Kamerák előtt éjjel-nappal

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Éjjel-nappali rendszámfelismerésre, 360 fokos forgásra képes kamerák figyelik folyamatosan Csíkszereda bejáratait és a város több pontját. Elég néhány kattintás, és jön az élő közelkép, azonosíthatók a járművek – működés közben tekintettük meg a rendszert, amely ebben az évben tovább bővül.

Kovács Attila

2014. szeptember 18., 09:592014. szeptember 18., 09:59

A meglévő tizenegy mellé újabb hét térfigyelő kamerát szerelnek fel és helyeznek működésbe idén Csíkszeredában. A város minden bejáratánál, a köztereken, de Hargitafürdőn is figyel és rögzít majd a rendszer.

Tavaly év végén már üzembe helyezték Csíkszereda három, nyugati, déli és északi bejáratánál a városvezetés által létrehozott térfigyelő rendszer első elemeit, az éjjel-nappali üzemmódban működő kamerákat. A városközpontba, valamint a Somlyó és Tavasz utcákba is jutott ezekből a képrögzítő eszközökből. A megyeszékhelyre érkező és onnan távozó gépjárműforgalom megfigyelését, a köztereken elkövetett rongálások megelőzését, bűnelkövetők azonosításával a rendőrség munkájának segítését teszi lehetővé a rendszer, amelynek felvételeit a polgármesteri hivatalban rögzítik.

Ellenőrizhető mozgások

Egy megfelelő szoftverrel ellátott számítógép képernyőjén néhány kattintással jelennek meg együtt vagy külön-külön a kamerák képei – mutatta meg a rendszert kezelő Csiszér András informatikus, a polgármesteri hivatal munkatársa. A rendszámfelismerő szoftvernek köszönhetően elég egy adott időintervallum vagy egy rendszám beírása, máris megjelenik akár a videoanyagból kiválasztott kép vagy az információ, hogy az adott jármű mikor járt a kamera látószögében.

A Sapientia Egyetem mellett, a központi park közelében felszerelt berendezés a promenádról, a Majláth Gusztáv Károly térről készít nagy felbontású, jó minőségű felvételeket, szükség szerint rá is közelítve egy-egy helyre. A nagy látószögű kamerák egyébként 360 fokos forgásra képesek, erről a két romatelepi, a Tavasz utcai vagy a Somlyó utcai felvételeket nézve is meggyőződhettünk. Tavaly 27 ezer 800 eurót költött, idén 14 ezret fordít a város a térfigyelő rendszer eszközbeszerzéseire, ez nemcsak a kamerákat, hanem a szoftvereket, a kommunikáció biztosítását is jelenti.

A rendőrség munkáját segíti

A felvételeket az érvényben levő megállapodás alapján a rendőrség rendelkezésé bocsátják – közölte Csiszér András. Mint elmondta, nemcsak közlekedési kihágások, hanem bűnügyek esetében is többször igényelték a hatóságok a kamerák felvételeit, amelyeket harminc napig tárolnak. Előfordult, hogy a Brassó felőli városbejárat közelében kisebb baleset történt, amelynek elkövetője elhajtott a helyszínről. A rendszer segítségével viszont azonosíthatóvá vált. Kérdésünkre Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség szóvivője megerősítette, a rendőrség munkáját sok esetben megkönnyítették a felvételek, bűnelkövetők azonosításában is segítettek. „Örülünk minden ilyen segítségnek, amely operatív módon járul hozzá a nyomozati munkához” – fogalmazott a szóvivő.

Újabb helyszínekre jutnak el

A meglévő 11 mellé idén újabb 7 képrögzítő eszközt szerelnek fel. A felújított közterek, a város központja, az elvégzett beruházások felügyelete az elsődleges a városon belüli rendszerfejlesztés szempontjából – tudtuk meg a szakembertől. Így a bővítés nemcsak a megyeszékhely keleti, Csíkszentlélek felőli kijáratához kerülő újabb kamerákat jelenti, ahol ezek még hiányoznak, hanem a hargitafürdői mofetta, a taplocai borvízforrás, illetve a dendrológiai park néven ismert terület környékét is figyelni fogják. A Szabadság tér Kossuth Lajos utca felőli részén is lesz egy kamera, akárcsak a Majláth Gusztáv Károly téren, a Tulipán Áruház közelében. Ezzel áttekinthetővé válnak a felújított közterek, akárcsak a Petőfi Sándor utca nagy része. Egy mobil kamera is rendelkezésre áll majd, amelyet a városban történő nagyobb beruházások követésére használnak, ezt szükség szerint bárhol fel lehet szerelni áramellátást biztosító oszlopra – tudtuk meg.

Diszpécserközpont egyelőre nem lesz

A térfigyelő rendszer eszközei által készített felvételeket nem követik folyamatosan, csak szükség esetén, utólag nézik meg ezeket. Az állandó követéshez diszpécserközpontra lenne szükség, és személyzetre, mint például Marosvásárhelyen, de ezzel egyelőre várnak, főként anyagi okok miatt – tájékoztatott Csiszér. A rendőrség decentralizációjának megvalósulása vagy a helyi rendőrség esetleges megalakítása esetén ez már elérhető közelségbe kerülhet. A városnak nyilván még nagyon sok része van, ahol belátható időn belül nem lesznek kamerák, de a rendszer fejlesztése folytatódik  – tette hozzá. Szerinte Csíkszeredában a bővítés után működő 18 kamera a marosvásárhelyi 25 hasonlóhoz viszonyítva jó aránynak számít.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Új helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín a felújítás idején

Felújítás miatt ideiglenesen más helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín: a nagyszínpad a Művészetek Házába költözik, a kamaradarabok pedig alternatív terekben lesznek láthatók.

Új helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín a felújítás idején
2025. szeptember 10., szerda

2027 végére nyerheti el felújított formáját a csíkszeredai Fodor Sándor park

Kevesebb pénz számolható el a Fodor Sándor park felújítására, mint kezdetben tervezték, így a beruházás 11,5 millió lejes becsült értékéből mindössze 5,4 millió lejt biztosít a központi fejlesztési régió, a többit a városnak kell állnia.

2027 végére nyerheti el felújított formáját a csíkszeredai Fodor Sándor park
2025. szeptember 10., szerda

Felborult egy autó, ketten megsérültek Tusnádfürdő közelében

Felborult egy személyautó Tusnádfürdő és Tusnád települések között az E578-as nemzetközi úton kedden délután. Két sérültet kórházba kellett szállítani.

Felborult egy autó, ketten megsérültek Tusnádfürdő közelében
2025. szeptember 10., szerda

Több utca felújítását kell befejezni Csíkszeredában

Több kisebb utca felújítása is folyamatban van Csíkszeredában, a munkálatokat idén tervezték befejezni, ám ez nem biztos, hogy minden esetben sikerülni fog. Az útfelújítások vezetékcserékkel is járnak, ez pedig lassítja a folyamatot.

Több utca felújítását kell befejezni Csíkszeredában
2025. szeptember 08., hétfő

„Csúcshideggel” indult a tanév Csíkban

Csíkszeredában volt a leghidegebb országszerte szeptember 8-ára virradóan. Még egyetlen ponton volt ugyanolyan hideg, mint Csíkban: az Omu-csúcson. Mindkét meteorológiai állomáson 4,8 Celsius-fokot mértek.

„Csúcshideggel” indult a tanév Csíkban
„Csúcshideggel” indult a tanév Csíkban
2025. szeptember 08., hétfő

„Csúcshideggel” indult a tanév Csíkban

2025. szeptember 04., csütörtök

Elkezdődött a csíkszentgyörgyi bölcsőde építése

Folyamatban az alapozás, elkezdődött Csíkszentgyörgyön a bölcsőde építése, amelyet a következő tanévtől már használatba szeretnének venni. Sokat kellett rá várni, de úgy tűnik, most már nem lesz több akadálya a beruházásnak.

Elkezdődött a csíkszentgyörgyi bölcsőde építése
2025. szeptember 04., csütörtök

Ittas és jogosítvány nélküli sofőrt is lekapcsoltak a rendőrök

Több közúti szabályszegést is feltártak szerdán a Hargita megyei rendőrök. Csíkrákoson és Salamáson is tetten értek kihágást elkövetőket.

Ittas és jogosítvány nélküli sofőrt is lekapcsoltak a rendőrök
2025. szeptember 03., szerda

Eltűnt egy gyergyószentmiklósi lány

Eltűnt egy gyergyószentmiklósi fiatalkorú lány kedden, megtalálásában segítséget kér a rendőrség.

Eltűnt egy gyergyószentmiklósi lány
Eltűnt egy gyergyószentmiklósi lány
2025. szeptember 03., szerda

Eltűnt egy gyergyószentmiklósi lány

2025. szeptember 01., hétfő

Késelés Madéfalván, egy férfi meghalt

Késelésig fajult egy konfliktus vasárnap éjjel Madéfalván, a 44 éves áldozatot kórházba vitték, ám az orvosok erőfeszítései ellenére a férfi hétfőn életét vesztette – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.

Késelés Madéfalván, egy férfi meghalt
Késelés Madéfalván, egy férfi meghalt
2025. szeptember 01., hétfő

Késelés Madéfalván, egy férfi meghalt

2025. szeptember 01., hétfő

Körforgalmakat szeretnének kialakítani Csíkszentkirályon

Két útkereszteződésben is körforgalmat szeretne kialakítani a csíkszentkirályi önkormányzat, hogy biztonságosabb legyen az autós közlekedés, csakhogy egyik esetben az országos útügy, a másikban pedig a Hargita Megyei Tanács az illetékes.

Körforgalmakat szeretnének kialakítani Csíkszentkirályon