Új köntösben a CSIT

Az idei Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT) egy teljesen új kínálat – vallják a szervezők. Bevallásuk szerint érezhető benne a régi CSIT, illetve az Erdélyi Madrid is. „A tavaly sokakban sok minden megváltozott. Idén még többre számíthatsz. Megváltozott emberekkel találkozol, és te magad is meg fogsz változni sok mindenben” – olvasható az eseményt beharangozó internetes honlapon.

Rédai Botond

2012. július 31., 17:502012. július 31., 17:50

2012. július 31., 18:322012. július 31., 18:32

Idén egyetlen közös nagytábort szerveznek a Gyulafehérvári Főegyházmegyében a fiatalok számára, miután korábban sikerült közös nevezőre jutniuk a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozót és az Erdélyi Madridot megrendezőknek. Így a találkozó szervezői a Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség, a csíksomlyói plébánia, a Mária Rádió, a Mária Út Egyesület, illetve a Keresztirány Ifjúsági Szolgálat.

A szervezők tervei szerint idén mintegy ezer résztvevője lesz a rendezvénynek, amely, az eddigi hagyományoktól eltérően, három nap helyett egy egész hétig tart. A CSIT augusztus 13-án kezdődik egy kétnapos gyalogos zarándoklattal a Mária-úton. A fiatalok zarándokcsoportokba tömörülve több településről indulnak Csíksomlyóra (Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Gyimesbükk, Mikóújfalu, Kászon), és a kedd esti ünnepi nyitó szentmisére érnek célba. A résztvevők a dévai Szent Ferenc Alapítvány csíksomlyói otthonában kapnak szállást, emellett sátorhelyek is lesznek.       
                                                           
A szervezők ígérete szerint a találkozó egész héten komoly lelki programokkal zajlik, és szombaton, augusztus 18-án ér véget. A tábor témája egyébként kapcsolódik a főegyházmegye pasztorális tervéhez, vagyis a misszió jegyében tartják az előadásokat, ezzel együtt sok, fiataloknak szóló program is lesz. Bővebb információk a csitinfo.ro honlapon olvashatók. A találkozóval kapcsolatos újdonság, hogy a jelentkezési határidőt augusztus 5-ig meghosszabbították. Az űrlapot az említett honlapon lehet kitölteni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Hirdetés
2026. augusztus 27., csütörtök

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi

Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi
2026. augusztus 27., csütörtök

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására

Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására
2026. augusztus 26., szerda

Szeptember közepén áll helyre a vonatközlekedés, elkészül a híd

Noha a csatószegi új vasúti híd már a helyére került, az Újtusnád és Csíkszentsimon közötti vasútvonalon a vágányzár az eredeti határidőig, szeptember 16-ig biztosan tart. Addig továbbra is autóbuszok szállítják az utasokat Csíkszereda és Újtusnád között.

Szeptember közepén áll helyre a vonatközlekedés, elkészül a híd
Hirdetés