Természetjárók találkoznak Szépvízen

Az Erdélyi Kárpát-Egyesület csíkszéki szakosztálya szervezi idén az egyesület országos vándortáborát. A Kárpát-medence egyik legnagyobb turistarendezvényére július 29. és augusztus 4. között huszonkettedik alkalommal kerül sor, ezúttal Szépvízen.

Péter Beáta

2013. július 14., 18:332013. július 14., 18:33

2013. július 15., 13:592013. július 15., 13:59


Az EKE Országos Vándortábora évente 1200–1400 természetjárónak ad lehetőséget Erdély egy-egy tájegységének alaposabb megismerésére. „Nagy izgalommal, örömmel és lelkesedéssel fogtunk neki a soron következő vándortábor megszervezésének, bizton mondhatjuk, hogy fiatal osztályunk eddigi legnagyobb próbatételének nézünk elébe. Hosszas keresgélés után, figyelembe véve a térség adottságait, a XXII. Vándortábor helyszínéül a Szépvíz közelében található Kishavas Panzió környékét választottuk” – áll a tábor beharangozójában. A szervezők a tábor résztvevőinek elsősorban a Csíki-havasokat, az Ezeréves határ környékét szeretnék bemutatni. A honismereti túrákon a környék látványosságait, Közép- és Felcsík, valamint a gyimesi települések földrajzi, kulturális, történelmi és turisztikai értékeit ismerhetik meg a táborozók.

„Huszonöt túratervet készítettünk, reméljük, ezek között mindenki megtalálja a kedvére valót, hisz lesznek rövid, közepes, nehéz, kerékpáros, szekeres, fotós és csillagász túráink, amelyek neves helyeket, történelmi útvonalakat mutatnak majd be. Aki akarja, kipróbálhatja magát egy régészeti gyalogtúra keretében, valamint a sziklák szerelmeseinek egy zergepárkánytúrával is kedveskedünk. A kínálati palettán lesz többek között Csíksomlyó, az ezeréves határ, a Szellő-tető, az Egyeskő, a teljes Csíki-havasok gerince, de akár Sebő Ödön nyomába is eredhetünk a Tarkő-hegységben. És ha már ezeréves határ, akkor hadd tekintsünk be egy kicsit a történelmi múltba, a csángók, a kalibák világába. Felkereshetjük az Árpád-vonal berobbantott bunkereit, lőállásait, kanyaroghatunk a lövészárkokban, megtekinthetjük a még fennmaradt határköveket, amelyek valamilyen csoda folytán túlélték társaik szisztematikus rombolását a kommunizmus idején” – ajánlják a szervezők. A CSEKE tagjai a jövő turistanemzedékéről sem feledkeztek meg, számukra tábori óvodát működtetnek majd, ugyanakkor ifjúsági, kisgyermekes és babatúrákat is tartanak, hogy a kisebbek-nagyobbak a szüleikkel együtt tartalmasan tölthessék el az egy hetet. Esténként pedig előadások, vetítések, könyvbemutatók, táncházak várnak majd a táborozókra, mintegy kiegészítve a nappali tevékenységeket.  

„Szeretnénk, ha a tábor résztvevői jól éreznék magukat, és hírét vinnék a vidék szépségének, a székely jókedvnek és vendéglátásnak. Várjuk a túratársakat, természetkedvelőket az újabb nagy turistatalálkozóra. Legyünk együtt újra, hisz az élet savát-borsát a találkozások, a közös együttlétek adják. Fedezzük fel a Teremtő keze művét, a természet és az ember formálta táj szépségeit. Töltődjünk fel ezekből a mindennapokra.”

Bővebb tájékoztatás a túrákról, a szállásról, illetve online regisztráció az egyesület honlapján.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei