Felújítják a csíki régió legrégebbi székely kapuit

A napokban kezdték el Csíkszépvíz 1799-ben készült székely kapujának felújítását, a héten pedig Csíkszentgyörgyön is nekifognak a restaurálásnak. A műveletet a Kőlik Kulturális Egyesület és Hargita Megye Tanácsa támogatja – tudtuk meg az utóbbi intézménytől kapott sajtóközleményből.

Kicserélik az egyeskői menedékházat

A régi egyeskői menedékház mintájára új menedékházat készítettek Csíkszentdomokoson. Az elemeire bontott épületet a közeljövőben a helyszínre szállítják, addig még az omladozó régi várja a turistákat.

Kicserélik az egyeskői menedékházat
2010. június 02., szerda

Búcsú az iskolától

Csíkban pénteken kezdődnek el a ballagási ünnepségek – a térség középiskoláiból és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemről több százan ballagnak el a hétvégén, illetve az azt követő héten.

Búcsú az iskolától
Búcsú az iskolától
2010. június 02., szerda

Búcsú az iskolától

2010. június 02., szerda

Föld alatti konténerek és automata kerékpárkölcsönzők

A norvég hulladékgazdálkodásról tart előadást június 3-án este nyolc órától a Sapientia–EMTE kis aulájában Csonta László, a Zöld SzékelyFöld Egyesület elnöke.

Föld alatti konténerek és automata kerékpárkölcsönzők
2010. június 02., szerda

Kaszálók a globalizáció fenyegetettségében

A Pogány-havas Kistérségi Társulás által lebonyolított kaszálóvédelmi projekt részeként nemzetközi és helyi szakemberek részvételével tanácskozásra kerül sor Gyimesközéplok Borospatakán június 7–9. között. A konferencia alkalmából a walesi herceg is támogatói levelet küldött a szervezőknek.

Kaszálók a globalizáció fenyegetettségében
2010. június 01., kedd

Zsók Levente az Extasyban

A Godot Dumaszínház tagjaként az elmúlt egy évben főként a Comedy Centralon, a Rádiókabaréban nevettetett a csíkdánfalvi humorista. Ennek ellenére szívesen tesz eleget hazai felkéréseknek is, mint például szerda este a csíkszeredai Extasy klubban.

Zsók Levente az Extasyban
Zsók Levente az Extasyban
2010. június 01., kedd

Zsók Levente az Extasyban

2010. június 01., kedd

Pénznyelő ANL-lakások Tusnádfürdőn?

Kihasználtak, átvertek – erről panaszkodik néhány lakó azok közül, akik tavaly decemberben költözhettek be az újonnan épült tusnádfürdői ANL-tömbházba. Elmondásuk szerint az új fészek öröme rövid időn belül rémálommá változott.

Pénznyelő ANL-lakások Tusnádfürdőn?
2010. június 01., kedd

Elmarad a lelátó robbantása

Az előzetes hírekkel ellentétben mégis elmarad a csíkszeredai Stadion utcai futballpálya lelátójának felrobbantása.

Elmarad a lelátó robbantása
Elmarad a lelátó robbantása
2010. június 01., kedd

Elmarad a lelátó robbantása

2010. június 01., kedd

Két igazgatóval kevesebb lesz

Két igazgatósággal kevesebb lesz a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóságon.

Két igazgatóval kevesebb lesz
Két igazgatóval kevesebb lesz
2010. június 01., kedd

Két igazgatóval kevesebb lesz

2010. június 01., kedd

Biztosítva van a májusi fizetés

A felröppent hírek ellenére, nincs gond a májusi fizetésekkel, a tanfelügyelőség megkapta a szükséges kiegészítést, és probléma nélkül megkapják júniusban májusi fizetéseiket a Hargita megyei tanügyi alkalmazottak – jelentette be a Hargita Megyei Tanfelügyelőség vezetősége.

Biztosítva van a májusi fizetés
Biztosítva van a májusi fizetés
2010. június 01., kedd

Biztosítva van a májusi fizetés

2010. június 01., kedd

Rendben kezdődik az idegen nyelv szóbeli

A tanügyi sztrájk ellenére Hargita megyében rendben zajlik az érettségi idegen nyelv vizsgája – közölte Ferencz S. Alpár főtanfelügyelő. A vizsga keretében június 4-ig a szóbeli próba zajlik.

Rendben kezdődik az idegen nyelv szóbeli
Tusnád Marathon: az eredményeken túl a közösen megélt pillanatokról, a sportolás öröméről szól
Megnyitás

Tusnád Marathon: az eredményeken túl a közösen megélt pillanatokról, a sportolás öröméről szól

Több mint kétszázötven résztvevő nevezett szombaton a tizenötödik alkalommal megrendezett Tusnád Marathonra, amely mára közösségi és kulturális eseménnyé nőtte ki magát. Tusnádfürdő központjából rajtoltak, és a Szent Anna-tó partjáig szaladtak.

2010. június 01., kedd

Gyengül, de még tart a tanügyi sztrájk

Ferencz S. Alpár főtanfelügyelő arra kérte a hétfőn és kedden az országban a legmagasabb munkabeszüntetési szintet produkáló Hargita megyei pedagógusokat, hogy gondolják át a sztrájk melletti kitartást, ugyanis az országos adatok szerint a megyék többsége kihátrál mögülük.

Gyengül, de még tart a tanügyi sztrájk
2010. június 01., kedd

Nem mindenki vallotta be adóját

Május 17-én lejárt az adóbevallás határideje, viszont nem mindenki élt ennek jogával, a közpénzügyi hivatalnak kötelessége ezt jelezni az illetők felé, és ha szükséges bírságolnak – közölte Kedves Imre, a Hargita Megyei Közpénzügyi Hivatal vezérigazgatója.

Nem mindenki vallotta be adóját
Nem mindenki vallotta be adóját
2010. június 01., kedd

Nem mindenki vallotta be adóját

2010. június 01., kedd

Kedves Imre ismét vezérigazgató

A feljebbviteli és semmítőszék döntése szerint visszaállt a régi köztisztviselői státusz, ezáltal visszahelyezték funkcióba azokat a személyeket, akik a két évvel ezelőtti kormányrendelet értelmében vesztették el akkori pozícióikat. Kedves Imre így ismét vezérigazgatója a Hargita megyei pénzügynek.

Kedves Imre ismét vezérigazgató
Kedves Imre ismét vezérigazgató
2010. június 01., kedd

Kedves Imre ismét vezérigazgató

2010. június 01., kedd

Vadkender-fogás Csíkszeredában

Kábítószer birtoklás és -kereskedelem megalapozott gyanújával folyik kivizsgálás néhány csíkszeredai fiatal ellen. Rajtaütöttek egy 24 éves fiatalemberen, aki a gyanú szerint egy kisebbfajta drogkereskedői hálózatot működtetett a városban. A rajtaütésről videófelvétel is készült.

Vadkender-fogás Csíkszeredában
Vadkender-fogás Csíkszeredában
2010. június 01., kedd

Vadkender-fogás Csíkszeredában

2010. június 01., kedd

Előadás a csíkszeredai városházán

Az erdélyi közigazgatás története címmel tartanak előadást június 3-án, csütörtökön 18 órától a csíkszeredai polgármesteri hivatal gyűléstermében.

Előadás a csíkszeredai városházán
2010. május 31., hétfő

Új arculatot kapott Csíkmenaság központja

Végéhez közeledik Csíkmenaság központjának teljes átalakítása. Ennek mozzanataként került helyére a napokban az a világháborús emlékmű, amelyet a magyarországi Felcsút testvértelepülés közreműködésével sikerült elkészíteni. Az alkotást egyébként július végén avatják, addig is az ennek helyet adó parkban végzik az utolsó simításokat.

Új arculatot kapott Csíkmenaság központja
2010. május 31., hétfő

Gyermeknapi programkavalkád Csíkszeredában

Számos programmal: játékokkal, kézműveskedéssel, tájékozódási versennyel, előadásokkal várják a legkisebbeket június 1-jén Csíkszeredában. Ezekből készítettünk összeállítást.

Gyermeknapi programkavalkád Csíkszeredában

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye