Portugál: több szálon futó történet a Csíki Játékszínnél

Portugál: több szálon futó történet a Csíki Játékszínnél

Fotó: Gecse Noémi

Egressy Zoltán Portugál című darabját tűzte műsorára március végére az évad harmadik nagyszínpadi bemutatójaként a Csíki Játékszín. Az előadást Victor Ioan Frunză rendezi, akivel a Portugálban megmutatott világról beszélgettünk.

Péter Beáta

2017. március 10., 13:362017. március 10., 13:36

2017. március 10., 13:452017. március 10., 13:45

– Nem először viszi színpadra Egressy Portugálját. Miért foglalkoztatja ennyire ez a mű?

– Két alkalommal állítottam színpadra román nyelven a Portugált: most viszem első alkalommal magyar nyelven színre. Egressy Zoltánnak egy másik, nagyon szép darabját is rendeztem – román és magyar nyelven is – a Júniust. Ő egy olyan szerző, akit – más magyar szerzők mellett – nagyra becsülök, mert egy olyan, a szó jó értelmébe vett érzelmes és higgadt emberséget mutatnak meg, amely hozzám nagyon közel áll. Ez a világ, amelyet Egressy Zoltán bemutat a Portugálban, amellett hogy magán hordja a magyar kultúra lenyomatát, egy egyetemes rezgést is hordoz, amely nagyon közel áll a csehovi világhoz.

– Gyakran hasonlítják is a darabban emlegetett Portugáliát Csehov Moszkvájához.

– Ez egy nagyon jó hasonlat, mert az az elvágyódás „valahová”, amely ebben a darabban fellelhető nagyon jellemző Csehov figuráira. És ez a nagyon finom, furcsa, ugyanakkor nem várt egyveleg egy periférián levő világban, és ez a csehovi elvágyódás nagyon meglepő és kecsegtető a színészek számára. Mindenhol, ahol ezt az előadást játszottuk román nyelven, nagy sikere volt, mert a nézők a szereplőkben magukra ismertek. Még van egy nagyon fontos vetülete ennek a szövegnek, éspedig, hogy olyan dologra világít rá, amelyre kevesen gondolnak. Általában úgy gondoljuk, hogy a nagy vágyak, a nagy remények, az életfilozófiák az értelmiségi rétegre jellemzőek, azokra, akik sokat olvasnak. Ez a darab megmutatja, hogy a többieknek is vannak vágyaik, és olyan egyéni drámáik, amelyeket éppen olyan mélyen élnek meg, mint az értelmiségiek. Aki megnézi ezt az előadást, lesz mit tanulnia belőle. Ugyanakkor ez egy nagyon jó találkozás ismét a csíkszeredai társulattal, akikkel az évek során a magyar drámairodalom több alkotását is színre vittük. Ezekben a szövegekben magamra találok, és a Portugál különleges utakat nyit meg számomra. Azt hiszem, hogy a társulatnak is ez egy jó találkozás, és meg vagyok győződve, hogy a nézők is szeretni fogják.

– Milyen témákat feszeget a Portugál az ön olvasatában?

– A darab mozaikszerűen van felépítve. A központi témája ez az ideális helyre való elvágyódás, ahol minden remény beteljesül, de ezt a helyet nem találják meg soha. Ezen belül több szál is van, ilyen a párkapcsolat és a szerelem. Ott van az író és a budapesti felesége, akik épp szétváltak, ott van az író és az igrácsi (egy képzeletbeli falu Magyarországon) lány, akik egymásra találnak, de nem sikerül együtt maradniuk. Ott van egy részeges pár, egyfajta bohóc páros, amelyek kapcsolatában nem is gondolnánk, hogy létezik hűség, és mégis ez a párkapcsolat a legstabilabb. Ez egy nagyon fontos szál, mert azt mutatja meg, hogy a szerelem ott van jelen, ahol nem is várnánk. A történet közvetlenül az 1989-es fordulat után játszódik, és az első részben hangsúlyosan jelen van az új, nyugati szemlélet és a régi konfliktusa: a nők emancipálódnának, de ezt a férfiak nehezen viselik az addig patriarchális szemléletű közegben. Egy másik fontos téma, ami felvetődik, az a vallás. Nem várnánk, hogy egy kocsmában játszódó humoros történetben jelen legyen Isten. A szerzőnek sikerül ezt a kapcsolatot létrehozni. Van például egy fiatal pap, amelyik kételkedik, és van egy olyan szereplő, aki bűnöző, de hisz Istenben. Van egy rocker múlttal rendelkező apa, aki egy konzervatív közegbe kerül a múltjához képest, és ott van a lánya, aki szeretne kiszakadni ebből a környezetből. Sok szálon futó történet tehát a Portugál. És noha vígjáték, váratlan mélységei vannak, talán ezért is játsszák szívesen a színházak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo

Múlt év szeptemberében Földes László Hobo megígérte a hálás marosvásárhelyi közönségnek, hogy minden előadását elhozza nekik. Így nem csoda, hogy pár hónap után ismét a Spectrum Színház vendége a Kossuth-díjas előadóművész.

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo
Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo
2017. március 10., péntek

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo

2017. március 09., csütörtök

Migránsok az udvarhelyi színpadon

A migráció jelenségét feldolgozó új előadását mutatja be szombaton a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. A teátrum a produkcióval egy kulturális unikumot teremtene.

Migránsok az udvarhelyi színpadon
Migránsok az udvarhelyi színpadon
2017. március 09., csütörtök

Migránsok az udvarhelyi színpadon

2017. március 08., szerda

Az újrakezdés darabja a Nemzeti Színháztól

Székelyföldi turnéra érkezik a budapesti Nemzeti Színház a Vidnyánszky Attila rendezte Tamási Áron Vitéz lélek című előadással. A négyállomásos turné utolsó állomása Csíkszereda, itt március 23-án 19 órától lehet megtekinteni az előadást Csíkszeredában.

Az újrakezdés darabja a Nemzeti Színháztól
2017. március 07., kedd

Litvániában alkothat a szárhegyi grafikusművész

Kettős lehetőségre nyílik alkalom egy projekt kapcsán Ferencz Zoltán (Bütyök) számára. A szárhegyi Művészeti és Kulturális Központ művészeti vezetője partnerkapcsolatokat épít, és Litvániában alkot európai képzőművésztársaival április 2–30. között.

Litvániában alkothat a szárhegyi grafikusművész
2017. március 07., kedd

Ünnepel a színház: olyan fotókat várnak, amik el sem készülhettek volna

Az köztudott, hogy a színházi előadást fotózni nem szabad, de a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház most mégis várja azokat a felvételeket, amelyeket a nézők az előadás alatt készítettek.

Ünnepel a színház: olyan fotókat várnak, amik el sem készülhettek volna
2017. március 05., vasárnap

Életműdíjat kapott Albert Ernő

A kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság életműdíjjal tüntette ki Albert Ernő sepsiszentgyörgyi néprajzkutatót, a társaság tagját.

Életműdíjat kapott Albert Ernő
Életműdíjat kapott Albert Ernő
2017. március 05., vasárnap

Életműdíjat kapott Albert Ernő

2017. március 04., szombat

Hímzés a legmagasabb szinten

Nincs már messze az a pillanat, amikor a Gránátalma Egyesület munkájának eredményét, az úrihímzést hungarikummá nyilvánítják.

Hímzés a legmagasabb szinten
Hímzés a legmagasabb szinten
2017. március 04., szombat

Hímzés a legmagasabb szinten

2017. március 04., szombat

Ízelítő Orosz Annabella grafikus alkotásaiból

Zsúfolásig telt érdeklődővel pénteken este a gyergyószentmiklósi városi könyvtár emeleti nagyterme, ahol Orosz Annabella grafikus illusztrációkiállítását nyitották meg, illetve három, általa illusztrált könyvet is bemutattak.

Ízelítő Orosz Annabella grafikus alkotásaiból
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

A Prisma fotóklub női tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtök délután a Nagy István Művészeti Iskola aulájában Nők fókuszában címmel.

Fotók nők fókuszából
Fotók nők fókuszából
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

2017. március 02., csütörtök

Tamási-darabbal turnézik Székelyföldön a budapesti Nemzeti Színház

2013 szeptemberében, a Vidnyánszky Attila által vezetett budapesti Nemzeti Színház nyitóelőadása a Vitéz lélek volt. Azóta több mint félszázszor került színre Tamás Áron példázata a Nemzetiben. Most újra turnéra indulnak vele.

Tamási-darabbal turnézik Székelyföldön a budapesti Nemzeti Színház
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!