A megyebeli iskolák, óvodák által meghirdetett állások betöltésére szerveztek újabb elosztást hétfőn délelőtt Csíkszeredában.
Civil kezdeményezésre, Plusz egy ceruza elnevezéssel adománygyűjtő akció indult Csíkszeredában. A kezdeményezők arra kérik a szülőket, hogy ha tehetik, az iskolakezdési bevásárláskor a rászoruló gyermekek számára is vegyenek egy-egy iskolai kelléket.
Különkiadással jelentkezik a Csíki Anyák Egyesülete által szervezett Szülők iskolája előadássorozat.
Gyereknek és szülőnek egyaránt esemény az iskolakezdés, az erre való készülődés, a vakációs feladatok befejezése, tolltartó, iskolatáska, füzetek és még megannyi tanszer beszerzése már elkezdődött.
Szeptember első vasárnapján délután megtelt hívekkel, papokkal és szerzetesekkel a csíksomlyói kisbazilika, innen kísérték utolsó útjára, a kegytemplom alatti kriptába P. Nagy Istvánt, Tarzíciusz atyát.
Súlyos sérüléseket szenvedett vasárnap délelőtt Tusnádfürdőn egy hatvan év körüli nő, akit az első információk szerint a saját kutyája harapott meg többször.
Nem kapta még meg a tavaly év végén sikeresen letett egészségügyi főasszisztensi vizsga nyomán járó béremelést a csíkszeredai kórház 94 alkalmazottja. A kórház vezetősége szerint a megyei önkormányzat jóváhagyására várnak az ügyben.
Rendkívüli ülésén vette át pénteken a Hargita megyei önkormányzat a tanfelügyelőségtől az 57 pszichopedagógusi állást – tájékoztatott Hargita Megye Tanácsának sajtóirodája.
Újabb elosztást szervez hétfőn délelőtt tíz órától a Hargita megyei tanintézetek által meghirdetett, továbbra is betöltetlen helyettesítői pedagógusi állásokra a Hargita Megyei Tanfelügyelőség.
Szeptember 15-étől október elsejéig kérelmezhetik a következő tanévben is igénybe vehető középiskolás ösztöndíjat (Bani de liceu) a diákok.
Alig több mint két év maradt a Csíkszeredában elképzelt biomasszás erőmű építésére. Ha 2016 végéig nem lesz működőképes, nem kaphat megújuló energia értékesítésére szóló bizonylatokat.

Csaknem tíz év alatt közel hétezer gazda részesült támogatásban, mintegy 120 nagyberuházás valósult meg, élelmiszer-feldolgozók, raktárak, szállodák épültek az erdélyi gazdaságfejlesztési program keretében.
A madéfalvi menedékházban táborozott szerdától szombatig a csíkszeredai Lux Aurumque kórus. Ezúttal egy eddig be nem mutatott kórusművet, Szalay Zoltán Áldás című szerzeményét is gyakorolták.
A közösség újjáteremtő erejéről beszélt Sajgó Balázs, a Caritas lelki igazgatója szombaton délelőtt a Zsögödben megszervezett Erdélyi Háló Találkozón. Előadásának témája megegyezett a találkozó központi gondolatával.
Teljesen fölöslegesek az eddigi büdösfürdői turizmusfejlesztő erőfeszítések, ha képtelenek vagyunk a megyei utat rendben tartani – hangsúlyozta Tánczos Barna szenátor pénteken, a frissen épült büdösfürdői információs iroda megnyitóján.
Tűz ütött ki péntek délután egy csíkszentkirályi portán, ahol egy csűr és istálló kapott lángra.
Múlt év óta havi 750 lejjel támogatja az állam a felsőfokú végzettséggel rendelkezők gyakornoki időre történő alkalmazását, Hargita megyében azonban még egy alkalmazó sem élt ezzel a lehetőséggel. Az ok egy még kedvezőbb állami támogatás.
Augusztus végén jártak le azok a koncessziós szerződések, amelyeket 1999-ben kötött meg az állatorvosokkal a Hargita Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság. Az új egyezségeket a következő napokban írhatják alá.
Valamikor még a mindennapi gazdálkodó élet szerves részét alkották a népi hiedelmek. Szent Mihály havának termés- és időjósló hiedelmei közül válogattunk.