Nincs változás a büdösfürdői mofettánál

Egyelőre nem történt előrehaladás a büdösfürdői – évek óta tervezett – kezelőközpont beindítása ügyében – tudtuk meg Fülöp Kingától, Csíkszentimre község alpolgármesterétől.

Péter Beáta

2016. június 28., 15:142016. június 28., 15:14

A csíkszentimrei önkormányzat 2014-ben adta át negyven évre koncesszióba a büdösfürdői mofettát egy – akkor még magyarországi, most már szentimrei – bérlőnek. A szerződés értelmében a bérlőnek mintegy három év áll rendelkezésére, hogy beindítsa az oda tervezett kezelőközpontot.

Az alpolgármester elmondta, egyelőre ugyanolyan állapotban van az épület, mint amikor átadták. „Nagyon szeretnénk, ha idén legalább a mofetta részét lehetne használni. Tavaly ősszel voltunk helyszíni ellenőrzésen, és akkor még nem volt meg a megfelelő tőke ahhoz, hogy a fürdőrész is használhatóvá válhasson. Ehhez több mint 200 ezer euróra lenne szükség. Az idén konkrét tárgyalások még nem voltak a bérlővel, nem volt semmilyen engedélyeztetés, kivitelezés, az ősszel ugyanolyan szinten volt, mint amikor átadtuk. A szerződés szerint három év alatt kell legalább a mofetta részét elindítsa a bérlő, ebből még hátravan egy év.”

Fülöp Kinga rámutatott, az épület állaga egyre romlik, már most javításokra lenne szükség. „Kemény telek vannak ott, több méteres hó esik, vannak problémák. A lépcsőzet fából van, ez már javításra szorul. Egyébként a mi részünk is, mert fele az önkormányzaté. Örülnénk, ha el tudná indítani a bérlő, mert ő folyamatosan ott lakik, és komolyan foglalkozik az egész turisztikai kérdéssel és vendégbevonzással is.”

Elmondása szerint az önkormányzati kicsi mofetta nem tudja kiszolgálni az odalátogatókat, a helyszínre érkezők hiányolják a középső mofettát. Azt is megemlítette, hogy sokan nehezményezik, hogy majd fizetni kell a mofetta használatáért. Igaz, a szerződés szerint a csíkszentimreiek ötvenszázalékos kedvezményben részesülnek a használatkor. „Jó, hogy a természet adta, de lesznek fenntartási költségei. Ha olyan szolgáltatások lesznek, mint az orvosi felügyelet, vérnyomásmérés stb., akkor nyilván ezek mind költségek, ugyanakkor a beruházás maga is költség. Valamilyen szinten a befektetőnek is meg kell térüljön. Az a baj, hogy ez nagyon szezonális dolog. Ha legalább a tizenkét hónapból tíz hónapig lehetne használni, de gyakorlatilag két-három hónapig lehet. Ezalatt az évenkénti pár hónap alatt az egész befektetést közel húsz év alatt sem tudja visszahozni. Tehát kell kérjen egy összeget a működtető a szolgáltatásért, hogy legalább a működtetés, ha a befektetés nem is, kijöjjön” – magyarázta.

A mofetta hét éve nem működik. A csíkszentimrei önkormányzatnak a bürokrácia által megnehezített hosszas bérbeadási procedúra után végül 2014-ben sikerült bérbe adnia a mofettát az egyetlen jelentkezőnek. A bérlő, Bartha László megkeresésünkre nem kívánt nyilatkozni a mofetta ügyével kapcsolatban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés