó: Görbe Csaba
Első alkalommal szervezte meg az Őszi Mozgásfejlesztő Műhelyt Csíkszeredában Svella Adél, a Léda Tánctanoda alapítója és vezetője, valamint Görbe Kinga balettoktató.
2010. november 07., 19:512010. november 07., 19:51
2010. november 08., 20:102010. november 08., 20:10
Fotó: Görbe Csaba
A november 5. és 7. között zajló, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala által támogatott rendezvényt elsősorban a tanoda növendékeinek szervezték, de „külsős” résztvevők is voltak, amatőrök, félprofik és profik, összesen harminc diák és felnőtt. A cél az volt, hogy a résztvevők a klasszikus baletten kívül más táncstílussal és más pedagógiai módszerekkel is megismerkedhessenek, hogy legyen alkalmuk más tanárokkal is dolgozni.
Fotó: Görbe Csaba
Kolozsvárról érkeztek az oktatók, Baksai Olga nyugalmazott balerina a karaktertáncokkal, Jakab Melinda táncos-koreográfus pedig a kortárs balettel ismertette meg a résztvevőket.
„Egy régi álmom vált valóra azzal, hogy ezt a mozgásfejlesztő műhelyt, workshopot most meg tudtuk szervezni. Eredetileg egy hetesre terveztük, az anyagi keret miatt viszont három napra kellett szűkítenünk. A kicsik (6–10 évesek) napi három órát dolgoztak, a nagyok napi négyet (14–28 évesek), délelőtt és délután is jöttek órára, kicsit fárasztó is volt a gyerekeknek. Szerettük volna, hogy tanítványaink, akik igazából klasszikusbalett-alapot tanulnak, szakmabeliektől tanuljanak karaktertáncokat és kortárs balettet” – mondta el Svella Adél.
Fotó: Görbe Csaba
Jakab Melinda tíz éve oktat kortárs táncot – ezzel párhuzamosan klasszikus balerina is –, színészeket, táncosokat, amatőröket is tanított az évek során. Elmondása szerint a kortárs táncban az a szép, hogy nemcsak profiknak szól, hanem mindenkinek. „Ez egy önismeret, egy olyan világ, amelyben megismered magadat, a korlátaidat, a testedet, megszólal az éned, ami a klasszikus balettben kevésbé történik meg. Három nap alatt megpróbáltam a kortárs táncot megismertetni, és bár nagyon kevés volt az idő, sok mindent sikerült átadnom, nagyon meg vagyok elégedve. Mind a két korosztály, a kisebb tizenéves gyerekek és az úgymond felnőttek is nagyon jól fogadták.”
Fotó: Görbe Csaba
A karaktertánc azoknak a nemzeti, népi táncoknak a gyűjtőfogalma, amelyek a romantikus balettekben drámai szerepet kaptak, s azóta a balett mozdulatnyelvének önálló csoportját alkotják.
„A karaktertánc tanulásának elkezdésénél már meg kell legyen egy klasszikusbalett-alap. Nagyon kifejező kell legyen a megállás, a technika, ez egy komplex dolog, kicsit korai a tízéves gyerekeknek, mert ők még klasszikus alapon is kezdők. Ennek ellenére nagyon boldogan dolgoztam velük, mert látszott rajtuk, hogy nagyon figyelmesek és nagyon akarnak tanulni, ez sokat számít. Mindenből egy-egy kicsit kipróbáltunk: a zörgőkkel egy kicsi tarantellát, egy kicsi spanyol táncot, kínait, menüettet, polkát... Bár fárasztó volt, a három nap alatt rengeteget tanultak” – mesélte lelkesen Baksai Olga.
Vasárnap délután a Csíki Játékszín Stúdiótermében nyílt műhelymunka keretében mutatták be a résztvevők az érdeklődőknek az újonnan tanultakat.
A háromnapos eseménysorozaton néptáncosok, gazdálkodók, helyi lakosok és városi látogatók találkoznak, hogy együtt elevenítsék fel a régi idők kaszáló hangulatát.
Helikopterrel jött Székelyföldre pénteken Ion Țiriac, Románia legismertebb sport- és üzletembere, aki jégpályákat nézett meg, valamint az utánpótlás-jégkorongról is tárgyalt. Úgy tudjuk, hogy Zsögödben Lénárd András üzletemberrel is találkozott.
Fakivágásra készülnek Csíkszeredában, Hargita Megye Tanácsának székelye körül, az érintett szakaszon útlezárásra kell számítani július 14-én, hétfőn.
Tizenöt éve indult útjára a Kaszáló Kaláka, amely idén is háromnapos eseménysorozattal várja a kézi kaszálás, a népi hagyományok, a közösségi lét és az értékőrző szórakozás iránt érdeklődőket Csíkszentkirályra.
Az utolsó csomagokat is elpakolta kedden a Városi Művelődési Házból a Hargita Székely Néptáncszínház, ezzel befejeződött az együttes költözése. Csíkszeredában több intézmény is ideiglenes helyszínen folytatja a középületek felújítási munkálatai miatt.
Közös táncban csúcsosodott ki az Ezer Székely Leány Napja szombaton a csíksomlyói nyeregben. A rendezvényre a nagy hőség ellenére is sokan kilátogattak, ki gyalog, ki lovas szekérrel, ki népviseletben, ki anélkül.
Az elmúlt harminc év szakmai munkásságát ismerte el Csíkszereda önkormányzata András Mihálynak, a Hargita Székely Néptáncszínház vezetőjének. A Pro Urbe díjat szombaton adták át a csíksomlyói nyeregben.
Folyamatban van a szerkezetépítés a csíkszentkirályi tanuszodánál, amelynek alapozását tavaly ősszel kezdte el a kivitelező. A munkával jól haladnak, így tarthatónak tűnik a határidő, amelynek értelmében idén el kell készülnie a létesítménynek.
Elkezdődött szombaton reggel az Ezer Székely Leány Napja a találkozó első állomása a csíkszeredai Szabadság téren zajlott, ahol szép számban gyűltek össze a székely népviseletbe öltözött leányok és legények.
Szombaton ismét székelyruhás fiatalok serege népesíti be Csíkszerda főterét, illetve a somlyói nyerget. Az Ezer Székely Leány Napját először 1931. június 7-én tartották meg ugyanitt – nézzük, miként vezették fel, értékelték a korabeli sajtóban.
szóljon hozzá!