X. Jubileumi Tanulmányi Napok az egyház társadalmi tanításáról címmel tartottak egész napos előadás-sorozatot pénteken Csíksomlyón, a megyei tanács multifunkcionális központjában.
Első videoklipjét mutatta be a Role zenekar pénteken, Ady Endre halálának 93. évfordulóján. Az időpontválasztás nem véletlen, hisz a költő Az ágyam hívogat című versének megzenésített változatát hallhatjuk.
Könyvbemutatóval, koncertekkel, turnékkal, új honlappal, videoklip-bemutatókkal, emlékkiállítással, szavalóversennyel, ovi-bulival, Role-táborral és óriási évfordulós koncerttel ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Role zenekar – a 25 év – 25 esemény című rendezvénysorozat keretében.
Megjelent az előkészítő és első osztályokba való beiratkozás naptára és módszertana. A szülők március 5-től négy szakaszban írathatják be gyermekeiket az iskolába.
Régi álmunk az iskolabusz – hangzott el azon alcsíki iskolaigazgatók részéről, akik a napokban átvehették a gyerekek szállítására alkalmas járműveket.
Ünnepélyes keretek között energetikai tanúsítványokat és okleveleket adtak át Csíkszeredában csütörtökön a városházán az illetékes lakószövetségek képviselőinek, akik aktív szerepet vállaltak a tömbházak hőrehabilitációjában és azok arculati megújításában.
A Pál Aukciósház és Galériában február közepéig tekinthető meg a Transylvanian Art Group kiállítása. A hétköznaponként, illetve szombaton 10 és 18 óra között látogatható galériában Csillag Istvánt, valamint Vorzsák Gyulát, a TAG vezetőit kértük fel, hogy a tárlatot ismertessék.
Ingyenes írtánc-kurzust tartanak Csíkszeredában január 28-án és 29-én. A nemrég alakult Tír na nÓg írtánc-csoport szervezésében sorra kerülő oktatásra várnak minden érdeklődőt, kortól és nemtől függetlenül.
Akár a kilencven százalékot is meghaladhatja azoknak a pályázatoknak az aránya, amelyeket támogathatónak nyilvánítottak a félig önellátó gazdaságok számára kiírt finanszírozás során. Az Országos Vidékfejlesztési Program 141-es intézkedése keretében letett pályázatokra a napokban hirdettek eredményt.
Döntsünk közösen! címmel közösségi tanácskozásra hívja az erdélyi magyarságot az EMNP Csíkban is. A régióban 35 ezer kérdőívet osztanak ki, minden családhoz eljuttatnak egy-egy példányt. Erdély-szerte négyszázezer családot keresnek fel.
Egyre több szülő dönt az interneten olvasott információk alapján, hogy nem adatják be gyermeküknek a kötelező védőoltásokat. A szakemberek szerint ez veszélyes, a védőoltásokat pedig – bár számos botrány is megingatta a bizalmat irántuk – továbbra is ajánlják.
Üdítően friss, krémesen lágy – ez a cukkini krémleves a nyár zöldfűszeres lelke egy tányérban. Egy leheletnyi citromfű, bazsalikom és petrezselyem fonódik össze a selymesen turmixolt zöldségekkel, míg a pirított magok ropogása és a buggyantott tojás tesz emlékezetessé minden kanalat. Könnyű, tápláló, mégis izgalmas: a hétvégi ebéd vagy egy elegáns vacsora tökéletes nyitánya.
Közös projektet indított Discovery Iskola néven a több csatornát működtető Discovery Networks és az oktatási minisztérium. A projekt kísérleti szakaszába két csíkszeredai iskola kapcsolódott be.
Szombaton száll versenybe Dancs Annamari az Eurovíziós Dalverseny magyarországi elődöntőjében, a zsűri ugyanis beválogatta dalát abba a húsz versenydalba, amelynek esélye van Magyarországot képviselni a nemzetközi Eurovíziós Dalversenyen. A sepsiszentgyörgyi énekesnőre Erdélyből is lehet majd szavazni.
Tizennégy Hargita megyei sípálya hórétegének vastagságát mérte meg a megyei hegyimentő közszolgálat. Kiderült, hogy a bucsini Havas pályán a legvastagabb – 130 centiméteres – a hóréteg.
Az ország több vidékén, főleg a keleti és a déli részeken tombol a tél, a közlekedés akadozik. Hargita megyében az időjárás nem okozott különösebb problémát, a segélyhívások száma nem emelkedett, és az utak is járhatók.
A napokban megszervezett lakossági fórumok visszatérő témája volt a megszaporodott kóbor kutyák kérdése Csíkszeredában. Ezzel kapcsolatosan Orendi Évát, a kutyamenhely vezetőjét és Szőke Domokos alpolgármestert kérdeztük.
A honfoglalás kora címmel szerdán délután Csíkszeredában, a Hargita Megyei Kulturális Központ Pinceklubjában dr. Hidán Csaba László történész, a honfoglalás korának szakértője tartott korhű ruha- és fegyverbemutatóval egybekötött előadást.
Szerdán délután a csíkszeredai Segítő Mária Gimnázium dísztermében tartották az idei év első Őrangyal-találkozóját, amit a farsang jegyében szerveztek meg.