Húsvét előtt kezdődik a tavaszi nagytakarítás

Csíkszeredában húsvét előtt, nagyhéten megkezdődik az általános tavaszi nagytakarítás a polgármesteri hivatal szervezésében. Lomtalanításra is lehetőség lesz, a kiselejtezett tárgyakat díjmentesen elszállítják.

Térfigyelő rendszert telepítenének Csíkszentkirályon

A közbiztonság javítása érdekében térfigyelő rendszert építenének ki Csíkszentkirályon. Az elképzelések szerint a kamerák egyelőre a település bejáratait vagy a község legfontosabb útkereszteződését figyelnék.

2013. március 19., kedd

Közel háromezer diák vizsgázik

Elkezdődött kedden délben a nyolcadikos diákok záróvizsgájának, az országos felmérésnek a megyei szintű próbavizsgája. Hargita megyében közel háromezer diák méri fel tudását, és tapasztalja meg a vizsgakörülményeket a napokban.

Közel háromezer diák vizsgázik
Közel háromezer diák vizsgázik
2013. március 19., kedd

Közel háromezer diák vizsgázik

2013. március 19., kedd

Kertésznap Madarason

Első alkalommal szerveznek kertésznapot Csíkmadarason. A rendezvényt a helyi kultúrotthonban tartják szombaton 10 és 17 óra között.

Kertésznap Madarason
Kertésznap Madarason
2013. március 19., kedd

Kertésznap Madarason

2013. március 19., kedd

MINTA-szervezet alakult

Megalakult a Magyar Ifjúsági Nemzeti Tanács (MINTA) csíkszeredai szervezete. A hétfő esti gyűlésen a jelenlévők Szabó Vilmost választották a csíkszeredai szervezet elnökévé.

MINTA-szervezet alakult
MINTA-szervezet alakult
2013. március 19., kedd

MINTA-szervezet alakult

2013. március 18., hétfő

Nagy Pál-emlékkiállítás nyílt Csíkszeredában

A Pál Aukciósház és Galériában hétfőn este Nagy Pálnak, az erdélyi képzőművészet kiemelkedő alakjának a műveiből nyílt kiállítás.

Nagy Pál-emlékkiállítás nyílt Csíkszeredában
2013. március 18., hétfő

Kortárs Attitűdök Csíkszeredában

A hatodik alkalommal megrendezésre kerülő, Atitudini Contemporane elnevezésű vándorkiállítás első állomásaként hétfő délután Csíkszeredában nyílt meg a negyven romániai képzőművész hetven alkotását felvonultató tárlat.

Kortárs Attitűdök Csíkszeredában
Kortárs Attitűdök Csíkszeredában
2013. március 18., hétfő

Kortárs Attitűdök Csíkszeredában

2013. március 18., hétfő

Ismét letépték a magyar zászlót

Szombatra virradó éjszaka letépte a csíkszeredai Hunguest Hotel Fenyő előtt lévő magyar zászlót egy járókelő. Bő egy hónap leforgása alatt immár második alkalommal történt meg az incidens, amelyet ezúttal is rögzített a szálloda biztonsági kamerája.

Ismét letépték a magyar zászlót
Ismét letépték a magyar zászlót
2013. március 18., hétfő

Ismét letépték a magyar zászlót

2013. március 18., hétfő

Súlyos testi sértés és öngyilkosság is történt

Az elmúlt heti mentős összesítés szerint még mindig sok a lázas, tüdőgyulladásos beteg, ugyanakkor súlyos testi sértés, közúti balesetek és öngyilkosság is történt.

Súlyos testi sértés és öngyilkosság is történt
2013. március 18., hétfő

Előkészítő osztály: változik a beiratkozás módja

Közzétette az oktatási tárca az előkészítő osztályokba történő beiratkozás módszertanának tervezetét. A beiratkozási időszak április másodikán kezdődik, két szakaszban történik, és idén már telefonos bejelentkezés alapján is megejthető.

Előkészítő osztály: változik a beiratkozás módja
2013. március 18., hétfő

Megnézhetik iskolájukat a jövendőbeli diákok

Nyílt napokat szerveznek azokban az tanintézményekben, amelyek előkészítő osztályt indítanak következő tanévtől.

Megnézhetik iskolájukat a jövendőbeli diákok
2013. március 18., hétfő

Lezárják a Szív utca egy szakaszát

Hamarosan véglegesen lezárják Csíkszeredában a Szív utcának a Millenniumi-templom előtti szakaszát, amely a római katolikus egyház tulajdona.

Lezárják a Szív utca egy szakaszát
Lezárják a Szív utca egy szakaszát
2013. március 18., hétfő

Lezárják a Szív utca egy szakaszát

2013. március 18., hétfő

Útlezárás Csíkszereda központjában

Kedd reggeltől érvénybe lép az útlezárás a megyeszékhely központjában, a Szakszervezetek Művelődési Háza és a közeli tömbházsor közti, Kodak-sorként ismert útszakaszon, a Szabadság tér és az épülő parkoló között.

Útlezárás Csíkszereda központjában
Útlezárás Csíkszereda központjában
2013. március 18., hétfő

Útlezárás Csíkszereda központjában

2013. március 18., hétfő

Ócskavasat kerestek, szemetet hagytak

Szemét, feltúrt terület, nagy gödrök – így néz ki most Csíkszeredában a vasúti felüljáróhoz közeli terület, ahol több mint egy hétig ócskavasat ástak ki az erre vállalkozók.

Ócskavasat kerestek, szemetet hagytak
Ócskavasat kerestek, szemetet hagytak
2013. március 18., hétfő

Ócskavasat kerestek, szemetet hagytak

2013. március 18., hétfő

Roncsprogram, talán áprilistól

Mind a környezetvédelmi miniszter, mind a Környezetvédelmi Alap elnöke úgy nyilatkozott, hogy jövő hónapban elindulhat az idei roncsprogram. Az elmúlt évekhez képest lényeges változás lehet, hogy ezúttal egy értékjegy 6600 lejt érhet majd.

Roncsprogram, talán áprilistól
Roncsprogram, talán áprilistól
2013. március 18., hétfő

Roncsprogram, talán áprilistól

2013. március 18., hétfő

Fokozzák az állat-egészségügyi ellenőrzéseket

A szokásos, állandó ellenőrzések mellett fokozott figyelemmel vizsgálódnak a Hargita Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság munkatársai a húsvét előtti időszakban, a rendőrség segítségével az utakon is ellenőrzik a hússzállítókat.

Fokozzák az állat-egészségügyi ellenőrzéseket
2013. március 17., vasárnap

Egyházi énekek a ceglédi leánykar előadásában

A ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium Leánykara 1996 óta rendszeres vendége Csíkszeredának, mindig kiváló előadásokkal színesíti a március 15-ei ünnepségeket. Szombaton este a Szent Kereszt Plébániatemplomban tartottak hangversenyt.

Egyházi énekek a ceglédi leánykar előadásában
2013. március 17., vasárnap

VI. Kortárs Attitűdök

Csíkszereda a VI. Kortárs Attitűdök (Atitudini Contemporane) országos képzőművészeti tárlat
 első állomása.

VI. Kortárs Attitűdök
VI. Kortárs Attitűdök
2013. március 17., vasárnap

VI. Kortárs Attitűdök

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye