Egy humorral megáldott-megvert ember

– Sajátos stílusú, rendhagyó, sokszínű intellektuális humor. Mit kell tudni Sándor Györgyről?

– Reggeli előtt ismerkedtünk meg azzal a pincérrel, aki ebben a székelyudvarhelyi panzióban kiszolgál minket. Szó szót követ, 49 éves ember... Kérdezem tőle, ha Csíksomlyón szakad az eső, akkor mindenképp vágjunk-e neki? Mert azt mondják, hogy cuppog a sár, gumicsizmában lehet csak menni, és mi nem hoztunk ilyet. Erre ő azt mondja, hogy hát azt nem szabad kihagyni, mert ott négy-ötszázezer magyar jön össze – és közben, ahogy besüt a nap, azt látom, hogy egyre jobban fénylik a szeme, majd elfordul, a pultnál levő szárított paprikákhoz megy, és a könnyeivel küszködik. Odamegyek, megölelem. Előtte mondtam neki, hogy interjú lesz, erre ő: akkor kikapcsolom a zenét, a gépeket, hogy ne zúgjon neked semmi (pedig csak most ismerkedtünk meg). Mondom jó, még azt is tedd, hogy ne vegyél lélegzetet, és állítsátok le kint a forgalmat. Ezen jól elneveti magát. Tehát a sírás és a nevetés...

Én humoralistának vallom magam, aki a humorommal moralizálok is. Többfajta jelzőt aggattak már rám, egyik sem stimmel, meg mindegyik is. Mondják rám, hogy tréfamisszionárius vagyok. Viccvátesz. Kabaré hittérítő. Mókanomádoló. A hitetlenség korának nevettetője. Röhögtető prédikátor. Nemcsak ez vagyok, de ez is.

– Jászai Mari-díj (1988), a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti-, majd középkeresztje (1994, 2009), Karinthy-gyűrű (2003), Kossuth-díj (2011)...

– Én nagyon megbecsült és tisztelt ember vagyok. Még a Gyurcsány idejében a középkeresztet vettem át a parlamentben, amikor a legnagyobb keresztet a csillagokkal Kányádi. Tavaly pedig megkaptam a Kossuth-díjat. Ez a legnagyobb díj, és ebben a műfajban csak a Hofi Géza volt Kossuth-díjas. Én egy kicsit jobboldalinak számítok, a Népszabadság pedig behatárolhatóan baloldali és liberális, és ott egy Friss Róbert nevezetű ember, de mások is leírták, hogy a hatvanas évek két zsenit adott a magyar kultúrának: Hofi Gézát és Sándor Györgyöt. Egymástól teljesen különbözőek, Hofi a tömegnek dolgozott és közérthető volt, Sándor pedig az értelmiségnek.

– Mire számíthat a közönség?

– Nagyon várom itt a körutam alatt, hogy a Karinthy Frigyesen fölnőtt, Örkényt szerető irodalmi humorra is fogékony közönség eljöjjön. A műsorom úgy épül föl nagyjából, hogy mindent elkövetek az első háromnegyed órában, hogy könnyesre megnevettessem – Uram bocsá\' megröhögtessem – a közönséget, aztán pedig szívhez szólóan szeretnék valamit még mondani, és ugyanúgy megküzdök majd azért, hogy ha megnevettettem a közönséget, és esetleg még a könnye is kibuggyan, akkor ugyanúgy a meghatódottságtól is könnyezzen. Tehát az óriási eredmény a lelki intelligenciájától függ, hogy egy humorral megáldott-megvert embertől elfogadja a komolyságot is, és ha ő érdemben beszél, szívhez szólóan, akkor megszívleli azt. Mert a mindenkori előadónak – de minden téren az embereknek, ha társaikkal érintkeznek – az a becsvágya, hogy a közönség kicsit másként menjen el, mint ahogy érkezett.

– Hogyan készült erre az erdélyi turnéra?

– Minden humor és minden igazság egy kicsit sarkít, mert többfelé meg lehet közelíteni. Én nem hiszem, hogy az igazság a birtokomban van, és hogy jogomban van kinyilatkoztatni, ex cathedra kijelenteni dolgokat és ellentmondást-nemtűrően. Persze, hiszek az igazamban, próbálom, keresem. A vendéglátóim felajánlották, hogy még a marosvásárhelyi első fellépésem előtt fölkészítenek engem Erdélyből. Mondtam, hogy most ne, egy kicsit hadd ugorjak neki az elsőnek, és hadd hozzam azt, illetve mondjam, amit gondolok. Én nem aktuálpolitizálok, annyira nem, hogy évtizedekig rabja voltam az újságoknak, mindenevő voltam, tehát az ellenvéleményeket is elolvastam, de most egy ideje föllélegeztem, és abbahagytam az újságolvasást. Tudom, hogy ez struccpolitika, de a 75. életévemben vagyok, és a politikát egy negyed- vagy ötödrangú dolognak tartom, a politikusok zömét megélhetési politikusoknak, a hatalom természetrajza idegen számomra.

Azért jöttem Erdélybe, hogy jól érezzem magam. Én nagyon szeretem az életet. A pillanatban élek nem a pillanatnak, éppen ezért nem szeretem a tiszavirág életű percemberek politizálgatásait, hogy egyáltalán neveket kell megjegyezni és lelkesedni kell. Nem jó, nem jó. József Attilával zárom, aki azt mondja az Eszméletben: „Hallottam sírni a vasat,/ hallottam az esőt nevetni./Láttam, hogy a múlt meghasadt/s csak képzetet lehet feledni;/ s hogy nem tudok mást, mint szeretni, / görnyedve terheim alatt - /minek is kell fegyvert veretni / belőled, arany öntudat!” Mindenkit tisztelettel, szeretettel várok az estjeimre, ígérem, hogy 98 százalékban a saját magam által írt szövegeimet mondom, és ezekben zömében jókedvre derítés, nevettetés, jó érzés, jó hangulat elérése a célom. De ez társasjáték, ki vagyok szolgáltatva, védtelen vagyok, csak a jóakaratú emberekre tudok hagyatkozni.